Alcím: A párizsi, és egyéb eseményekhez
Szép új világunkra visszahatnak tettei.
Az áldozatok, a szerencsések közül, a kevésbé szerencsések!
Ébresztő Emberek!
Mennyi embernek kell még meghalnia közel, s távol, hogy haláluknak üzenetét meghalljuk, megértsük, s az így, értelmet nyerjen?
Verseink a tóba dobott kavics legtávolabbi, legparányibb hullámai.
De mi vagyunk a tó, a kavics, a hullámok, s a kavicsot dobó kéz is.
Te mit robbantottál fel utoljára?
Mit pusztítottál el?
Ne mondd, hogy nincs robbanás, amiért Te vagy a felelős?
Nem te magad vagy a két lábon járó robbanás?
Nem azért vannak robbantások, mert azt hisszük, gondoljuk, nem lehetnek robbantások?
S mert nem vállalunk felelősséget értük, elveszítjük a kontrollt felettük!
Hisz a világűrben csillagok robbannak szét!
A világűrben zajló folyamat nem egy robbanás eredménye tudósaink szerint?
Intim Betét
Véres cafatok és hús?
Csúnya, nyomdafestéket nem tűrő szavak?
Fújj! Csúnya! Csúnya Valóság! Sérti az illemet! Nincs is akkor! Ne legyen!
Vagy legalább is ne legyen szem előtt!
De, lássátok!
És féljetek!
Micsoda kuszaság!
Azonnal rendet kell tenni!
Ne is lássuk, hogy mi van, mi volt, itt!
De kinek a rendjét?
Valahol, valami, nem enged!
Addig nyomja, préseli össze világunkat egy erő, hogy így szakítsa át gátjainkat, védő burkainkat, megmaradt határainkat, hogy egy alaktalan, ezért formálható massza legyünk, egy biotelep, ami energiát termel a rajta élősködő, egyre nagyobbra fújódó, óriás, gigantikus nadályoknak.
9 hozzászólás
Kedves Ildikó! Párhuzamot voltál a robbantások és a robbanások közé, ám ezek köszönőviszonyban sincsenek. Felrobban egy csillag, vagy felrobbantanak egy áruházat. Szavakkal felrobbantom valakinek a finom kis lelkivilágát, vagy az enyémet robbantják fel. És ott van az a valami, ami présel, élősködik, s összenyom. Te mit robbantottál fel utoljára, szegezed nekünk a költői kérdést. Ah, micsoda kuszaság, mondanám, h idézzelek. Nem nagyobb kuszaság azonban, mint a világ, amiben élünk. Őrült beszéd, de van benne értelem. "Kizökkent a világ, ó kárhozat, hogy én születtem helyretolni azt" – mondja Hamlet. Szeretettel üdvözöllek, tetszett, amit írtál: én
Kedves Bödön!
Köszönöm a véleményedet, és szívből örülök ha tetszett.
Szeretettel:
Ildikó
Javítanom kell magamat, így hangzik helyesen: "kizökkent az idő, ó kárhozat, hogy én születtem helyre tolni azt" 🙂
Szia Bödön!
Vajon tudták miről beszélnek?
Szeretettel:
Ildikó
Kedves Ildikó, kedves Bödön!
Olvasva magát a művet és a hozzászólást is, azt, kell, hogy mondjam, hogy igen is van párhuzam a két fogalom között, sőt kéz a kézben járnak, és éppen az emberiségnek ezt a köszönőviszonyt kellene felismernie a tetteiben, amit minden pillanatban véghezvisz. Tudom, hogy ez nem könnyű feladat, de valahogyan el kell fogadjuk, meg kell, hogy értsük és szívünkkel tudatosítsuk, hogy gondolataink, érzéseink és tetteink visszatükröződnek ránk, hogy a javunkat szolgálják.
Köszönöm Ildikó ezt a kényes témát, köszönöm Bödön hozzászólásodat, mert jó dolog tanulni egymástól.
Szép napot Nektek!
Köszönöm kedves Eferesz, a tökéletes megértést!
Nagyon sok szeretettel és örömmel:
Ildikó
Kedves Ildi!
Érdekes ez valamid. Ahol a robbantásról meg az intim betétről írsz.
Fészbukon olvastam ezekről viccet de külön- külön.Jaj ez valami eszméletlen így együtt.
Puszil a te Ágid
Örülök soraidnak, van valami ami rád várt, nincsen több amit mondanom kellene, nagy magyar költő vagy, minden lépésedben ott a fájdalom
Köszönöm, András!
Az Isten megáldjon!
Szeretettel: Ildikó