A tanárnő, ahogy leszáll a buszról, hirtelen tájékozódni sem tud. Kigombolja a kabátját a hirtelen jött nyári melegben, és lassan körbe fordul. Aztán tétován elindul arra, amerre a helyes irányt sejti. Megnézi az utcanévtáblát, és megállapítja, hogy elvileg jó helyen jár. Azonban az előtte magasodó kétemeletes építmény – amelyet a tetejétől az aljáig hatalmas üvegablakok borítanak – egyáltalán nem emlékeztet arra a házra, amit keres.
Az a régi ház pont olyan volt, mint ezer meg ezer hozzá hasonló, amik a gyárak környékén, a sivár külvárosokban álltak.
Az L alakú, hosszú, földszintes saroképület két utcára nézett. Az utcák felé néző oldalon ugyanúgy, mint az udvar felé néző oldalán sok, apró, komfort nélküli lakással. Egy ajtó, egy ablak. Az ajtók a konyhákba nyíltak, és állandó ételszag áradt ki rajtuk. Az ablakokon át a bútorokkal túlzsúfolt szobák mélyébe tekinthettek volna az utcai járókelők, vagy az udvari szomszédok, ha a sűrű horgolású, ernyedt csipkefüggönyök útját nem állják a kíváncsi pillantásoknak. Télen, az ablakok külső párkányain leütött zománcú, piros és kék lábasok, fazekak, bögrék tarkállottak, meg zsírpapírba csomagolt húsok, amiket nem vettek ki a cekkernek nevezett hálós szatyrokból, hanem a szatyor fülét jó erősen odakötötték az ablakkeretbe vert szöghöz.
Az utca felöli oldalon lakók a járdáról egyenesen a konyhába léptek, ahol a fövő bableves és a paprikás krumpli illata elvegyült az utcai por fémes szagával, a járművek kipufogójából áradó füsttel. A belső oldalon lévő ugyanilyen lakások egy nagy, poros, itt-ott csalán borította udvarra néztek. A ház széles kapuján egész nap teherautók tolattak ki-be, amiket az udvar másik oldalán lévő szerelőműhelybe hoztak. Így, az mindig dugig volt szeszélyesen leparkolt, javításra váró teherautókkal. A lakások ajtaja előtt picike kertek küzdöttek a porral és a korommal a megmaradásért. Néhány tő rózsa, hortenzia, egy darabka fű. Amikor este bezárt az autójavító, hazamentek a munkások, és abbamaradt az egész napos zaj, kopácsolás, a motorok túráztatása, az itt lakók vizes kannákkal a kezükben kissé féloldalt dőlve járkáltak, megöntözték a növényeket, kihoztak egy sámlit, vagy hokedlit a konyhaajtó elé, és kiültek levegőzni. Úgy tettek, mintha nem látnák a poros udvart, a rozoga teherautókat, a közös vécé örökké sarkig tárt ajtaját, a csálé porolót, az udvar végében az összeeszkábált fabódét, amiben egy hatgyerekes család húzta meg magát. Még mindig jobb volt odakinn, mint odabenn az enyhén dohos szagot, és a főzések kiszellőztethetetlen illatát lehelő falak között.
Ebben a házban lakott, amikor gyerek volt.
Ötödikben a padtársa, Varga Ilonka meghívta magukhoz zsúrra. Akkor látott életében először belvárosi lakást, tágas, szépen berendezett szobákkal, napfényes óriási ablakokkal, nagy puha szőnyegekkel, fürdőszobával, gáztűzhellyel, jégszekrénnyel. Attól kezdve gyűlölte, hogy itt laktak, úgy osont haza, hogy szinte belegörnyedt.
Mégis, a minap, egy könyv olvasása közben, valami nosztalgia tört rá, és elhatározta, hogy sorban minden helyre elmegy a városban, ahol valaha élt. Ide jött először. Úgy tervezte, hogy majd bemegy a házba, és megkéri azt, akié most a régi lakásuk, hogy engedje be őt egy percre, körülnézni.
