Jól vagyok.
Már túlléptem a rémségeken.
Jól vagyok.
Megvívtam a harcomat, én, egyedül. Nem voltál velem, nem segítettél.
Hosszú idő óta most, – nem éreztelek. Magamnak kellett eldöntenem: menni, vagy maradni. A maradás mellett döntöttem, mert azt hiszem, – még van feladatom. Már nem leltározok: mi az, ami itt marad. Még vannak vágyaim. Szeretnék ölelni egy kicsi embert, akiben viszontlátom magamat, talán Téged is. Nyáron kirándultunk, és a vásársoron feltűnően gyönyörködtem az apró kocsi-kabátkákban. A „megszólított” értette a célzást, a rá jellemző félmosollyal csak annyit mondott: kabátot vehetsz, de a belevalóra még várnod kell. Hát, várok. És újra tervezgetek.
Ma reggel kinyitottam a szekrényedet, és éreztem újra az illatot. A Rád jellemzőt, a Tiedet. Ma már jól vagyok.
Keserves harc volt, de még maradok. Ha mennem kell, ugye velem leszel? Megkönnyíted majd?
Majd ……
Ma, jól vagyok.
5 hozzászólás
Hú ez nagyon szép! A kabát és abelevaló, szép és költői!
Gratulálok!
Barátsággal Panka!
Szia!
Nem tudom, hányszor kellett elolvasnom, hogy a teljes üzenetet átérezzem. Lenyűgözött minden sorod. Azonban, az a véleményem, hogy most a szokásosnál is jobban becsomagoltad a mondanivalót. Így nem csoda, ha eleinte két teljesen más irányba kalandoztak a gondolataim.
A folyatást én magamnak optimistán fejeztem be. Amikor majd jön, akkor Ő is ott lesz segíteni, és neki sem kell elmennie. Hárman könnyebb, mint ketten.
Gratulálok!
Kedves Matyi!
Te mindig olyan szívet melengetően írsz. Annyira, de annyira szükség van az ilyen írásokra, mint a Tied!
Köszönet érte! Gyömbér
Köszönöm a hozzászólásokat. Ezeknek is köszönhető, hogy jól vagyok. -matyi
Nehéz erre bármit írni…nagyon szépen fogalmaztál, de aaz üzenet olyan ami előtt némán állok.