A rekettyemacskák legtöbb fajtája Afrikában él, és még csak véletlenül sem a rekettyésben. Foltos bundája és hosszú farka van, nyávog és dorombol, de mégse macska. Van persze más neve is, például latinul Genetta, arabul djarnet, magyarul petymeg, de nem mindenkinek fűlik a foga az erőszakos pettyezéshez, így aztán marad a rekettye. Pettye meg, az nem is terem Afrikában.
Állítólag a mongúzok rokona ez a nagyon is macskaszerű állat, ami komoly sértés az anyjára nézve. Csak azért nem lesz a dologból verekedés, mert a rekettyemacska nem jár kocsmába. Be se fogadnák a kocsmacskák, mivel csak vizet iszik. Jobb híján megeszi az egeret, pockot, denevért, madártojást, százlábút, ezerlábút, skorpiót, miegymást, de az igazi kedvence a bolti macskaétel. A konzervnyitással még van egy kis probléma, ezért a rekettyemacskák általában kiegyeznek azzal, hogy ott téblábol egy ember a háztartásukban, aki felrázza a délutáni alváshoz való párnákat, kicseréli az almot, elvégez minden alja munkát. Jobb szolgákhoz erősen ragaszkodik, a változtatásokra Asperger-szindrómával reagál, vagy ami valamivel jobb, visszatér az erdőbe vagy a bozótba vadállatnak.
Európai pályafutását házi kedvencként kezdte, úgy 1500 évvel ezelőtt, de már a régi egyiptomiak is ábrázoltak olyan cirmosokat, akik mellől tényleg csak a rekettye hiányzott.
Ezek után jobb, ha nem gondolunk veszélyes bestiára. Méreteit tekintve a petymeg inkább csak cica, viszont rendkívül hosszú farka van, ami jól jön az egyensúlyozásnál, amikor az egyik faágról át kell ugrani a másikra. Más szempontból a hosszú farok többnyire kihasználatlanul marad, mert a rekettyemacskák magányosan élnek. Szex évente kétszer, ennyi bőven elég a kandúrnak, anyu meg úgyse tudna több kölyköt fölnevelni. Pedig a rekettyekölyökkel igazán kevés a macera. Tízhetesen már előbújik, gátrepedés és terhességi csíkok hátrahagyása nélkül. Egy-két naposan kúszik-mászik, hathetesen megeszi az egeret, bár még azután is szopik vagy két hetet. Igaz viszont, hogy elég korán kezdi a csajozást/pasizást, és egy felnőtt rekettyemacska joggal esne kétségbe, ha össze kellene számolni, hány unokája, dédunokája, szép- és a csúnya unokája van.
Itt jegyezném meg közkívánatra, a világ összes állatfaja közül egyedül az ember képes arra, hogy olyan istenigazából csúnya legyen, esetleg néhány, az emberrel nagyon szoros közösségben élő háziállat, de a vadállatok kivétel nélkül mind gyönyörűek. Ja, és a legritkább esetben olyan vadak, mint az emberek. Talán rajtunk is sokat segítene, ha hátat fordítanánk a nagyvárosoknak, és visszavonulnánk a legközelebbi rekettyésbe.
Régi kérdés, hogy a tudományok és művészetek rontották-e, vagy javították az erkölcsöket? Rousseau a rontás mellett voksolt. Azóta is csodáljuk, de persze nem hiszünk neki; a tudományok és a művészetek fejlődnek, az erkölcsök meg, khm, nem annyira.
Bezzeg a petymegek példamutató életet élnek! Főleg közvetlenül sötétedés után és napkelte előtt vadásznak, amikor nincs olyan nagy tömeg. A területeiket pontosan kijelölik, és az átható illat bizonyára visszatartja a többi rekettyézőt a magánlaksértéstől. Évi két szex ellen még a KDNP-nek sem lehet kifogása. Ötféle módon kommunikálnak – csuklás, dorombolás, nyávogás, morgás és csettegés – ennél több egy reneszánsz drámaírónak sem kell. Jó természetüket bizonyítja, hogy elviselik az emberek közelségét, és macskamódra mosdanak; igaz, némi aggályra adhat okot, hogy hajlandók rákucorodni az almos tepsire, de ugyanilyen szívesen térnek vissza a vadonba is.
Sajnos ezen a földön semmi sem tökéletes, így előfordul, hogy egyes emberszabású rókák, leopárdok, óriáskígyók, kutyák, hiúzok, sőt baglyok is megtámadják és felfalják a petymegeket. Felháborító, hogy a természetben is természetes az anarchia.
1 hozzászólás
Ez lenne a csúnya ember és szép vadállat szatírája? Kérdem én a rekettyebokrok árnyékából mélán?