[IG_KITOLT]A 80-as években a Rendőrtiszti Főiskola nappali tagozatos hallgatói az első tanév megkezdése előtt kötelezően részt vettek egy egyhónapos alapkiképzésen a siklósi határőr laktanyában. A fiúk már tudták, mi vár rájuk, hiszen többségük évekkel korábban letöltötte a sorkatonai szolgálatát, a lányok viszont izgalommal vegyes kíváncsisággal várták a „katonásdi”-t. Egyik reggel, valamikor a kiképzés második hetében, a szolgálatvezető közölte velük:
– Emberek! Reggeli után teherautók elviszik magukat a siklósi szőlőhegyek lábához. Ott szakaszokra oszlanak, térkép és tájoló segítségével különböző útvonalakon elindulnak a hegy túloldalán lévő faluba. A teherautók tizenhét óráig ott lesznek, aki késik, gyalogolhat vissza a laktanyába!
A harmadik szakasz nyolc férfiból és három nőből állt. A táv első felében még élénk társalgás folyt a leendő évfolyamtársak között, mivel a kiképzés remek alkalom volt arra is, hogy közelebbről megismerjék egymást. Dél körül azonban már nem volt erejük beszélgetni sem, a rekkenő hőség és a teljes menetfelszerelés cipelése kiszívta az amúgy erős fizikumú fiatalok erejét. Egy óra tájban tartottak egy kis pihenőt, és befalták a hideg úti csomagot. Az út vége felé, a hegy túlsó oldalán a lányok kényeskedni kezdtek, hogy feltörte a lábukat az ormótlan surranó.
– Nem csajoknak való a katonaság – jegyezte meg újdonsült barátjának Józsi, és megvetően végigmérte a társnőit.
Tibi egyetértően bólintott, azután szélesen elvigyorodott.
– Nézzétek! Ott a falu! – mutatott a lábuk előtt elterülő apró házakra.
– Hála Istennek! – nyögtek fel szinte egyszerre a többiek.
A kilátás, hogy hamarosan megpihentethetik sajgó tagjaikat, mindenkibe erőt öntött. Nekilódultak a lejtőnek, és félórával később már a falucska poros utcáit rótták. Egyszer csak hatalmas kupac tűzifát pillantottak meg az egyik parasztház portája előtt. Amikor odaértek, éppen kijött a kapun egy öregember meg a felesége, és nagy szuszogások közepette elkezdték behordani a hasábokat.
– Na, mire ezek elkészülnek, lemegy a holnapi nap is! – jegyezte meg Gyuri, a szakasz hangadója, és a többiekre nézett. – Timur és csapata?
Az idősebbek rögtön ledobták a hátizsákjaikat, és feledve a kimerítő gyaloglás okozta fáradalmakat, láncba fejlődtek. A fiatalabbak nem olvasták ugyan a hajdan népszerű ifjúsági regényt, mégis habozás nélkül beálltak a sorba. A két öreg először meghökkent a váratlan segítségen, ám azután széles mosolyra húzódott fogatlan szájuk. Az idős férfi megmutatta, hová tegyék a fát, a felesége pedig kihozott a házból egy tálcát poharakkal meg kancsókkal, letette a terebélyes diófa árnyékában álló asztalkára, és kitöltötte a sötétpiros italt.
– Na, ezzel megvolnánk, bátyám! – közölte kis idő múlva elégedetten Gyuri. – Minden jót!
– Nem úgy van az, öcsém! – állt elé széles terpeszben az öreg. – Az én portámról senki nem mehet el úgy, hogy nem kóstolta meg a boromat!
A fiatalokról patakzott a víz a szürke gyakorlóruhában, és bizony alaposan megszomjaztak. Nem nagyon ellenkeztek hát, egy hajtásra kiitták a finom nedűt. Az idős parasztember megemelte az egyik kancsót.
– Na, még egyet az egészségünkre!
Nyilvánvalóan meg akarta hálálni a csapat segítségét, és persze roppant büszke volt saját készítésű borára. Képtelenek voltak neki ellenállni.
– Mennünk kell, különben lekéssük a „menetrend szerinti” járatot – intette a társait Gyuri a második pohárka után.
Barátságosan elköszöntek a házaspártól, és az utcára érve megszaporázták a lépteiket. Szerencséjükre az utolsó teherautó még a megbeszélt helyen állt. Miután felkapaszkodtak a platóra, fáradtan lerogytak a hosszanti irányban rögzített két padra. Egész úton csillogó szemmel és felhevült arccal tréfálkoztak, de mindannyian tudták, hogy nem az elfogyasztott bortól lett rózsás a kedvük, hanem attól a felemelő érzéstől, hogy szereztek egy szép napot két idős embernek…
14 hozzászólás
Kedves borostyán!
Ez nagyon szép írás, olvasmányos. Néhány dolgot azonban hadd mondjak:
Az egyik: az alaki gyakorlat, nem terepismereti gyakorlat!
Az alaki gyakorlat elemei a következőek: vigyázz, pihenj, ballra át, jobbra át, hátra arc, oszlopba, vonalba fejlődj, lépés indulj, jobbra, balra kanyarodj, vigyázz-menet stb…a teljesség igénye nélkül.
Ez az egyik. A másik:
Ha már szóbahozod Timurt és csapatát, jó lenne, ha az olvasó valamivel többet is megtudhatna róluk…érdemesek rá, bár "szocialista" típusu hősök. Végsősoron azokat az ifjúság-eszményeket képviselik ők, amelyeket minden kor minden izmusa szívesen magáénak vall: emberség, szeretet, segítőkészség, helytállás, elkötelezettség, stb, stb.(-tündérien légies-kis gyermek-szerelemmel fűszerezve.