Most itt áll, de nem kell senkit megkérnie, mert nincsen meg a régi ház, lebontották. Ez az óriási üveges vitrinhez hasonló épület terpeszkedik a helyén. Autószalon, hirdeti rajta a felirat, ha akar, bemehet…
Próbálja felmérni, hogy hol is állt a régi ház, mert ez az új épület más szögben épült, talán kicsit beljebb is az utca vonalától. Megkeresi az üvegportálok között a bejáratot, és belép a bemutató terembe. A hatalmas eladótér közepén egy kék- és fehér színű panelekkel határolt, kerek kis kuckó van, ami egy asztalt, széket és néhány alacsony iratszekrényt rejt. Nincs ott senki, teljesen egyedül van a hatalmas térben. Sétál a kiállított gépkocsik szimmetrikus sora között, de ügyet sem vet rájuk. Próbálja beleképzelni a mostani műanyag, fém és üveg világba azt a hámló vakolatú, kátránypapír tetős házat. Összeránduló szemöldökkel méregeti, hogy annak idején hol lehetett az a lakás, ahol kislányként élt a szüleivel. A keskeny konyha a sparhelttel, a kredenccel, a széles asztallal, ami mellett csak oldalvást lehetett elmenni. A pici szoba, ami úgy agyon volt zsúfolva a két nagy ággyal, az ő díványával, két szekrénnyel, a hármas tükörrel, csipketerítős kisasztallal, karosszékkel, virágállvánnyal, hogy csak bujkálva lehetett közlekedni közöttük.
Már lassan beletörődik, hogy nem tudja a tágas térben elhelyezni a múltból megmaradt emlékeket, amikor két ezüstszínű autó között állva hangokat vél hallani…
– Téged senki sem kérdezett! A gyereknek hallgass a neve! – csattan fel egy férfihang.
– Ha vége a nyóc osztálynak beállsz a gyárba apád mellé, betanított munkásnak, dógozol amíg meglesz a kelengyéd, osztán maj férjhez adunk, és élhetsz nyugottan. A csirke ne akarjon okosabb lenni… – replikáz egy női hang is.
– Nem tarthatnak vissza! Az én életem! Nekem fontos, hogy tanuljak! Más örülne, hogy hatszáz gyerek közül nekem a legjobb a bizonyítványom! – bizonygatja egy kislány, akinek a hangjában sírás bujkál…
Széktaszigálás hangját hallja, majd egy ajtó csapódását. Elmosolyodik. Úgy érzi, megtalálta a konyhát. Megkerüli a jobboldali ezüstszínű autót, és halk hüppögést hall, könyvek lapjai zizegnek. Feszülten figyel, mint akkor régen is, hogy elrejtse – ha valaki megnyitja a szobaajtót – a könyvtárból titokban kölcsönzött könyveket, amikből a gimnáziumi felvételire készült. Még a szerelemes regény borítóját is látja maga előtt, amit ott tartott készenlétben, mintha azt olvasná…
Végül csak teljesült az akarata. Amikor felvették a gimnáziumba, kollégiumi helyet is kért. Arra hivatkozott, hogy otthon nem tud tanulni. Mivel munkásszülők gyermeke volt, megkapta a kollégiumi elhelyezést. Végre teljesült az álma, elkerült a külvárosból. Később az egyetemet is így végezte el. Néha, néha hazalátogatott ide, a szüleihez, de nem igen volt mit mondaniuk egymásnak. Nehezteltek rá, mert fölébük kerekedett. Ő is neheztelt rájuk, amiért nem értették meg. Nem támogatták abban, hogy kikerüljön a munkáslakások szegényes világából, a külvárosból.
Sóhajt egyet, és kisétál a kiállított autók között a szalonból.
Végignéz az utcán, aminek már csak a neve a régi. Eltűntek mind a nyomorúságos, komfortnélküli, földszintes lakóépületek. A kisközért is, aminek a kirakatában soha semmi más nem volt, csak a Családi kávépótló napszítta, üres dobozai. Eltűnt a gyár, esőtől málló hirdetményekkel teleragasztgatott, lekopó jelszavakkal telemázolt, gyerekek által összefirkált téglakerítése, a kerítés mellett felhalmozódó szemétben növő poros ecetfákkal együtt. Lebontották az utca fölé magasodó gyárat is, ami annak idején, szinte maga alá gyűrte a körülötte álló kis házakat. Már nem merednek a vassodronnyal borított ablakai vak szemekként, hogy ne lássák a külvárosi nyomorúságot. Új, ötemeletes lakóházak szegélyezik az utcát, a lakások nagy ablakai előtt széles erkélyek vannak, zöld növényekkel, virágokkal, kerti bútorokkal, itt-ott parabola antennákkal, széthagyott gyerekjátékokkal. A házak előtt mindenütt nagy fák bontogatják a leveleiket.
