Maszkabál Egerentyűéknél

Sajtreszelőn innen, sajtlyukon túl, a Sajtocska patak partjától egy hajításnyira, éldegélt egy szép gombaházikóban, az Egerentyű család. Egerentyű úr és asszonyság itt nevelgette kicsinyeit. A házacska előtt csodálatos kert pompázott, amit Egerentyű asszonyság a lányokkal szépítgetett. Volt benne kerekeskút, madáretető, kis virágoskert. Egerentyű úr pedig a fiaival fúrt- faragott, javítgatott mindent, amit éppen kellett. Békében, szeretetben éltek.

Egy nap, felsorakoztatta maga elé gyermekeit Egerentyű papa és így szólt:
– Kedves gyermekeim! Megbeszéltük Mamuskával, hogy ma jelmezbált tartunk. Mindenki annak a bőrébe bújhat, akiébe csak akar.
– Jaj! – kiáltott rémülten Enci! Az én bőrömbe csak ne bújjon senki!
– Én sem adom az enyémet! – rikkantotta ijedten Cini.
– Óh, kis butuskáim! Nem szó szerint kell érteni. Ez azt jelenti, hogy beöltözhetsz, mondjuk, tündérnek, postásnak, vagy aminek csak szeretnél – nyugtatta meg őket anyukájuk.
– Az más! – cincogta megkönnyebbülten Enci.
– Na, fiúk, akkor indulás a padlásra, lehozzuk az ott porosodó ládát! – adta ki a parancsot Egerentyű papa.
– Mi van abban a ládában Papuska? – kíváncsiskodott Cincogi.
– Aki kíváncsi, hamar megöregszik! Majd meglátod, ha kinyitjuk! – mosolygott Egerentyű mama.
Egerentyű papa és fiai lecipelték a szobába a ládikát. A gyerekek izgatottan várták, hogy lekerüljön róla a lakat, és hogy végre megláthassák a titkokat rejtő láda tartalmát.
– Csiribiri-csiribári! Egerentyű fogacskái! Nyílj ki! Mutasd, mit tartogatsz! – azzal egy kört írt le a fakanállal Mamuska a láda felett.
Ámulva nézték mim minden került elő. Paróka és szép ruha, vicces szemüveg és kalapka. Táskák, cipők, kabátok, egérszem ilyet még nem látott.
– Mamuska! Ez csodás! – mondta áhítatos arccal Elli. Én már tudom is mi leszek! Királykisasszony!
Egymás szavába vágva sorolták, ki minek öltözik be.
– A lányok velem jönnek, a fiúk Papuskával mennek. Találkozunk egy óra múlva a nappaliban! Addig készüljetek, öltözzetek! Lesz majd még egy meglepetés is! – mondta mosolyogva Egerentyű mama.
– Mi lesz? Mi lesz? Áruld el drága Mamuska! – cincogták a gyerekek.
– Majd meglátjátok! Most indulás! Hamarosan kezdődik az Egérjelmezbál!

Egy óra múlva mindenki a nappaliban toporgott. Mustrálták egymást, nevetgéltek. Volt ott vadász, királylány, matróz, kalóz, bohóc, postás. Mamuska szakácsnő jelmezt öltött, Papuska kuktának öltözött.
– Kitaláljátok, én ki vagyok? – kérdezte Emmi.
Találgatták, de Emmi csak a fejét rázta.
– Na, jó, elárulom! Hát nem látjátok, mi van a kezemben? Táncdalénekes! – hadonászott a mikrofonjával.
Eközben a parókája félrecsúszott a fején, a szemüveg lecsúszott az orrára. Ez nagy derültséget váltott ki a többiekből. Ekkor csengettek.
– Vajon ki lehet az? – kérdezte a postásnak öltözött Egerentyű Elek. Várunk valakit?
Az ajtóhoz futott az egész család. Egy nagy, doboz volt a bejárat előtt. Bevonszolták a nappaliba. Épp ki akarták nyitni, amikor hirtelen felpattant a doboz teteje, és kiugrott belőle egy macska. Volt ám ribillió! Futott mindenki amerre látott, csak Mamuska és Papuska maradt ott, és kacagva és hívták vissza gyermekeiket.
– Gyertek vissza! Ő a rokonunk Jenő, a mindig viccelő! Ő, a meglepetés, amit már említettem nektek.
– Hát, ez azért, nem volt valami jó tréfa! – jegyezte meg kissé bosszúsan Papus.
– Igen! – helyeseltek az egérgyerekek is, akik közben visszamerészkedtek.
– Bocsánat, pardon, kegyelem árva fejemnek! Belátom, kicsit talán túllőttem a célon – hajlongott Jenő bácsi. Ne haragudjatok!
– A frászt hoztad ránk! – rebegte még mindig remegve Rebike.
– Tudom is mivel tehetem jóvá. Hoztam egy ínycsiklandó, istenien finom sajttortát.
– Ugye Jenő bácsi ebbe nem rejtettél el semmit? Nem ugrik ki belőle semmi és senki, és nem fog felrobbanni, ha felvágjuk? – tudakolta Cinci.
– Nem, nem! Ez egy egyszerű, de nagyszerű sajttorta! – nevetett Jenő bácsi.

Miután mindenki megnyugodott, elkezdődött a maszkabál. Táncoltak és finom falatokat ettek. Jenő, a vicceskedő nagybácsi, magához ragadta a mikrofont és dalolt, táncolt, mórikált, ezzel feledtetve az érkezésével járó kellemetlen élményt. Az egércsalád pedig gurult a nevetéstől.
– Köszönjük Jenő, hogy eljöttél! Bár, a belépőd kicsit ijesztő volt, de kánya vigye! Felejtsük el! – rikkantotta Egerentyű Papa. Máskor is szeretettel várunk!
– Ilyen jó murira mindig szívesen jövök! Ígérem, jövőre nem öltözök be macskának, vagy valami más, rémisztő alaknak – mondta Jenő.
Azzal együtt énekeltek, táncoltak, vigadtak tovább. Még tán most is ropják, ha el nem fáradtak.