A Mester hajnaltájt Mesterére lelt, megszólította.
MESTER: Jó reggelt Mester! Azt szeretném neked mondani, hogy a tanítvány elment, máshol fakadt teendője.
MESTER: Valóban Mester, adj Isten. Találkoztunk a felkelő napban és árnyékunkra köszönünk.
A Mester kitárta köpenyét, világokat átívelő képernyővé hajtogatta, amelyen mozgógépek sora jelent meg.
Mester a köpeny fényből nőtt, mindig volt lesz is, most megjött, ment. Fogta önmagát és másolni kezdte a képletet, átélte azt, király mezején ütős paraszt simogat. Nap érlelte mag. Fény. Fény. Fény = Szeretet. Vedd kezedbe a heted, csillagvonal tenyered, egyensúly teremhet. ADA-ATA, és Feng-shui, kifinomult boldog juj! Örömszívű orgazmus, lelassítva gyorsan fuss. Hova rohansz, merre mész? A másiktól miért félsz? STOP! Felelek, remegek, attól, hogy nevemet hiába szájadra veszed. Lehet, hogy ez emberi, tulajdonság vagy mi, csak úgy van, Isten ég a bokorban? STOP! Ne szaladjunk előre, haladjunk lépésről lépésre. Ismerem? Lét eleme az éteren. De mielőtt elveszíteném a fonalat, azért vagyunk egymásnak, hogy kutat áss fel, talállak. Hát igen, csodálatos a másik nem. Minden élet gyönyörű, mágikus egy, ziherejsztű.