A holo-kivetítő kékes derengése betöltötte a sötét kabint. Ghomak Khoc’bah idegesen billegett egyik lábáról a másikra. Nem szeretett jelentéseket tenni, noha az elíziumi hadjárat sikere még az előzetes elképzeléseket is felülmúlta. Az emberi telepeken szerzett zsákmány java része első osztályú katonai technológiákat, élelmiszereket, járműveket jelentett, de egy jókora nullem-kitermelő telepre is rátették a kezüket. Összességében a költségek már az első hullámmal megtérültek, de Ghomakot nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy az emberek hamarosan eléggé összeszedik magukat ahhoz, hogy erősítést küldhessenek a bolygóra.
Akkor pedig sokkal nehezebb lesz a bolygó meghódítása, gondolta.
A kivetítőn megjelent Sosk Kar’gadrak és Jath’Amon képmása. Mindketten feszültnek tűntek. – Jelentést – mondta Sosk türelmetlenül, mire Ghomak megköszörülte a torkát.
– Az emberek minden fronton visszavonulnak – kezdte. – Nincs lehetőségük az újraszerveződésre, folyamatosan mozgásban tartjuk őket. Az utánpótlási vonalaink kezdenek túl hosszúra nyúlni. Egy ideig még fel tudunk töltekezni az ellenséges lerakatokból, de hosszú távon nem tartható ez a stratégia.
– Mi a helyzet a hadianyagokkal és a foglyokkal? – vágott közbe Jath’Amon. Ghomak kihúzta magát.
– Az első hullámban több mint kétszázezren estek fogságba – folytatta büszkén. – Őket ideiglenes táborokba gyűjtöttük össze az elfoglalt kolóniákon. Elképesztő mennyiségű hadianyag került a kezünkre, fegyverek, nullem-generátorok és hasonlók. A hátországbeli hadmérnökeink már elemzik a szövetségi páncélok és puskák felépítését. Hamarosan képesek leszünk olyan fegyvereket építeni, amelyek azonnal semlegesíthetik a katonáikat.
– Kiváló. Már útnak indították az első omegai ellátmánycsomagot, néhány napon belül meg kell érkeznie. – Sosk keményen Ghomak szemébe nézett. – Védjék meg a szállítókat mindenáron. Egyelőre az minden, amit nyújtani tudunk.
– Legyen éber – vette át a szót Jath’Amon. – Néhány napon belül véget érhet a bolygó ostroma, és akkor a Batári Hegemónia végre kiépíthet egy masszív előörsöt. Jókora éket vert a Szövetség csapatai közé. Bármelyik pillanatban ellentámadhatnak.
– Tisztában vagyunk a kockázatokkal, uram – felelte Ghomak. – Büszkén harcolunk a Hegemóniáért.
– Értesítsen, amint változás áll be az események alakulásában – zárta le a beszélgetést Sosk. – Elízium elfoglalása létfontosságú a háború megnyerésének szempontjából.
A kivetítő kifakult. Ghomak egyedül maradt a gondolataival.
Eileen Smith tizedes ereje teljéből rohant az űrkikötő felé. Útközben épp csak elkerülte a szembe jövőket, telepesek és katonák közt cikázott, tekintetét ide-oda kapkodta a felbukkanó alakok között. Agya folyamatosan a befogott üzeneten kattogott; mielőbb értesítenie kellett Shepard alhadnagyot a fejleményekről. Ha igaz, ami az üzenetben áll, akkor mi sem maradunk ki belőle, gondolta.
Végre meglátta az alhadnagyot; Joanna Blackery őrmesterrel állt egy frissen befutott teherhajó mellett és vele ellenőrizte a rakományt. A tizedes habozás nélkül irányt változtatott, közben felborított két, ládákat cipelő katonát, akik trágár megjegyzések közepette igyekeztek talpon maradni. Ügyet sem vetett rájuk, csak rohant tovább, végül pedig kifulladva állt meg Shepard mellett. A lány kérdő tekintettel mérte végig, mire kihúzta magát és annyit pihegett:
– Hackett admirális üzenetet küldött a Vonal kolóniáinak, asszonyom. Továbbítottam a parancsnoki komm-szobába.
