(Dr. Cseh Katalin néninek szeretettel)
Én mindig is azt vallottam, hogy az ember autodidakta, tehát gyakorlatilag bármit el tud sajátítani és képes megtanulni, amit csak megkíván sziporkázó képzelete Így az sem meglepetés, ha példának okáért egy szakmunkás, vagy éppen egy gépkocsivezető művelődni szándékozik, mert arra – sajnos, főleg a mai világban -, nem tudni, hogy valójában miért, de meglehetősen furcsán, és különös szemmel néznek.
Szerintem senkinek még csak nem is fordult meg a fejében, hogy egy kamion vezető nevezetesen Dubovecz Dávid, aki még csak harmincéves volt, a szabadidejében, és természetesen, ha két fuvar között nem akadt más dolga, kényelmesen a kamion hátsó ülései elhelyezkedve egy-egy jó könyvet, vagy uram bocsá’ kulturális első sorban irodalmi folyóiratot olvasson, és egy kicsit önszorgalomból tovább képezze azt a tudást, amit eddigi élete során megszerezhetett.
Dubovecz Dávid jól szituált, magas, jól megtermett, és barátságos pufók arcú, és szokatlanul udvarias ember volt, akiről már az első találkozás alkalmával szinte senki sem hitte volna, hogy egy kamion sofőr ennyire gavallér, és lovag lehessen a másik egyenrangú emberrel szemben, nemhogy még egy hatalmas batár vezetője, így aztán a fuvaros társak is akikkel együtt fuvarozott szinte értetlenkedve gúnyolódtak, és élcelődtek azon, hogy egy kamionosnak mi szüksége lehet egyáltalán irodalomra a kihalt autópályák aszfalt peremén, ahol legfeljebb ha egy-egy eltévedt, és helyét nem találó vadállat, vagy madár az, amelyik megtiszteli jelenétével a hatalmas kiterjedésű utakat, és emberekkel legfeljebb csak a nagyobb nagyvárosokban, ha összetalálkozik az ember. Dubovecz Dávid, ha lejárt a műszakja – ami annyit jelentett, hogy három hónapos intenzív és nagyon megerőltető fuvarjáratot követően -, amikor már minden nagyobb vállalkozás számára elfuvarozta azokat a megrendeléseket amikkel megbízták, és végre hazatérhetett jól megérdemelt, mégis otthonosan kicsiny, de annál komfortosabb, és szinte minden kényelmi szolgáltatásnak megfelelő társasházába, egy panelszigeten, akkor nyugodt szívvel bármikor lemehetett és könyveket kölcsönözhetett, egy kedves idős hölgytől a harmadik emeleten, akit özvegy Cseh Bélánénak hívtak, hiszen a legtöbb lakó szinte már gyermekkora óta ismerte a Dubovecz családot, és mindig nagyon segítőkésznek, és gálánsnak mutatkoztak, azokban a helyzetekben is, amikor az embernek valóban igaz barátokra volt szűksége Családi tragédiák, és egyéb megrázkódtatások alkalmával. Így aztán senki sem lepődött meg túlságosan, amikor Dubovecz úr egy kisebb targoncára való könyvvel, és irodalmi folyóiratok halmazaival a lehető legudvariasabban beállított Cseh Béláné Katalin asszony garzonlakásába.
– Kezét csókolom Katalin asszony! Kérem fogadja elnézésemet, amiért csak éppen most tudtam csak kiolvasni érdekes, és nagyon is olvasmányos regényeit, ne haragudjon rám, de csak most jöttem meg külföldről, és akkor vinném a következő könyvadagot, és már nem is zavarnék – szabadkozott túlságosan jól és disztingvált modorban Dubovecz, és már készült hogy a több tonnányi könyvnek helyet keressen, és az el nem olvasott könyvekből ismételten kölcsönkérjen jó néhányat, amint azt már közel három éve folyamatosan megtette.
– Ugyan, ugyan kedves Dávidom, kérem, foglaljon helyet, és fúja ki magát Látom, hogy hosszú útról érkezett Kér egy csésze teát, vagy valami frissítőt? – érdeklődött kedves nagyszülői aggodalmak közepette Cseh Béláné, és már tette volna fel az ínycsiklandó zöldtea víznek valót, ha Dubovecz nem szabadkozik.
– Miattam igazán ne tessék fáradni drága Katalin asszony – udvariaskodott szinte rossz és bevett szokásaként Dubovesz, és már készítette is a könyveket a hátsó dolgozószobai helységben, hogy mielőbbi viszontlátással elolvashassa legkedvesebb regényeit, és azokat is, amiket eddig csak ismeretlen szerzők műveiként jegyzett, hogy a rejtélyes irodalmi berkekben behozza kicsiny lemaradását, ami gyakorlatilag alig-alig volt több, mint a teljes irodalomnak csekélyke hányada.
