Örökké szeretlek

Egy viseltes könyv hátsó fedelére szórta a port. Aprólékos gonddal elegyengette, majd egy rövid szívószállal fölszívta először a bal, azután a jobb orrlyukába.
– Muszáj ezt csinálnod?- kérdezte aggódva a lány.
– Hát persze- válaszolta a fiú.- Annyira fáradt vagyok, szükségem van valamire, ami feldob.
A művelet végeztével elégedetten dőlt hátra kempingszékében, várta a hatást.
– Hát én nem vagyok elég neked?- simogatta meg a fiú kezét kicsit megbántva Barbara.
– Jaj, Cicamica- sóhajtott a fiú.- Te is tudod, hogy itt nem erről van szó. Nagyon szeretlek, de a fáradtságomon te nem tudsz segíteni. Egyedül csak a speed. Meg aztán egy kicsit gondolkodni akarok, olyan jó lenne pár új verset írni. Az anyagtól pedig csak úgy röpködnek a jobbnál jobb asszociációk.
A lány öt havi együttlétük során már jól kiismerte a fiút. Az amfetamin valóban felspannolta kedvesét, olyankor nyugtalanná vált, és csak úgy dőlt belőle a szó. Talán még eredeti gondolatai is támadtak, de leírni ritka esetben volt képes. Az írás koncentrációt igényel, Karcsi pedig túlságosan izgatott volt ahhoz, hogy leüljön, és kezébe vegye a tollat. Barbara aggódott Karcsiért, mert a fiúnak egyre nagyobb adagra volt szüksége ahhoz, hogy jól érezze magát, és ez nemcsak a pénztárcájukat viselte meg, hanem Karcsi szervezetét is. 25 éves kora ellenére egyre gyakrabban támadtak szívritmus zavarai, de a fiú nem törődött vele. A rohamok idején halálfélelemtől reszketett, hideg verejtékben úszva kapaszkodott az életbe, de amint jobban lett, mintha mi sem történt volna, tovább folytatta az egészet. A szer hatni kezdett, jólesően konstatálta, ahogy szétárad a testében. A nap a keskeny ablakon át éppen a szemébe sütött, hirtelen nagyon melege lett. Felpattant, egyetlen mozdulattal lerántotta magáról a pólóját, sietős léptekkel fel-alá járkált az asztal körül.
– Ajjaj, már megint kezdődik- mondta Barbara.
– Most mi van?- kérdezte Karcsi.- Már ezt a kis élvezetet is sajnálod tőlem? Pedig az élet olyan szép. Nézd ezt a kólás dobozt- mutatott a földön lévő szeméthalomra.- Hát nem csodálatos? Olyan szépen formálták meg, ízléses az alakja, a színe. Ha nem ilyen lenne, talán nem is kívánnánk annyira.
– Ki kellene vinnünk a kukába- reagált a lány az eszmefuttatásra.
Karcsi a szekrényhez ment, elővett egy zacskót. Tartalmát az asztalra borította, rutinos mozdulattal cigarettát sodort.
– Még füvezni is akarsz?- rémült meg Barbara.
– Dehogyis. Ezt a spanglit neked csináltam, hogy ne legyél olyan morcos. Azt akarom, hogy te is megtaláld az élet szépségeit, akár egy kólás dobozban.
A lány eddig még sohasem próbált ki semmilyen kábítószert sem, bár barátja már többször kérlelte. Annyi rosszat olvasott a drogokról azokból a könyvekből, amiket a gimnáziumban a drogellenes oktatáson a rendőrtiszttől kapott, hogy idáig visszatartotta a következményektől. A leépült emberekről látott képek megrendítették. Ugyanakkor Karcsi arról győzködte, hogy a heroin az, ami igazán káros, a marihuána és az amfetamin kimondottan jót tesz a szervezetnek, élénkké teszi, előhozza belső énjét, azok a képek heroinistákról készültek. Nos, mivel nyár volt, hét ágra sütött a nap, ők éppen nyaraltak a Balaton partján, Barbara elfogadta a cigarettát. A fiú kitágult pupillával nézte a lányt.
