Ilon néni aznap is korán kelt. Megszokta már a nyolcvan év alatt, hogy neki hajnalban kezdődik a nap. Hideg vízben lemosakodott, ahogy máskor is, aztán nekilátott a mindennapi dolognak. Elsőnek megetette a kocát, aki jajgatva követelte már a reggelit, aztán a tyúkokat és a nyulakat is. Kis tejet löttyintett a cicák tányérjába, vizet vitt a kapunál tanyázó kutyának, és már ki is világosodott. Mialatt Pistát várta, bekapott pár falatot, kis tejet ivott rá; öreg gyomornak nem kell már sok étel.
Pista afféle mindenki cselédje volt. Mint a faluban sok más családnál, náluk is bánya bezárásával kezdődtek a bajok. Amíg volt munka, minden harmadikán fizetés, addig az itteni bányászfeleségek nem nagyon háborogtak, ha a műszak végén az emberük először a kocsmába tért be. Amikor aztán, kicsit vidámabban, vagy épp ellenkezőleg: harapós kedvvel jött haza, nem győzték körülugrálni, kiszolgálni. Az újmódi világban aztán minden megváltozott: a bánya bezárt, a segélyből pedig nem lehet minden nap kocsmázni. Pista azért megpróbálta; ki is telt a becsülete otthon hamar. Az asszony kipakolta a kapuba a ruháit, még jó, hogy egy régi cimborája, akitől megszökött a párja, befogadta a maga kis házacskájába, aztán éltek ketten, ahogy tudtak. Segélyosztáskor urasan, máskor meg alig-alig. Ilyenkor végigjárták a falut, megkeresték a magányos öregeket, és segítettek nekik a ház körül. Nem voltak válogatósak, elfogadtak fizetségképpen bármit: maradék ételt, felesleges ruhát, cipőt, kis cigarettára valót. Legjobban persze a folyékony fizetést szerették, ahol ilyet kaptak, oda szívesen mentek, ajánlkoztak is mindig. Egyik kedvencük Ilon néni volt, ő, és az ő híres 54 fokos szilvapálinkája előnyt élvezett bárki mással szemben.
Most sem kellett hiába várnia, hamarosan jelezte a kutya, hogy megjött a segítség. Krumplit ültetni indultak a hegyre. A férfi vágta a felszántott földbe az fészek helyét, az öregasszony dobálta bele a vetőburgonyát, amire aztán vastag réteg föld került megint. Jól haladtak, szinte táncos ritmusban követték egymást a mozdulatok: vág-dob-betakar, újra meg újra… amikor a munka folyamatát megtörte egy ide nem illő hang: telefon csörgése. A mobiltelefont karácsonyra kapta a mama a környező városokban lakó gyerekeitől, akik megelégelték, hogy idős édesanyjukat nyáridőben soha nem tudták felhívni. Ilyenkor aztán szívdobogva várták az estét, hogy előkerül-e, nem érte-e baleset, vagy ott fekszik magatehetetlenül valahol az egy holdnyi nagyságú kertben. Így aztán a mamó nyakába, zsinórra fűzve, felkerült a kis szürke készülék. Most a csöngetés hallatán leakasztotta, hogy lássa, ki hívja, aztán hosszas trécselésbe merült az legkisebb unokájával. Segítője közben, hogy ki ne essen a ritmusból, tovább haladt, és vágta sorban kapájával az ültető gödröket. A beszélgetés befejeztével a nénike, a telefont zsebre vágva, fürgén igyekezett a kapás után. Nehogy már szégyenbe maradjon, és lehagyja a munkában ez a cingár emberke!
Magasan járt a Nap, mire végeztek az ültetéssel. Összeszedték az üres zsákot, kapát, még egy öl friss zöldet is szedtek a nyulaknak, és elindultak vissza a házhoz. Az udvarba beérve lepakoltak, és jött a legfontosabb: a fizetés. A napszámos ebédet kapott, dohányra valót, meg persze pálinkát. A demizsont megemelésekor vágott Ilon néne agyába a gondolat: hol a mobilja? Gyanakvóan sandított Pistára, akiről tudta, hogy ha nem figyelnek rá, néha a kezéhez ragadhatnak holmik. Nem nagy dolgok, csak egy-két tojás, pár szem gyümölcs, ilyesmi. De ilyen nagy érték? Végül mégis úgy gondolta, hogy talán mégse tenne vele ilyet ez a fiú. Kikiabált neki a konyhából, ugyan, ballagjon már vissza a szántóra, nézze meg, nem esett-e le valahol az a fránya telefon?
