Nincsen kandalló, nincsenek fotók

Kopogtattak. A nő az ajtóhoz sietett, és kinyitotta. Elakadt a lélegzete.
– Itt vagyok.
A férfi csak ennyit mondott. Cipőtörlés. A nő csak állt.
– Nem lehetsz…
– És mégis.
A nappali. Nem ült le. Nincsen kandalló, nincsenek fotók.
Talán nem késett el. Talán még nem…
– Hát nem emlékszel?
Színtelen hangja volt. Visszafogta az érzelmeit.
A nő lesütötte a szemét. De, igen. Emlékszik.
– Csak ezért jöttél? Akkor viszlát.
Azzal visszatért a konyhába. A kés nem vágott. Meg kell élesíteni. Egy másikat vett elő.
A férfi nem mozdult. Nincsen kandalló, nincsenek fotók. Még nem késett el.
– Tehát ez az életed. Tehát boldog vagy.
A kés nagyot koppant a csempén. Igen, az. A nő visszatért a nappaliba.
Hazudni fog. Minek bolygatni az életét. Ő boldog. Vagy talán egyszer az lesz.
– Igen.
– Nem hiszem el.
A férfi mosolyogni akart, de nem tudott.
Ismeri őt. Szereti őt. Most nem engedheti el.
– Tudod, hogy velem kell jönnöd. Ma van a napja…
– Nem!
A nő dühös volt. El kell küldenie, mert később nem lesz rá ereje.
– Annak már húsz éve! Én már nem is…
-… Nem is emlékeztél rá? Én igen. Erre vártam mióta megismertelek. Mióta megejtettük az esküt.
Nem fog elmenni. Nem teheti. Hisz megígérte…
A nő elfordult. El kell mondania. Ő sem így tervezte. De már… nincs visszaút.
– A fiam hét éves. Iskolában van. Mindjárt hazajön. Nem találhat itt.
Hazudik, a férfi tudta. Nincsen kandalló, nincsenek fotók.
És a férje? Hol van? Ki ő? De nem érdekes.
A férfi megérintette a nő vállát. Nem húzódott el.
Szereti. Mindig is szerette. Ő pedig képtelen volt elmondani neki…
– Nem engedhetlek el.
– Meg kell tenned. Nem fogsz belehalni.
Hazugság. Mindketten tudták, hogy nem éli túl. De már késő.
Ajtócsapódás. Egy vidám hangocska.
Nem hazudott. Nem hazudott.
A nő elsietett. Vidám hangocskák. Egy nő és egy kisgyerek.
A nappali forogni kezdett. Nem így kellett volna lennie. Ez nem lehet. Nincsen kandalló, nincsenek fotók.
– Menj fel a szobádba, még van egy kis dolgom.
A nő visszatért. Könnyek.
– Most menj el.
– Nem…
– Itt van a férjem is. Most áll be a garázsba. Sajnálom.
– Boldog vagy?
Nem teheti. Mindennek vége lesz, akármit is mond.
– Igen. Sajnálom.
Otthagyta a férfit a nappaliban. Kilépett a tornácra. Igen, itt van. Integetett.
Mit gondolhatott? Húsz év után visszatér, és el akarja vinni… Bárcsak ne lenne az az átkozott ígéret.
Minden a saját hibám, gondolta a nő.
Az autó lassan bekanyarodott. Kerekek nyikorgása a nedves sóderen.
Miért nem jön már ki? De tudta.
Dörrenés, tompa puffanás. Visszasietett a házba. Vége.
A nő csak állt, nézte a kihűlt arcot, és sírt.
Igaza volt. Nincsen kandalló, nincsenek fotók.