Hiába, réges-régen nem járt már erre. Azóta a külváros megváltozott.
A buszmegálló felé lépkedve arra gondol, hogy holnap majd elmegy, a tanács által kiutalt, első önálló otthonát is megnézni, a Havanna lakótelepen. Ugyanis a sors akaratából az egyetemi kollégium, majd néhány belvárosi albérlet után, újra visszakerült egy másik külvárosba. Ezúttal a sok lépcsőházas, túlméretezett toronyházak, a zúgó liftek, a hörgő csövekkel telepakolt visszhangos szerelőaknák, a labirintusszerű folyosók kusza járatai, az alulméretezett konyhák, és kicsiny lakóhelyiségek világába. A város legrosszabb hírű, szegény családokkal, és kubai vendégmunkásokkal telezsúfolt, a bűnözési adatiról hírhedt, sivár panelházas lakótelepén lakott, és tanított évtizedekig. Az acélbetétes ajtóval védett magányában folyton ott zajongott körülötte az egész ház minden lakója. Fúrás, kopácsolás, gyereksírás, telefoncsörgés, zene, beszéd, írógépkopogás, veszekedés, sírás, sóhajok, sikolyok, és szeretkezés hangjai kúsztak át emeleteket, a panelek résein szétömlöttek a falból, és beborítottak mindent, elfeledve, hogy honnan indultak útjukra.
Sokáig úgy gondolta, hogy végleg ott ragad, mert bármennyire is szeretett volna elköltözni, a tanári fizetéséből nem tudta összespórolni egy belvárosi lakáscseréhez szükséges ráfizetés összegét.
Begördül a busz a megállóba, felszáll rá, és hazaindult a belváros felé, ahová vagy tíz éve, csodával határos módon mégis sikerült végre beköltöznie. Akkor jelent meg – a magyar kiadók által visszautasított – „Külvárosi gettó” című könyve egy német kiadónál, ami a lakótelepi gyerekbandák harcairól szólt, és váratlan siker lett.
Az Oktogonnál leszáll a buszról, néhány utcányit gyalogol a Körúton, az üresen álló üzlethelyiségek poros kirakatai előtt. Az üzletek bezárt ajtajának beszögeléseiben hajléktalanok húzták meg magukat. Időnként a piszkos ruhahalmok közül kinyúl felé egy még piszkosabb tenyér, és egy kásás hang néhány forintért esdekel. Befordul egy mellékutcába, a járdán pénzért parkoló autók mellett oldalazva kerülgeti a kutyapiszkot és a szemetet. Feltámad a nehéz, benzin szagú szél, felkavarja a házak tövében a járdára leülepedett port, és kormot, a gyomorforgató vizeletszagot. A tavaszi napsütés sem tudja feljavítani a belvárosi utca szegényes látványát, a lepusztult házakon az évszázados koszt, az omladozó erkélyeket, és a hámló vakolatukon a falfirkák kuszaságát. Siváran ásítoznak a szemetes kapualjak, az utcán lehajtott fejjel, szinte meggörnyedve oson néhány rosszul öltözött járókelő. A tanárnő ügyet sem vet rájuk. Végre teljesült az, amire élete nagy részében vágyakozott, a belvárosban lakik…
20 hozzászólás
Az élet tele van különböző zsákbamacskákkal.Ha végigondolom a saját életem is, eszembe jut az örök igazság:"nem inden gyémánt ami fénylik".Irásod elragadott.Grt.Z
Kedves Judit!
Az írás a megszokott, magával ragadó stílussal járult hozzá ahhoz a néhány nyugalmas perhez, amit olvasásával töltöttem. Az elején a "régi otthon" érzés különösen tetszett. Bennem is felmerült már, hogy meglátogassam gyermekkori lakhelyemet egy kis emlékmorzsáért.