Pista barátunk kelletlenül végigjárta a pityókaföldet keresztben, hosszában, végül már átlósan is, de nem látta sehol az elveszett készüléket. Egyszer csak fura ciripelést hallott a talpa alól. A tíz körmével kezdte ásni a földet, amíg elő nem kerültek a krumplik, és a velük együtt elültetett mobiltelefon.
Pityu ugyan azóta is esküszik égre-földre, hogy senkinek nem mesélte el a történetet, mégis elterjedt a faluban: – Látjátok? Ilon néni olyan szorgos asszony, hogy még a telefonját is elültette!
Krumpliföldön
By paralel
11 hozzászólás
Szia!
(Máshonnan már ismerjük egymást, sőt haverok vagyunk, ezért merészelek lazábban hozzászólni)
Aranyos!
Jó hangulatú szösszenet. Egy hibát találtam benne: a disznó nem aki, hanem ami (én is akinek nevezem a hétköznapi beszédemben, de hát a HSZ mást akar). Javasolnám, ha megengeded, hogy írj a témáról sokkal hosszabban, mert megérdemli. Ha ennyire rövid az írás, a csattanó is csak mosolyogtat, nem remegteti meg a hegyeket, jobb lenne kevésbé súlyozni az alkesz hapit. Ugyanis valamelyest kétpólusuvá vált tőle a műved. Ereje van a figurának: sorsának, esendőségének. Vagy nem szabad ennyire kifejteni, vagy jóval hosszabban, egyfajta életképet festeni ezekről az emberekről. Ez utóbbit javasolnám! Írj a távolban aggódó gyerekekről, melyikük, hová ment és miért, de folytathatnád a bányabezárós vonalat. Jega ír nagyszerűen ebben a témában, javaslom olvass tőle, és folytasd a magad stílusában. Ötöst adnék, ha hosszabb lenne. Tessék írni többet!!! 🙂
Szia!
Köszi, hogy elmondtad a véleményedet.
Sajnos, a disznóval kapcsolban igazad van, de hát az ember nem tud a bőréből kibújni, és nekem a kutya /!!!/,macska, disznó, ló, egyszóval minden "lelkes állat" VALAKI.Nem tudom megigérni, hogy máskor nem követem el ezt a hibát. 🙂
Abban is egyetértek Veled, hogy jóval több lehetőség van ebben a témában, nagyon sokat lehetne még színezni. Talán azért lett ilyen rövid,mert az eddigi írásaimmal szemben ennél a történetnél bizonytalan voltam, hogy át tudom-e adni a leírással azt a hangulatot, amit szerettem volna. Ezért is örülök, a hozzászólásodnak, mert ezek szerint úgy látszik, sikerült.
Tudod, hogy még nagyon az elején tartok az írásnak, még nagyon sok tanulni valóm van, de igyekszem.
Remélem, legközelebb kiérdemlem a most meg nem kapott ötösödet. 🙂
"Tessék többet írni!"- lenne az igazi szórend, de az internet kitépte a kezemből és közzétette, mielőtt javíthattam volna. 🙁
Kedves Paralel!
Máskor is találkoztunk már. Jól írsz, amennyire ezt két írás olvasásából le lehet szűrni. És ez a rövid műfaj nagyon a kezed alá való. Hihetetlen hangulatot tudsz termeteni az események leírásával, a körülmények megjelenítésével. Ne add fel. A véleményeket pedig óvatosan kezeld. Tudod: a molnár, a fia meg a szamár… 😀
(Ha még sem futottunk össze korábban, akkor a név és a bányabezárás tévesztett meg.)
Barátsággal.
G.
Kedves G!
