Beletelt jó néhány percbe, míg rájött hol is van. A Nap erősen besütött az ablakon, pont az arcára. Kavargott a feje, hányingere volt, mintha másnapos lenne. Feltápászkodott az ágyról és az ajtó felé indult. Szédelgett kissé. Óvatosan kinyitotta az ajtót. Nem volt bezárva. Pedig tisztán emlékezett rá, hogy előző este még bezárta. Vagy mégsem? De biztos. Visszaugrott az ágyhoz és benézett az ágyneműtartóba, ahova a maszkot rejtette. Ott volt. Megkönnyebbülve, de azért idegesen lépett ki a szobájából. Szétnézett, de a lakás üres volt. Ahol Robert-et hagyta előző este, most csak egy összetúrt takaró feküdt. Bement a fürdőszobába és jéghideg vizet fröcskölt az arcára. A tükörből egy borostás, karikás szemű férfi nézett vissza rá.
Ekkor nyílt ki a bejárati ajtó. Karl valamilyen fegyver után keresett a tekintetével.
– Brenton! Én vagyok, ne féljen! – Robert masírozott be az ajtón frissen nyomott újságokkal a karján. – Még nem írtak semmit a tegnap esti balesetről.
– Hol a fenében volt? – kérdezte Brenton bizalmatlanul.
– Volt egy-két elintéznivalóm, láttam, hogy maga még alszik, így egyedül mentem.
– Bezártam a szobát.
– Azt hiszi, hogy a saját lakásomhoz nincsenek pótkulcsaim? Nyugodjon meg, nem rejtettem semmi meglepetést az alsógatyájába. – Robert elmosolyodott és kivett két becsomagolt kávét a táskájából. – Viszont most már készülődjön, indulnunk kéne.
– Hova?
Robert lerakta az újságokat a konyhapultra. Fellapozta az egyiket és rámutatott egy cikkre. „Robbanás a Santah villában”- állt a lap tetején.
„ Kedd hajnalban a hegyen lévő villanegyedben álló gyönyörű épület, melynek tulajdonosa az iparmágnás Radheya Santah, robbanás következtében megsérült. A környező földterület ingataggá, így veszélyessé vált. A szomszédos villák lakóit átmenetileg kiköltöztették, és az utat lezárták. Előre láthatólag a hónap végén kezdik el a javítási munkálatokat. A robbanás oka ismeretlen.”
– Kedd óta 5 nap telt el. Tökéletes helyszín lehetne emberek fogva tartására. Ma reggel végignéztem az összes ingatlant, amely Santah birtokában van, vagy bármilyen érdekeltsége lehet benne. Erre meg olvasom ezt az újságban, akár egy jel! – Robert nagyon jókedvű volt. – Kihalt környék, a szomszédok sehol, az utak lezárva. Eleve olyan környék, ahol nem fordulhat meg csak úgy bárki, mindenki figyel mindenkit, őrök minden utcasarkon. Tökéletes!
– Hát pont ez az. Hogy akar úgy bejutni, ha mindenhonnan figyelik?
Farbor ismét benyúlt a táskájába és kihúzott két munkásruhát „Földtani Intézet – Robbantási szakértők” felirattal.
– Mindent kiterveltem, a lényeg, hogy határozottak legyünk és ügyesen improvizáljunk, ha szükséges. De ezelőtt még ki kell találnunk valami jó rejtekhelyet a maszknak. Magunknál nem tarthatjuk mindig, ezzel gondolom Ön is egyetért.
– Ezt inkább egyedül intézném.
Farbor arcáról lehervadt a mosoly, de egy szót sem szólt.
– Most elmegyek és 2 óra múlva találkozhatunk.
A magánnyomozó leverten nézett a kisiető galériatulajdonos után.
Egy álnéven kölcsönzött furgonban utaztak, előzőleg rámatricázták a Földtani Intézet logóját és nevét, felöltötték az álruhájukat, Robert egy szőke parókát tett a fejére és szakállat ragasztott, ha véletlen összehozná a sors Santah kisasszonnyal, ne ismerje fel. Hamis engedélyekkel, munkapapírokkal és igazolványokkal tartottak felfelé a meredek hegyi utakon. Fél óra kanyargás után egy útlezáráshoz értek, mellette egy táblán: „Santah villa”, alatta: „Földcsuszamlás veszély, továbbhaladni tilos!” Két megtermett fiatalember állt a sorompó mögött és hevesen integettek a furgonnak.
– Útlezárás! Azonnal forduljanak vissza! Nem lehet erre jönni!
– Mister! A Földtani Intézettől jöttünk, a nevem Hugens, a kollégám Williams, az Intézet küldött ki bennünket előzetes felmérésre.
Az egyik fiú körbejárta a kocsit, míg a másik belesett az ablakon homlokráncolva:
– Igazolják magukat kérem!
Brenton átnyújtotta az igazolványaikat, az engedélyeiket és a megbízási szerződést is.
– Santah úr tudja, hogy jönnek?
