Külvilági abortusz

Holnaptól jó leszek. Sajnálom, ha rossz voltam. Sajnálom, ha bántottalak. Nem szabadott volna így üvöltenem! Sajnálom. Így nem lehet vége! Látom már, hova visz a rossz magaviselet. És sajnálom, hogy nem tudok szebb szavakat, de ezek a sorok a szívemből szólnak – komolyan. Megváltozok. Megígérem!

Csak ezt éljem túl! Csak ezt az egyetlen egyet! Nem lesz velem gond, ígérem. Nem mondom el senkinek, és te is hallgatsz majd… Jó? Mit gondolsz? Mától egy új élet kezdődik, mindkettőnk számára. Minden másképp lesz. Nem leszek rossz ember; abból épp elég van már a földön. Minden reggel megborotválkozom, és nem lesz soha piszkos az ingem nyaka. Megfelelő inghez megfelelő nyakkendő, a cipőm is makulátlan tiszta lesz – hóban-sárban; nem úgy, mint apának. A nejemnek minden este virággal kedveskedek, és téged is rendszeresen látogatlak. Nem dohányzom. Persze, te is kapsz virágot! Gyöngyvirágot – azt szereted -, csak bocsáss meg nekem! A kocsim is hetente lemosom – azt a szép pirosat. Épp olyan, jaj, épp olyan, mint amilyet mindig szerettél volna, nem igaz? Minden nap eljövök majd, beleültetlek, és csak körbe-körbe autózunk a városban. Szeretnél autózni, nem igaz? Napernyőkön világít majd át a lebukó nap fénye, azok a ronda szobrok a tereken csak kellemes foltok lesznek majd az ellenfényben. Az alkonyatot szereted leginkább, nem igaz? Emberek teáznak majd a presszók teraszain. És megállunk a folyónál, vagy fentről nézhetnénk a síneken veszteglő tehervonatokat, azt tervezgetve, hova utazzunk el a jövő nyáron; meg a fecskéket a villanyvezetékeken, amint az őszi nagy útra gyülekeznek…
Hétköznapokon, mire véget ér a kedvenc sorozatod, már a korlátba kapaszkodva szedem a lépcsőket. A szomszédasszonyodnak is kedvesen köszönök. Mari néni, ugye? Látod, tudom! A zsebemben mindig lesz gondosan elcsomagolva egy kis macskatáp. És szeretni fogom Kimiko Itoh és Ella Fitzgerald hangját is, mert Kata is szereti. És mert ő a lányod, én pedig jó testvére szeretnék lenni, ahogy neked is ezentúl szerető fiad leszek. Fontos, hogy tudd, soha nem tudnálak szántszándékkal bántani! Ez sem azért volt. És Katát sem. Őt sem bántanám. A mai napot meg, könyörgöm, felejtsük el!
És karácsonyeste, míg meg nem születnek az ikrek, Grétivel mi is nálatok vacsorázunk, jó? Bort töltök, és együtt nevetünk. Szilvásgombócot böksz a villádra, nézzük majd, hogy csorog le a szilvalé a villa nyelén, mint ahogy Katával néztétek egyszer, mikor nem akart elmenni a nyári táborba, a fiú miatt, akibe azt hitte négy évesen szerelmes lett. Ott folyik majd a szilvalé, és én lefényképezem. Lefényképezem, ahogy nevetsz, szemed előtt a sérült gombóccal, és Anyák Napjára előhívatom neked, és ha ránézel, mindig a közös Szenteste jut eszedbe, és azt mondod magadban egy jóleső, mély sóhaj kíséretében: jaj, az én kicsi fiam, és az én nagylányom…
És tudom, nem szabad linknek lenni. A szakmám mellé újakat is tanulok, és tavasszal beiratkozom az egyetemre. Látod, töröm magam!
És néha te is átjöhetnél hozzánk – estefelé. Olyankor én főznék. Majd meglátod, miket tudok! Remek italokkal kínálhatnálak, és nálunk is kiállhatnál az erkélyre, csak úgy, elmerengeni a régi dolgokon. Feltenném a lemezjátszóra a Frank Sinatra-t, s magadra hagynálak, hogy azokra a szép dolgokra gondolhass, mint akkor, a régi erkélyen, mikor apát előléptették, te pedig megtudtad – épp aznap -, hogy a hasadban lakom. Emlékszel még erre? Életed egyik legboldogabb pillanata volt, nem igaz? Az életnek mindig ilyennek kellene lenni! Ilyen egyszerűnek és tökéletesnek. Ilyen…

Kérlek szépen, gondold meg magad! Csak négy emelet! Annyi neked meg se kottyan. Könnyű vagyok, akár egy kispárna. Végy a karjaidba, nem kell a takaró sem, csak érezzem a kezed melegét – s csak aztán csukd le a szemetes konténer tetejét. Látod, milyen nyugodt vagyok? Csendben maradok. Látod? Csak annyit kérek: vigyél fel magaddal…