Nagyon finoman jelenítetted meg a főhősnő életszakaszainak egy-egy pillanatát. A végén pedig ott van a csattanó is: körültekintőbben kell megfogalmazni álmainkat és vágyainkat. Hiába teljesült a tanárnőnek az, amire élete nagy részében vágyakozott, valószínűleg mégsem így képzelte el.
Remek írás!
Gratulálok!
Üdvözlettel:
Sanyi
Kedves Sanyi!
Köszönöm, hogy az olvasásra jutó néhány percedet rááldoztad az írásomra, és végül nem találtad áldozatnak! 😀
A múlt mindig velünk él, és néha szeretnénk visszaidézni belőle valamennyit. A bennünk élő emlékeket összevetni a valósággal. Azonban azt a valóságot már nem találjuk meg sohasem, elsöpörték a változások.
Remélem még "időben" meglátogatod a gyermekkorod lakóhelyét…
Judit
Kedves Zarzwieczky!
Bizony nem jó dolog vakon küzdeni valamiért. Van egy mondás is "Akit a jóisten nem szeret, annak megadja amit kér! "
Örülök, hogy tetszett az írásom! 🙂
Judit
kedves Judit!
Ami a Kikötő Online-t illeti sorstársak vagyunk, én ugyan még nem olvastam a "győztes" művet, de ha csak fele ilyen jó, már nem sajnálom tőle. A viccet félretéve, kidolgozott alapos munka, jó volt olvasni.
Zagyvapart.
Kedves Feri!
Valóban Panka felhívására, a Kikötő Online "Külvárosban" című pályázatára írtam ezt a novellát. Nem került bele a 12 legjobb alkotásba. Az oldalukon el lehet olvasni a zsűri által legjobbnak ítélt novellákat.
Elég sokat dolgoztam ezzel az alkotásommal, örülök, hogy "Napvilágra" került. 🙂
Judit
Ez szuper jó írás Judit!!!
Biztos kéne még valamit írnom, de ha ilyen jót olvasok, mindig eldugul a "beszélőkém".
Kedves Szusi!
Köszönöm a "szuper jót"! 🙂
Én is sokszor vagyok úgy, hogy többször is el kell olvasnom egy alkotást, mire hozzászólást tudok írni, mert elsőre nekem is "eldugul"! 😀
Judit
Egy alaposan bemutatott, külváros élete, múltja, emberi sorsok, vágyak, a beteljesülés és csalódás.
Remekül bemutatott hangulata a városrésznek is…
Szeretettel gratulálok! Lyza
Szia!
Nagyon sok személyes élményt hoztál a felszínre bennem az írásoddal. Ezeket, ha nem baj, nem írom le ide. Talán belső levélben esetleg, de az sem biztos.
Veled mindig úgy járok, hogy kétszer-háromszor is elolvasom az alkotásod címét. Több napig kerülgetem, mire nekilátok, pedig eddig még sosem csalódtam.
Fantasztikusan írsz! Amikor tőled, vagy más kedvenc alkotómtól olvasok az oldalon, olyankor örülök, hogy ennek a nagyszerű klubnak a tagja lehetek. Már régóta nem vásárolok könyveket. A könyvtárakat gyerekkorom óta "kicsontoztam" Ha ajánlanak olyat, amit még esetleg nem olvastam, azt kikölcsönzöm, de olvasni már évek óta ide járok esténként. Egy élet kevés, hogy azt a sok jó alkotást elolvassam, ami itt található. Köszönöm, hogy megtaláltad ezt a klubot, és köszönöm, hogy olvashatlak!
Kedves Artúr!
Hűha! Jól megdicsértél! Csak a fejembe ne szálljon! 🙂
Őszintén örülök, hogy akadnak akik szeretik az írásaimat! Amikor az első írásomat feltettem ide a Napvilágra, még nem is sejtettem, hogy mennyi fogja még követni… 😀 Egyetértek Veled, remek alkotók vannak itt a Napvilágon. Sajnos nem ismerhetem mind a több, mint ezer alkotó írásait, mert annyi idő sajnos nincsen, amennyit itt olvasni lehetne…
Minden esetre a mai magyar irodalom számomra legkedvesebb írói itt publikálnak /Tóth Krisztinát kivéve :)/
Judit
Kedves Lyza!
