a napelemes járdakő
a kapott szeretetet éjjel visszaadja
nem fordít magára semennyit
nem pocsékol nem hivalkodik
nem nevezteti Napnak magát
zokszó nélkül mutatja az utat
minden arra járónak
és nincs tudomása az időről
az ember
elácsorog ott ahova állították
mohón tuszkolja legbelső bugyraiba
az így-úgy beszerzett elkunyerált fényt
aggódik nehogy idő előtt kihunyjon
és káromolja a sorsot
átkozza kiszolgáltatottságát
türelmetlenül várja a szabadulást