1.
Biztos voltatok már úgy, hogy eltüntettétek a mobilotokat.
Így jártam én is tegnap.
Őrült keresésbe fogtam, mert fontos módon hívnom kellett volna valakit.
/Naná, hogy ilyenkor történik meg a szőrén-szálán való eltüntetés./
Mikor már minden helyet megnéztem, ahol egyáltalán lehet és mégsem lett, akkor felrémlett bennem, hogy sürgősen kreativkodnom kell valamit, a biztos találat érdekében.
Felvillant Rózsi néni képe a szomszédunkból, akinek biztosan van telefonja, bár ő maga nem nagyon használja. A gyerekei csörgetik meg naponta, mert egyedül él.
Nosza, átballagok Rózsi nénihez.
Csöngetek, nem jön.
Gondolom, késő van már, mondták neki, hogy ilyenkor már ne nyisson ajtót senkinek, és nem nyit.
Akkor csöngetve kiabálok: Rózsi néni, én vagyok az!Tessék engem beengedni, mert fel kell hívnia engem telefonon.
Erre Ő: – Fiam! Ekkora hülyeséget már ne találjál ki! Minek hívnálak föl telefonon, ha itt vagy?
És, már hallom is a belső ajtók csukódását.
Tanulság: a kreativitás kevés, ha azt akarjuk, hogy kinyíljanak az ajtók, ahhoz több kell.
2.
Gyönyörű idő van, ez a magyarázata annak, hogy Rózsi néni a jó levegőn piszmog.
Egy darabig én is piszmogok odabent, mert nem szeretnék magyarázkodni, mert már úgyis mindegy.
Ámde, Rózsi néni csak nem akarja abbahagyni a piszmogást, nekem meg mennem kéne.
Hasi légzést végzek/ orron mély levegő be, szájon hosszan ki/ és kilépek az ajtón.
Egy másodpercig abban a hitben élek, hogy elslisszolhatok, és nem vesz észre.
De, nem. Mint aki várt engem, rám mosolyog.
Csókolom, Rózsi néni – veszem a köszönést néhány decibellel hangosabbra, hogy hallja is, ne csak lássa.
Szerbusz fiam! – kiabál Ő is. Jól vagy?
Köszönöm Rózsi néni, remekül – mondom, és megpróbálok olyan földöntúli mosolyt varázsolni a burámra, ami kizárólag azon újszülöttek pofiján jelenik meg, akik telenyomták a pocijukat tejjel, de még büfizés előtt vannak. A boldog ártatlanság mosolya.
Hogy mennyire nem sikerült, azt már akkor érzem, mikor elmentemben Rózsi néni kissé maga elé mormogja, hogy……..fiam, fiam……
Mi ez a fiam, fiam? Nem tudom.
Hacsak az nem, hogy akire a gyanú árnyéka egyszer is rávetül, az úgy is marad.
3.
Csöngetnek. El sem tudom képzelni ki lehet az, és mivel nincs kukucskálóm, ajtót nyitok.
Halványan ismerős férfiember téblábol odakint. Köszön és bemutatkozik.
Ő Tibi, Rózsi néni fia.
Számat tátom, de mielőtt becsuknám, megkérdi: Bejöhetek?
Hogyne, válaszolok bizonytalanul és már sorolom is.
– Vizet, sört vagy valami erőset?
A valami erőset választja. Valahol érzem, hogy nekem is azt kell választanom.
Leülünk.
Egy kis szabadkozó bevezetés után rátér a lényegre, bár közben csapong a tekintete.
– Édesanyám mondta jöjjek át, mert nemrég Ön, éjszaka felcsöngette teljesen értelmetlenül, szétszórt volt és zaklatott.
/Felvillan bennem, hogy Rózsi néni feltehetően nem ezeket a jelzőket használta, hanem a hódkóróst vagy a meghibbantat./
Kis sóhaj kíséretében elmesélem neki röviden a mobilos történetet és kérem, nyugtassa meg Rózsi nénit, hogy minden oké, csak kis félreértés történt.
Látom gondban van, és jól látom mikor már hallom is: – Nem fogja elhinni.
Erre tényleg van esély, hisz korábbi tapasztalataim szerint, egy kényszerképzet, a magyarázatoktól és az ellenérvektől csak még jobban megszilárdul.
– Akkor kedves Tibi, találjon ki valamit, amit elhisz – vágom ki magam, és nagyon büszke vagyok, hogy sikerült áthárítanom a felelősséget.