Arra törkedtem, hogy irodalmi eszközökkel bemutassam milyen változáson ment át a "külváros" az elmúlt 50 évben. Ami régen a szegénységet és a sivárságot jelentette, ma a "lakóparkok" megjelenésével az élhető életet jelenti. Amíg a belváros… /egy-két övezetet kivéve/.
Köszönöm, hogy nálam jártál, és a csillagokat is! 🙂
Judit
Kedves Judit!
Részletes és kifinomult írás.Kedvet kaptam írásod olvasása után, hogy megnézzem a régi
házunkat.Igaz nem külvárosi.
Szeretettel: Ági
Kedves Ági!
Már régen érlelődött bennem ez a történet /sok másikkal együtt/, aztán egyszercsak megszületett…
Igen, jól látod, számomra nagyon fontosak a részletek, mert ezek segítenek megteremteni a történet atmoszféráját. Ezért nem is tudok röviden írni… 😀 Ha a rövidségre törekszem, úgy érzem, hogy csak a csontvázát írtam meg a történetnek, hiányzik róla minden ami élővé teszi, ami működteti.
Ami a régi otthonokat illeti, lehet, hogy új divatot teremtettem: "Nézz vissza egy percre!" mottóval… 🙂
Judit
A belváros tündöklése és bukása. A külváros felemelkedése.
Jó a régi küvárosi hangulat, az elmúlt idők ábrázolása. Papp Oszkár: Külváros című képe jutott eszembe róla. A lakótelepet ábrázoló mondatok egy kisregénnyel felérnek.
Olvasmányos az egész novella, a gondolati ív töretlen, és meghökkentő.
Kedves Könyves!
Igen, el akartam mondani, hogy milyen volt régen a külváros. Aki még saját szemével látta, abban emlékeket ébreszteni, aki meg nem láthatta már, annak is legyen valami fogalma arról, hogy néhány évtizeddel ezelőtt hogyan éltek emberek százezrei.
Örülök, ha sikerült. 🙂
Köszönöm, hogy megírtad a véleményedet az írásomról, és az értékelést is!
Judit
Huh! Jól fel volt adva a lecke! Jelentem teljesítettem! Végig rágtam magam a Kikötő online által legjobbnak ítélt írásokon. Ha az a legjobb, amit kínszenvedés elolvasni, akkor a győztes megérdemeleten nyert! / Ha még az is feltétel volt, hogy mások szellemi terméke legyen újrahasznosítva, akkor meg pláne./ A legjobbaknak ítélt írások csak egyben egyeztek: zsenge, kissé infantilis szárnypóbálgatások, kínos utánzása már mások által -jobban megírt – ötleteknek.
Sajnos, hál istennek, ez az írás nem felel meg ezeknek a szabályoknak. Olvasmányos, érdekes, eredeti, kitűnő. Így világos, hogy nem nyert, sőt a zsűri szerint nincs is a legjobbak között.
Ha fiatalabb lenne a szerő, vagy legalább féri, vagy legalább határon túli… Node így?
Kedves Person!
Ha fiatal férfi lennék a határon túlról, ezt a történetet nem tudtam volna megírni. 🙂
Köszönöm a "különvéleményt"!
Judit
Kedves Judit!
Csodálatos atmoszférát tudsz teremteni írásaidban. Úgy éreztem, mintha ott lettem volna, látnék és hallanék mindent. Majdnem mindegy miről írsz, elvarázsolod az olvasót. Most megismerhettem milyen is volt a külváros régen, amit nem ismertem, mégis ott voltam éreztem a szagokat, érezhető, tapintható volt az emberek hangulata… Egyszóval nagyon tetszett ez az írásod is.
Ida
Kedves Ida!
A városokat körülvevő hajdani ipari zónák mára szinte teljesen átalakultak, irodaházak, kis- és nagykereskedelmi egységek, lakóparkok vették át a gyárak, és a körülöttük lévő nyomorúságos munkáslakások helyét. Senki sem sajnálja ezeknek a régi külvárosoknak az eltűnését, én azonban szerettem volna megőrizni az emléküket ebben az írásomban.
Örülök, ha sikerült átadnom a hangulatot, a környezetet, olyan olvasóknak is, akik nem ismerték ezeket a helyeket.
Köszönöm, hogy a régebbi írásaimat is olvasod. 🙂
Judit