Lopva szétnézett, majd sietve intett a kéz tulajdonosa. Meztelen lábammal nesztelen követtem végig folyosóról szobába, szobából folyosóra. Ösztönösen nyitotta az ajtókat, átlépte a nyikorgó lépcsőfokot, elhajolt a lelógó indák elől, ha valahol zajt hallott, megállt, és a felismerés pillanatáig lélegzetvisszafojtva fülelt. Becsukott egy ablakot, elhúzott egy függönyt, helyére tolt egy szőnyeget a félhomályban. Meztelen lábammal nesztelen követtem végig folyosóról szobába, szobából folyosóra. Tudtam, hogy itt az idő, de még valahogy nem éreztem magam elég erősnek a véghez. Pár perc múlva talán még fáradtabb is lettem volna. Bevezetett a szobámba, és megtorpant. Engedelmesen lefeküdtem az ágyra, betakaróztam, és közben néztem, ahogy kifejezéstelen arccal türelmesen vár.
– Már felkészültem. Amióta megszülettem, minden nap meghalok… és mindig azt hiszem, a fájdalom az eddigi legerősebb volt, de a következő nap halála egy hajszállal mindig fájdalmasabb. Ma már eljutottam oda, hogy a halálom felér egy halállal. – rádöbbentem, hogy mentegetőzök, és elhallgattam.
Ő az ablakhoz lépett, hogy kizárja a hangokat. Majd leült az ágyam végébe, és onnan meredt rám üveges tekintettel.
Várt.
Megértettem, mire. Erőtlenül sóhajtottam, és a kapcsoló felé nyúltam. Még láttam megcsillanni a szemében valami mohó örömöt, mielőtt sötétség borult a szobára.
Ruha súrlódása.
Léptek.
Halálos csók a homlokomra.
A többire már nem emlékszem.
5 hozzászólás
Ez kifejezetten nagyon tetszik! Jó ahogy húzod az egészet, csak a végén lehet tudni miről is van szó. ötös:)
Nekem is bejött! Lélegzet-visszafojtva olvastam. Olyan jó volt megtudni, hogy a főhős nem fél a haláltól. Szinte várja. Szerb Antal hősei Ulpius Éva és Ulpius Tamás jutottak eszembe, no meg az etruszkok. (SZ.A: UTAS ÉS HOLDVILÁG) Én is 5-öst adok!
-én
Szerintem itt nem halálról van szó. Én érzek valami mögöttes tartalmat azon túl is.
Kedves Dóra!
Kissé – nem is kissé, inkább nagyon is hátborzongató a történeted. Viszont nagyon jól megfogalmaztad, izgalmas és hibátlak. Örülök, hogy igényes vagy az írásaid mejelenésére is.
Szeretettel: Kata
Kedves Gabi!
Nem fogom a megfejtés kulcsát a kezedbe adni, miért tenném? arról szól a mű, amit neked elmond. tudod, hogy én tudatosan rejtek bele ezt-azt, és lehet, már ismersz annyira, h tudd, mi is az a mögöttes tartalom. köszönöm, hogy olvastál – mivel megkértelek=)!
Kedves Bödön!
Ulpius Éva és Tamás játéka a halállal tényleg játék volt, amit aztán kihoztak a valóságba. olvastam a könyvet, és engem is megfogott. köszönöm, hogy olvastál=)!
kedves Kata!
Örülök, hogy elnyerte tetszését a prózám. haj, de nagyon nehéz a maga kedvére tenni=). de sikerült. =)
üdv:Dóri