Más
– Van róla fogalmad, mit érez ilyenkor egy férfi? – kérdezte.
– Nem. És neked? – kérdeztem vissza. Bár ne tettem volna. Idétlen kajánságom mélységes fájdalmat csalt az arcára. Elfelhősült tekintete láttán eszembe jutottak a sunyi suttogások, de a legnyilallóbb gondolat az volt, hogy vérig sértettem a barátomat. Erőltetett mosollyal megrántotta a vállát, és elfordult.
– Hé, várj! – szóltam utána, de nem fordult meg. Válla fölött visszaintett, és ment tovább. Csak képzeltem szemébe a könnyeket, hisz nem láttam. De fájtak, nagyon fájtak azok a könnyek.
Sokadik érettségi találkozónkon láttam újra.
Elegáns, jól szabott öltönyt viselő férfi zárt mackós ölelésébe. Először nem ismertem meg. A félszeg félmosoly teljessé vált, mikor a nevét kimondtam.
– Úgy hiányoztál. – bújtam a régóta hiányolt ölelésbe.- Mi van veled?
– Hát, nem járok felvonulni, de azért megvagyok. – dörmögte a hajamba.
– Haragszol még? – kérdeztem kibújva karjaiból.
– Már nem. – válaszolta. – Tudod, már régóta nem fájnak az ellenséges tekintetek. Én már bizonyítottam. Egy hollandiai főiskolán lakberendezést tanultam. Most Amerikában élek. Nemcsak a legjobban fizetett lakberendező vagyok, hanem a legjobb is. – vigyorogta álszerényen.
– Berendezed az én lakásomat is? – kérdeztem, és már engem is fojtogatott a kuncogás.
– Nincs neked annyi pénzed, hogy megfizess – kacagott még a szeme is.
– Lakásom sincs – vihogtam idétlenül.
A régi mozdulattal ölelt át. Otthagytuk a társaságot, felcipeltem albérleti szobámba. Rengeteg beszélni valónk volt. Visszajött a barátom.
7 hozzászólás
Az ember meggondolatlanul megbánt valakit, aztán iszonyúan bánja, majd sok év múlva sokkal szorosabb köztük a szeretet, mint valaha is volt. Talán azért, mert megbocsátottak egymásnak. Nagyon szép írás, jó volt olvasni.
Üdv: Colhicum
Kedves Matyi!
Nagyon gyakran meg sem fordul a fejünkben, hogy egy-egy szavunkkal megbánthatjuk a másikat, csak akkor jövünk rá, amikor látjuk a reakcióját. Szerencsére a te esetedben jól végződött, de előfordulhat az is, hogy egy életre szóló ellenséget szerzünk magunknak. Tetszik az írásod.
Szeretettel: Rozália
Szia!
A kérdés, amivel elindítod a történetet, nem tudom kitalálni, mire vonatkozik? A további sorok azonban egyértelműen jelzik, nem az a lényeg. Lehet, hogy kibékülésről van szó a végén, de én mást érzek az utolsó sorok mögött. Nekem mást üzen. Jó volt megint olvasni tőled, köszönöm.
Kedves Artur! Valóban jól érezted, nem a kérdés a lényeg, hanem az igen szipirtyósra sikeredett válasz. Nőként írtam a történetet, a végén az ölelés baráti. A szó klasszikus értelmében. Köszönöm a hozzászólásodat, mindig örömet szerzel vele. Üdvözöllek – ildikó
Kedves Rozália és Colhicum! Köszönöm Nektek is, hogy olvastatok, köszönöm a véleményeteket – matyi
Szia!
Tetszik a történeted, de nekem a másik szereplő kicsit unszimpatikussá válik amikor a sikeres életéről beszél. Mintha hencegne. De a legjobban a vége tetszik, amikor "Visszajött a barátom" és visszajön a múlt is vele együtt. Csak mert annyi olyat hallottam már (18 éves fejjel még csak hallottam), hogy barátságok mennek tönkre jómódú és átlagos emberek között. A műved azt mutatja nekem, hogy létezik barátság!
Köszönöm! Grat:dóri
Dende jól érzi, hogy kicsit hencegne a férfi………. Viszont velem is előfordult egy hasonló eset! A barátnőm kozmetikus lett egy jól menő helyen, ahol csak külföldiek voltak. Ő mondta nekem akkor, hogy 5oo Ft-ért csak a kabátomat segiti levenni.
Akkor fájt, de most már valahogy értem a dolgot.
Gratula, rövid, találó és ügyes….
Léna