– Nekem fogalmam sincs, hogy az Intézet mit beszélt a tulajdonossal, de nem is érdekel. Itt emberek élete forog kockán. Ha ez a hegyoldal megcsúszik, több száz embert maga alá temethet, és itt elég sok a gazdag, befolyásos lakó. Hatalmas tragédia lenne, a botrányról nem is beszélve. Ebben a kérdésben Santah úrnak annyi beleszólása van, hogy megtesz mindent, hogy a munkánkat ne akadályozza. Ez mindnyájunk érdeke.
Robert kihasználva az őr határozatlanságát előreindult.
– Maguk is jobban tennék, ha elmennének, amíg nem biztonságos a környék. Gondolom nem szeretnék, ha a kis barátnőjük már csak a fotójukat puszilgatná.
A két férfi gyorsan felemelte a sorompót és átengedte a „robbantási szakértőket”.
– Eddig jól megy. – mondta feszülten Brenton.
– Ide figyeljen! Utoljára mondom el! Mostantól semmi megjegyzés! Mi a Földtani Intézettől jöttünk, hogy ellenőrizzük a helyszínt. Nem kétségbeesett álruhás férfiak vagyunk. Világos?
Leparkoltak a ház elé, ahol semmilyen robbanásra utaló nyom nem volt. Az előre megbeszéltek szerint Brenton kipattant a kocsiból és elindult a ház mögé, Robert pedig a bejárat felé indult. Mikor Karl eltűnt a villa oldalában, egy férfi lépett ki az épületből.
– Mit tetszik mister?
– Hungens vagyok a Földtani Intézettől, előzetes felmérésre küldtek ki. Meg kell vizsgálnom a robbanás helyszínét, és esetleges veszélyességi fokát. – Robert felmutatta a papírjait.
– Mr. Santah-val meg van beszélve?
– Ismét ez a kérdés! Ezt talán az Intézettől kérdezzék, én ilyen jellegű információt nem kaptam, de minden bizonnyal egyeztetve van. Most pedig mutassa meg kérem, hol történt az eset.
– Kérem kövessen. – a férfi a ház mögé vezette, ahol volt egy melléképület, két fala teljesen kidőlt, leégett, mögötte az erdőben jó néhány fa kicsavarodva darabokra törve feküdt szanaszét.
– Ez nagy bumm lehetett. – Szólt Robert, előkészítette eszközeit és munkához látott. A férfi végig a nyomában volt.
Ez idő alatt Brenton körbejárta a házat és egy hátsó bejáraton besurrant. A konyhában kötött ki. Innen nyílt a hatalmas nappali. Három férfi és egy nő ült a kanapén. Brenton-nak leesett az álla, Ms. Grendolfin ült a gengszterek gyűrűjében, láthatóan meg volt rémülve. Betoppant a szobába, mire a férfiak felpattantak és előrántották fegyvereiket.
– Hohohó, uraim! Nyugalom! Williams vagyok, statikus. A Földtani Intézet küldött ki ide, hogy ellenőrizzem milyen esetleges sérülések történtek a villán.
– Ki engedte be magát?
– A kedves kollégájuk, ő most kint van az én kollégámmal. – Brenton az ablak felé mutatott, ahonnan kinézve valóban az látszott, ahogy Robert és őre a melléképületet vizsgálják. Ms. Grendolfin a szája elé kapta a kezét ahogy felismerte főnökét. Karl még felmutatta engedélyét, az egyik férfi orra alá tolta, majd utasította, hogy mutassa meg az épületet, az határozatlanul, de végül megindult. Brenton illedelmesen kezet fogott mindenkivel, az asszisztensével is. Mikor közelhajolt a nőhöz, hogy kezet csókoljon neki, lopva odasúgta: „Segíteni jöttünk, az első adandó alkalommal meneküljön, a furgonunk a ház előtt van.”
Közben belépett a házba Robert is az őt hűen követő őrrel együtt.
– Hiányzik egy nagyon fontos műszer Williams, anélkül nem folytathatjuk a munkát. El kell mennünk érte és délután visszajövünk. – szólt.
– A francba Hugens, a maga feledékenysége! Így nem lehet dolgozni! Na de sebaj, úgyis ebéd idő van. Induljunk!
Brenton rápillantott asszisztensére és szemével jelezte: „most!”, aztán a mellette álló vázát egyenesen a legközelebbi gengszter felé hajította. Ezzel egy időben Robert is leosztott két gyomrost, a nő pedig teljes erőből ellökte a negyedik férfit. Villámgyorsan kirohantak a házból és bepattantak a furgonba. A testőrök a kábulatból felriadva fegyverrel a kézben követték őket, le is adtak pár lövést, de mind célt tévesztett. Robert a sorompót áttörve keresztülvágott a lezáráson, majd hihetetlen gyorsasággal bekanyarodott egy erdőszéli tisztásra. Ott már várt rájuk egy másik autó. Gyorsan lekapkodták álcájukat, a nőt befektették a csomagtartóba, majd nyugodt tempóban lefelé indultak a hegyről. Az őket követő gengszterek anélkül mentek el mellettük, hogy felismerték volna őket.