És végül sztem a végéről elmeredhatna a szájbarágás:"Mert segí)teni jó, nagyon jó"
Sztem nincs élő ember, aki nem ezt a tanulságot vonná le ebből a kis tanmeséből
Bocs és ne haragudj a kritikáért. Cserében elvárom, hogy Te is ízekre szedd valamelyik írásomat.
Így tanulunk.
Szia: én
Kedves Bödön!
Azt hiszem, igazad van. A történet egyik női szereplője jómagam vagyok, és nekünk azt mondták annak idején, hogy alaki kiképzésen veszünk részt. Jártunk lőgyakorlatokra, hallgattunk vegyvédelmi előadást (utána ki is próbáltuk a gázálarcainkat), gyakorlatoztunk erdőben, hegyen, síkságon… Szóval, mint írtam a történetben, a fiúk tudták, mi vár ott rájuk, a lányok nem:) És ezek szerint én utólag sem tisztáztam magamban, min is voltam én akkor:)
A Timkut és csapata c. regényről azért nem írtam semmit, mert úgy véltem, amit ők tettek a két öregért, azzal megmagyaráztam… Úgy tűnik,l mégsem eléggé:)
A végén pedig azokat a gondolatokat fogalmaztam meg, amelyek a fiatalokat foglalkoztatták útban a laktanya felé (és akkor engem is), nem "szájbarágásnak" száőntam.
Mindenesetre így olvasva a hsz-edet, igazad van, és köszi az észrevételeidet:)
Üdv: Borostyán
Ja, még egy! Ez nagyon fontos!!!
Ha Gajdar egyszer már egy regényének adott egy címet, és az a cím így hangzik: "Timur és csapata" akkor Te nem adhatod egy művednek ugyanazt a címet!!!!!!!
Jogi értelemben se (persze szegény Gajdar nem fog beperelnil, ő már az örök vadászmezőkön olvasgatja az égi Internetet és nem fordul földi bírúságokhoz) -hanem mert nem etikus, és nem is jó, félrevezető, stb.
Bocs mégegyszer
-én
Kedves Bödön!
Tudomásomk szerint ez a cím nincs levédve, azon kívül a hülye is tudja, hogy Borostyán nem egyenlő Gajdarral:) De azért köszi!
Üdv: Borostyán
Szia!
Olvastam a Timur és csapatát. Elbeszélésedben a fiatalok emberségesen viselkedtek. Nemcsak segítettek két idős emberen, hanem ők is gazdagodtak egy hatalmas élménnyel.
Rozália
Kedves Rozália!
Azt hiszem, aki olvasta az említett könyvet, az könnyebben megérti a címválasztást és az egész történetet… Örülök, hogy Neked tetszett:)
Üdv: Borostyán
Én csak annyit fűznék hozzá, hogy a busznak nincs platója, azzal csak teherautó rendelkezik. Régi emléket ébresztettél. Én is voltam anno kispuska lövészeten. Betegre röhögtük magunkat, a "kiképző" meg idegrohamokat kapott. De szép is volt …… Üdv. – matyi
Kedves Matyi!
Fogalmam sincs, hogy került a végére teherautó helyett busz:) A papíron, amire eredetileg írtam, még teherautó volt, ahogy az elején is… Köszi, hogy felhítad a figyelmemet erre az elírásra, majd javítom.
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán,
segíteni jó………olyat adj amit te is szívesen visszakapnál……..Kedves Bödön: lehet, hogy tanmese, lehet, hogy valaki tanul belőle.ha csak egyvalaki akkor már megérte.
köszönöm, hogy olvashattalak: john
Kedves John!
Én köszönöm, hogy olvastál:) Segíteni pedig tényleg jó!
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Nekem nem tűnt fel az a szájbarágósdi dolog, amiről Bödön beszélt. Szerintem így volt szép kerek a történet. Én még nem olvastam a Timur és csapatát (szégyellem is), de teljesen leesett, hogy mi lehet a lényege. A segítségért kapott hála pedig tényleg felemelő érzés még akkor is, ha az "csak" egy mosolyban testesül meg 🙂
Tetszett 🙂
Üdv.:
Jessie
Kedves Jessie!
Örülök, hogy megint "rákaptál" az írásaimra, megtisztelsz vele:) Gajdar ifjúsági regénye a háború alatt játszódik, és arról szól, hogy kiskölykök titokban segítenek magukra maradt özvegyasszonyoknak, kisgyermekes anyukáknak a ház körüli munkákban, azután elrejtőzve lesik a hatást, és jókat derülnek a csodálkozó, ám örömtől ragyogó arcokon:)
Üdv: Borostyán
Kedves Borostyán!
Nagyon tetszett az írásod!
Gyermekkorom egyik kedvenc regénye volt a Timur és csapata. Sajnos a mai gyerekek már nem olvassák, pedig sokat tanulnának belőle. Az ifjúsági szakirodalom "bandaregényként" tartja nyilván, én pedig szívbl ajánlanám is mindenkinek. ( Iskolánk könyvtárában van néhány példány belőle, nem selejtezem le őket!)
Köszönöm, hogy olvashattalak! zsuzsi
Kedves Zsuzsi!
Én köszönöm, hogy olvastál:) Lehet, hogy a regényeimből is van a könyvtáratokban… Margaret Moore és Maggie O'Brian néven írok romantikus regényeket:)
Üdv: Borostyán