Cseh Béláné egy roppant szimpatikus nagymamakorabeli, bájos idős hölgy volt, akinek sajnos szívinfarktusban elhalálozott a férje – aki szintén nagy rajongója volt az irodalmi műfajok szinte minden változatának Így minekután már Dubovecz Dávidot gyermekkorától fogva ismerte és nagyszülői gondoskodással szerette, megengedte neki, hogy használja otthoni könyvtárát, ami valóban olyan volt, mintha csak egy hatalmas, és terjedelmes közkönyvtárban ücsörögne az ember, mert a falakon mindenütt egészen fel a mennyezetig könyvek kavalkádjával volt telis-tele a kis garzonlakás, amiben Katalin asszony lakott.
– Meséljen csak Dávid merre járt? Milyen volt az útja? – faggatózott szinte gyermeki kíváncsisággal Csehné, és már készült is hogy farkasszemet nézve árgus, és meglehetősen kutató szemeivel felvegye a beszélgetéshez elengedhetetlen szemkontaktust Dáviddal
– Tessék csak elképzelni, hogy éppen a spanyol-francia határról kellett a szó legszorosabb értelmében elmenekülnöm, nehogy rajtam üssenek, mert sokan hallották a rádió frekvenciáin, hogy a kamionosokat előszeretettel rabolják ki, és támadják meg fegyveresen, hogy ezáltal is több zsákmányhoz, és bevételhez jussanak a rablók, és a gonosztevők – magyarázta precízen és pontosan, ahogyan azt Dubovecz szavajárásában már megszokhattuk Dávid Csehnének, akit láthatóan annyira meghökkentett, és kissé el is borzasztott az elmondott rémtörténetek sokasága, önkéntelen is, bár karakán erős asszonynak mutatta magát , egy ártatlan könnycsepp önkéntelenül is az arcára tévedt.
– Jaj! Rettenetes! – hökkent meg az idős asszony – és mondja csak Dávid maga hogyan élte túl ezeket a támadásokat? – kérdezte egy kriminoló gus, illetve egy dörzsölt bűnügyi szakember kíváncsiságával Katalin asszony.
– Mi sem volt könnyebb annál Bekészítettem odahaza egy jókora husángot, ami akkora volt , mint egy óriássodrófa és azt a kamion hátsó ülésére, ahol az ember egy-két órát szundítani szokott mielőtt a nagy útnak nekivág, és csak reménykedtem benne, hogy még életben leszek egy darabig, legalább is annyi ideig, hogy elhúzzam a csíkot nagyon gyorsan! – felelte általában a lazább emberek szavajárásával Dubovecz.
– Bizony-bizony fiatalember – kezdte nosztalgiáskodó hangsúllyal Csehné -, manapság már minden arról szól, hogy ki hogyan akar érvényesülni? Senkinek nem számítanak, hogy a másik is ember volna, és önálló személyiség, csakis az, hogy mennyi pénze van, és hogy hogyan tud szép szóval, vagy erőszakkal minél többet a másiktól elvenni! Fiatalember tudta, hogy a megélhetési bűnözés virágzásnak indult? Bizony! – bizonygatta egyre indulatosabban, és feszültséggel mondandóját Katalin asszony – és kicsi hazánk is elosztó országgá vált, legalább is, ami a feketepiaci árfolyamokat illeti – mondta.
– Ugyan, ugyan Kati néni, nagyon szépen megkérem, hogy ne izgassa feleslegesen föl magát, mert az nagyon megárthat a szívének – próbálta nyugtatgatni Dubovecz az idős hölgyet, és már feltűnően rendezgetni kezdete a holmiját, hogy ennek a kellemesen meghitt beszélgetésnek gyorsan véget vessen, mert sajnos egy kamionosnak, bármennyire is be van osztva minden perce, a szabad ideje akkor is kincset ér, és egyáltalán fölöslegesnek tűnhet hibáztatni.
Duboveczet, aki a következő útja előtt, még szerette volna teljesen, és egészben kipihenni fáradalmait, és feltöltődni lelkiekben – ami a lélekjelenlétet, és a hidegvérű gondolkodást egyaránt jelentette -, hogy minél könnyedébben elfeledkezhessen azokról a mindennapos fenyegetésszámba menő borzalmakról, bűntényekről, és életet is veszélyeztető tragédiákról , amikkel szembe kell, egy fuvarozónak néznie, főleg, ha idegen országban, és vadidegen emberek között kénytelen munkájának eleget tenni Így amikor Csehné kihozta a megbecsült, és ünnepi jellegű teáskészletet, hogy együtt teázzanak, és végre ne legyen egyedül, elvégre mintha csak az unokája jött volna a nagymamához látogatóba, Dubovecz csak annyit mondott az idős hölgynek:
– Kati néni kérem, nem tessék aggódni, mindig haza találok! Megígérem, hogy nem lesz semmi baj! – és ebben az ígéretben, ami inkább úgy hangzott, mint valami megkönnyebbülő kegyes hazugság benne rejlett valami hátborzongató baljóslat, amire talán senki sem készült fel!