Pandémiáról – csak mese
Hát szóval, hol volt, hol nem volt, élt ebbe a világ-mesébe hét törpe. Ők bányászták a sok kincseket, a föld mélyén. Na persze, semmimre se mehettek Hófehérke nélkül. Mert ő főzőzött, mosott rájuk, beágyazta széttúrt ágyaikat, némi hancúrozás után. Mert, mi tagadás, Morgó, Hapci, Szende, Szundi, Tudor, Kuka Vidor, nagyon bírták Hófehérkét. (És a királyfi még messze járt, ezért Hófehérkének – egyelőre – még a törpékkel kellett beérnie – legalábbis szex ügyileg.) Mert ez az idióta királyfi, épp Csipkerózsikáva bíbelődött – őt puszilgatta, próbálta életre kelteni, Csipkevárban. Csak Kuka, a legkisebb törpe volt nagyon kuka! Pedig oly szemeket meresztett Hófehérkére, hogy, „naná”! A kislány sűrűn viszonozta Kuka pillantásait, persze szigorúan, „szemlesütve.”. Így írta anno az udvari etikett. Ahol gonosz mostohája nevelte, aztán vadászt is küldött rá, meg gurított mérgezett almát is a szerencsétlen szűzre. Mindegy, hogy egyik szavam a másikba se öltsem, jól jövedelmezett a bányászat. Tudtak venni TV-t is. És, hogyisztán, meg megasztán, értesültek a vészről! Mert jött valami vírus, fenefrász! Megmondták a TV-be, a törzs, meg Nyunyó néni! Lett némi pánik a törpetársadalomban. Ezután csak maszkba lehet szekszelni? Tök izgalmas – gondolták páran. De, a gyanú Hapcira terelődött. „Töszkölsz, prüszkölsz, gyanús vagy”. És Vidort is méregetni kezdték. Mondották neki: „szerintünk, te is pozitív vagy!” Vidor mentegetőzött: „nem tehetek róla, ilyen a természetem!” Mindenesetre betuszkolták barátaik tesztelésre. Ott aztán pozitívak lettek. Mindegy, nem hagyták cse4rbe őket; építettek leszállópályát, várták a csing-fing repülöt. oszt leszálltak onnét, óvszerbe bugyolálva, és mindenkit megszúrtak. Hófehérke mondta: Jaj! De kicsi Kuka megvigasztalta!
5 hozzászólás
Kedves Túlparti!
Igazán nem hittem volna, hogy a korona-vírus járványról lehet humorosan is írni!
Neked sikerült.
Judit
Szia! Köszönöm, hogy olvastál, annyira azért nem vagyunk viccesek a párommal – pozitívak lettünk!
Vigyázz magadra, szeretteidre!
túlparti
Júj Frigyes d szívesen elküldtem volna ezt egy kedves rokonomnak minid ezzel a …. …. jött elő,
de valahogy megnyugodott nem is tudom miért…. vagy ki miatt.
Fészbukon covidról pofázni tilos. Így visszagondolva azért egy kellemes emlék jutott eszembe.
Majd ha megint vergődik elküldöm neki de nem fog.Köszönöm!
Ági
Amúgy elég beteges egy mese nekem tetszik.Azért olvasok valami mást is .
Ez a top 1 amin cirkuszolni lehet, mintha más betegség nem is lenne, de már nyugi van szerencsére.
Köszönöm az élményt! Mert ez az volt!
szia Ági! + kösz, hogy olvastál! 🙂
frigyes