Shepard letette a kezében szorongatott holokijelzőt, és követte a tizedest a kommunikációs központba. A benn tartózkodók egyként tisztelegtek az érkező parancsnok láttán, aki röviden viszonozta a gesztust, majd belépett a komm-szobába és fogadta az üzenetet. Az apró holo-kivetítőn Steven Hackett képmása jelent meg. A lány, kezét homlokához érintve feszes vigyázzba vágta magát.
– Pihenj, alhadnagy – kezdte az admirális gondterhelt arccal. – Gondolom, értesült az elmúlt hónap eseményeiről.
– Nem mondhatnám, uram – mondta Jane gyanakodva. Hackett hosszút sóhajtott. – Az utóbbi hónapokban gőzerővel dolgoztunk Mindoir védelmén. Kiépítettünk egy erős légvédelmi hálót, újfajta szkenner- és kommunikációs rendszert, ezen felül megerősített óvóhelyeket a civilek számára.
– Nagyszerű – bólintott a férfi. – Képes egy századnyi katona elboldogulni a védelemmel?
– Ez nem kérdés – felelte Shepard, és büszkén kihúzta magát. – Egy bogár sem juthat be ebbe a rendszerbe anélkül, hogy észre ne vennénk.
– Akkor gondolom nem probléma, ha egy időre kivonom a századát a kolóniáról.
A lány lejjebb ereszkedett néhány centimétert.
– Attól tartok, nem értem, uram. Végrehajtottuk a parancsait, és felügyeljük a helyi ügyek alakulását.
– Máshol van szükség magukra – mondta az admirális ellentmondást nem tűrő hangon. – A Batári Hegemónia nagykövetsége kivonult a Fellegvárról, a rákövetkező napon pedig erős blokád alá fogták Elíziumot. Az ott rekedt csapatoknak csak töredékét sikerült kimenteni, a veszteségek pedig elképesztően magasak. A batárik több hullámban érkező támadásokkal operáltak. A rendelkezésre álló adatok szerint a kolóniákról már az első hullámban csaknem kétszázezren estek fogságba, javarészt civilek. Gondolom, fel tudja mérni a helyzet súlyát.
Shepard döbbenten hallgatta a beszámolót.
– A kimentett csapatok egy részét Mindoirra vezényeltem, hogy ellássák a kolónia ellenőrzését. Készítse fel az embereit. A Vonalról kivont pihent csapatok veszik át a harcolók helyét az Elíziumon megnyitott frontokon. Létfontosságú, hogy áttörjük a batári blokádot és kiszorítsuk őket a rendszerből.
– Értettem, uram.
– Helyes. Hackett kiszáll.
A kivetítő elsötétült. Shepard csak állt, miközben a rá zúdított információkat próbálta feldolgozni. Tisztában volt azzal, hogy a batárik olthatatlan gyűlöletet éreztek az emberek iránt, és azt is értette, hogy az emberi terjeszkedéspolitika volt ennek az eredője. Arra azonban gondolni sem mert volna, hogy az idegenek egy nyílt háborút is megkockáztatnak, hiszen az emberiség jelentősebb tartalékokkal rendelkezett, mint ők, és hamarabb pótolhatta a veszteségeit.
És az a kétszázezer fogoly! Hihetetlen számnak hangzott. Hogyan lehetett képes a Hegemónia ennyire pusztító támadások végrehajtására? Talán az emberiség kétségbeesésére alapozott volna?
– Eileen – fordult a még mindig mellette álló lányhoz. Az mereven bámulta az inaktív kivetítőt, majd tekintetét az alhadnagyra emelte. – Keresd fel a szakaszvezetőket, és hívj össze mindenkit a parancsnoki központba. Tudatnunk kell velük, mi a helyzet.
Eileen tétován bólintott és elsietett.