A tekintete elárulja, hogy nem lesz könnyű a feladat, de aztán szélesen elmosolyodik és megkérdezi:
– Meglocsolhatom?
A meglocsolás gondolata, így Húsvét szombaton kissé meglep, de nem annyira, hogy ne válaszoljam azt, hogy persze.
Kezdem megszokni, hogy újabban a dolgok előbb történnek meg velem azok meghatározott idejénél. /A nőnapi virágok egyikét is napokkal előbb kaptam./
Miközben kikísérem, vacillálok: a karácsonyfát kedden vagy szerdán kezdjem-e díszíteni?
Tanulság: Koránt sincs vége valaminek csak azért, mert azt hisszük.
11 hozzászólás
Szia szusi !
Tanulságokkal teli tűzdelt írás, becsomagolva:-) Folytasd, érdemes, szórakoztató.
Haikuba azért ne csempészd be Rózsi nénit , habár…? :-))))
Szép estét kívánok:Selanne
Selanne a haikuk a "komoly" oldalam, ezek a szatírácskák meg tán felüdítik egy kicsit azokat akik olvassák. Ebben reménykedem.
Meg, tán, egy üzenetféle is, hogy lássuk meg az élet üdítő kis pillanatait is, hisz nem csak "vér zivatartból" áll.
Kedves, humoros történet, a Tőled megszokott színvonalon megírva.
Gratulálok fiam. Ja és szép ünnepet kívánok, ha ugyan még el nem késtem. 🙂
Üdv. a
hehehe, a karácsonyiról már lekéstél antonius, mert ma is legalább 3 kereskedő kívánt már, na de a húsvéti………ott még lehetsz első!!!!
Én első nem igazán, annál inkább egyetlen… 🙂 a
Kedves szusi,
én mindig felüdülök a Te "szatírácskáidtól"… Valóban apró pillanatok, mégis érdeklődést váltanak ki, és pont ez a cél, lekötni, szórakoztatni. Jól csinálod!
Szeretettel Irén
Köszönöm Irén. Tényleg csak egy kis mosoly a cél és ha az megvan, akkor megoldottam a feladatot.
Kedves Szusi!
Az írásodról Márai Sándor szavai jutottak az eszembe:
"A földön kétmilliárd és néhányszáz millió ember él, így mondják. Tudjad tehát: kétmilliárd és néhányszáz millió esélye van annak, hogy szavadat, cselekedetedet félreértik. Ahány ember él a földön, annyi a félreértés esélye és lehetősége. Ez a nagyszerű és félelmetes az emberi életben, ez a végzetes minden emberi megnyilatkozásban és vállalkozásban."
Ha szót akarunk érteni valakivel a legkevesebb időt a beszéddel töltjük. A rendelkezésünkre álló idő nagy részében azzal foglalkozunk, hogy eltervezzük mit fogunk mondani neki a többiben pedig azon gondolkodunk, hogy erre majd mit válaszol ő! 😀
Judit
Teljesen igazad van Judit. Valami ilyesmit én is pedzegettem:
"egy kényszerképzet, a magyarázatoktól és az ellenérvektől csak még jobban megszilárdul"
Ha valaki "elhatározza", hogy úgy és azért mondtam valamit, amit Ő gondol, akkor minél inkább cáfolni igyekszem, annál inkább megszilárdul a saját elképzelése. Esélyem sincs!
Mióta így kiokosodtam már meg sem próbálom. Had higgyen mindenki, amit akar.
Köszönöm, hogy elolvastad.
Szusi, már megint el kell mondjam, mennyire szeretem ezt a "laza" mesélős énedet. 🙂 Úgy csalsz mosolyt az emberek arcára, hogy a hétköznapok apró történéseit felvillantva, ráébresztesz bennünket arra, hogy minden rosszban van valami jó.
Remek írás, és köszönöm a mosolyt. 🙂
pipacs
Örülök pipacs, hogy elolvastad. Amit a jó és rossz dolgokról írtál az azért is érdekes, mert amikor én azt gondoltam, hogy most aztán valami eget verő rossz dolog történt velem, akkor utóbb kiderült, hogy pont az kellett az utána jövő nagyon jó dologhoz. Az, volt az ÚT.
Mindig csak a rossz dolgokra figyelünk, ezáltal aztán, mesterségesen boldogtalanná tesszük saját magunkat. Pedig minden hozzáállás kérdése…..Lehet innen is nézni, és lehet onnan is…
Az irónia képes láttatni a másik oldalt is, és akkor már ,semmi sem olyan "borzasztó", mint amilyennek elsőre látszik.