– Na?- kérdezte kíváncsian.
Barbarát valóban kellemes érzés árasztotta el. A fiú maga is szívott néhány slukkot. Ekkorra már mindketten szűknek érezték a kicsi bungalót, a szabadba vágytak. Kint arcul csapta őket az éles napfény, de ők bátran, a természeti elemekkel mit sem törődve, elszántan meneteltek a csillogó vízhez. Dél felé járt, a hőség izzó katlanként hatott rájuk. Aki csak tehette, árnyékba húzódott.
– Menjünk csónakázni- javasolta a fiú.
– Most?- döbbent meg a lány.- Meg fogunk főni.
– Dehogyis- vetette ellen a fiú.- A víz valahogy mindig alkotásra ihlet. Gyere, ott lehet csónakot bérelni. Édes Cicamicám, meglátod, te is élvezni fogod.
A lány szerelmes tekintettel követte a fiút. Arra gondolt, legalább lebarnul, és otthon majd megpukkadhatnak a lányok. A parti sétány mentén rózsák illatoztak.
– De szépek, úgy imádom a rózsákat- lelkendezett Barbara, miközben nagyokat kacagott, de Karcsi letorkolta:
– Gyere, most nincs erre időnk!

A tó közepén Karcsi abbahagyta az evezést. Ki akarta támasztani a lapátokat, de az egyik kicsúszott a villából, és beleesett a vízbe. Ha felé kapnak, megfoghatták volna, de a fiú a másikat is utána dobta. Lábát belelógatta a vízbe, kurjantása messzire elhallatszott:
– Éljen a nyár! Juhúú, nincs szebb a nyárnál!
Barbara egyfolytában vihogott, maga sem tudta, hogy miért.
Ám a nap kegyetlenül perzselt, izzadtak, nem hoztak magukkal sem sapkát, sem naptejet, ezért bőrük enyhe pírba, majd égő vörösbe ment át. Karcsi szíve szúrni kezdett. Hiába beszélt kedvesének a költészet hatalmáról, a versek és a természet erőinek összefüggéseiről, a szívszúrása egyre jobban felerősödött. Hamarosan a homloka is lüktetett. Ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy lehűsítse magát. Egy bögöly csípése aztán végleg eldöntötte a dolgot.
– Beleugrok a vízbe- állt fel hevesen, még a csónak is oldalra billent.
– Ne tedd- kérlelte a lány. – Hideg a víz, még valami bajod lesz.
A fiú visszaült egy pillanatra, megnyugtatóan ölelte át Barbarát:
– Mondd, úgy nézek én ki, mint akinek baja eshet? Sose félts engem. Bár jólesik, hogy aggódsz értem.
Megcsókolta a lányt, aki forró szenvedéllyel viszonozta. Percekig úgy maradtak, egymás ajkának ízlelgetésében elmerülve. Lassan bontakoztak ki az ölelésből.
– Tényleg szeretsz?- kérdezte Barbara reménykedve.
– Imádlak, te vagy a mindenem- felelte a fiú, miközben a szíve tájékát dörzsölgette.- Érted bármit megtennék. Tudod mit, kiúszom a partra, leszakítom a legszebb rózsát, és elhozom neked. Ezzel bizonyítom be, hogy szeretlek, és örökké szeretni foglak. A rózsa lesz örök szerelmem szimbóluma.
Egy kicsit megtántorodott, de sikerült gyorsan visszanyernie az egyensúlyát.
– Jól vagy?- kérdezte a lány.
– Hát persze- válaszolta a fiú,- csak a csónak ingott meg egy kicsit.
Ugráshoz készülődött, de még visszanézett a lányra. Hatalmas csobbanással nyelte el a víz. Egy darabig még kavarogtak a hullámok, majd tisztává vált a víztükör, de a fiú feje nem bukkant fel, bármennyire is figyelte Barbara.