Nem tévedsz, valóban találkoztunk már máskor is, bár még mindig nem tudom, hogy is volt a molnárral, a fiával és a szamárral… 😀
Nagyon örülök, hogy tetszenek az írásaim. Sajnos vagy szerencsére elég makacs és önfejű vagyok ahhoz, hogy a kapott kritikákat – jót és rosszat is – alaposan megrágjam és hosszas gondolkodás után szűrjem le a tanulságot a magam számára. Én azt hiszem, hogy egy írás hatása az egyes embertől és a pillanatnyi hangulatától függ. Ha éppen szerencsésen találkoznak a körülmények, akkor az írás hat. Feltéve ha jó az az írás. 😀
Én ilyeneket szeretnék írni, és köszönöm mindenkinek, aki az észrevételeivel segít ebben.
Köszönettel,
paralel
Elnézést, ez egy általában ismert mese. Megy a molnár szamáron, előtte gyalogol a fia, az emberek megszólják, hogy szegény fiú bandukol, bezzeg az apja, cserélnek, akkor a fiút szólják meg, hogy hagyja az apját gyalogolni, erre ráülnek mindketten, akkor is megszólják őket, hogy két marhát cipel szegény csacsi, erre leszállnak és ők viszik a csacsit, erre kiröhögik őket. Röviden és velősen ennyi.
Barátsággal:
G.
Köszi!Igen, derengett valami tanmese, de már nem emlékeztem a tanulságra. 😀
Azt hiszem ez is egy allegorikus megfogalmazása annak, amit én gondolok az egymásnak ellentmondó véleményekről:meghallgatom, meggondolom, és utána eldöntöm, mit csinálok… 😀
Ezt nálam sokkal jobban megfogalmazta Weöres Sándor:
Felébredek: nem az vagyok, ki voltam.
Elalszom: holnap megint más leszek.
De élve, holtan, utcán, kriptaboltban
én emlékezem és én feledek.
Üdv,
paralel
Nekem is tetszik a munkád. Bár az első hozzászólód személyét, ismerve több munkáját, tisztelem és elismerem, Gézához hasonlóan azt gondolom, hogy ez így jó, ahogyan van.
„Elsőnek megetette a kocát, aki” Szerintem szóba sem jöhet itt a vonatkozó névmás cseréje. A szövegkörnyezet adta hangulat, az ember és a vele élő állat közötti viszony minősége, feltétlenül „akit” indokol, még a koca esetében is.
A KUTYÁRÓL nem is beszélve.
Gratulálok szép munkádhoz. a
Kedves Antonius!
Köszönöm, hogy megosztottad velem a véleményedet, főleg, hogy ilyen pozitív ! 😀
Neked is ugyanazt tudom mondani, mint az előző hozzászólónak: Várom és megköszönöm a kritikát, jót és rosszat, bárkitől is kapom, hiszen annyira az elején tartok az írásnak, hogy itt valószínűleg mindenki/bárki tapasztaltabb nálam.
Bevallom, írás közben nekem meg se fordult a fejemben, hogy a koca valaki vagy valami. Írtam, ahogy eszembe jutott, és – magamat ismerve – ez ezután is így lesz. Nem azért, mert nem veszem figyelembe a jószándékú kritikát, hanem azért, mert én ilyen vagyok, és csak így tudom csinálni. 🙂
Ha számodra, mint az én számomra is a Kutya nagybetűs fogalom, akkor figyelmedbe ajánlanám – bár ez itt nem a reklám helye! 😀 – a most feltöltött, és remélem hamarosan olvasható A szolgálat című írásomat, és megköszönöm, ha arról is elmondod a véleményedet.
Üdvözlettel.
paralel
Remek kis történet, s nagyon ízes, hibátlan megfoglmazásban. Nagyon sokat jelent a szép, érthető foglmazás. Műved jól adja vissza a földmunkát végző emberek életét, gondolkodásmódját.
Szeretettel gratulálok az első föltett munkádhoz, s sok ilyen jó történetet írjál.
Kívánom, hogy érezd magad jól a Napvilágnál.
Kata
Kedves Kata!
Köszönöm, hogy figyelmet fordítottál rám és a művemre.
Örülök, hogy tetszett az írásom, és remélem, hogy sikerül még több ilyet, vagy inkább még jobbat írni. Kezdő írogatóként igyekszem mindent megtanulni és azt hiszem itt lesz alkalmam erre is.
Hálás vagyok a jó kívánságért is; máris jól érzem magam a Napvilágnál, hiszen elsőre is sok dícsérő és jószándékú véleményt kaptam. Azt hiszem, ennél többet újoncként nem is remélhettem !
Köszönettel,
paralel