Már rengeteg aprósüteményt sütöttem, most jöhet a torta! Diótorta! Csak még előzőleg beállítom a számítógépen a zenét. Na mit is válasszak? Valami jó hangulatú zenét, talán még a piskóta is jobban sikerül. Csajkovszkij: Olasz capriccio. Na, ez jó lesz, utána még néhány Csajkovszkij-mű, a Virágkeringő, a Nyitány a Hattyúk tavából – nagyszerű, ez éppen megfelel a hangulatomnak. Indítom a zenét, aztán gépiesen mosom a tojásokat, majd szétválasztom, habot verek… S valahogy máris ott találom magam a gyönyörű Itáliában. Igaz, nem nagyon jártam ott, azaz, csak Triesztig jutottam, azonban az Adria innenső partját bejártam keresztül kasul, hát a szomszédban is hasonló lehet. Járom a szűk sikátorokat, vagy a tengerparton sétálok mezítláb a homokon, hallgatom a sirályok rikoltozását, csodálom a messzi kékséget… S a zene mégis visz tovább, sodor az olasz partok felé, mintha érezném, hogy mégsem jó helyen járok. Toscana mindig nagyon vonzott, magam sem tudom miért. Soha nem jutottam el oda… Most mégis úgy érzem, mintha ott járnék. Utazom keresztül a dombságokon, a lankás vidéken, aztán meglátogatom Firenzét, Pisát, Szennát… Elandalít a zene, igazi olasz temperamentum, szinte hallom a hangoskodó embereket, látom ahogyan gesztikulálnak beszéd közben, mert nekik nem csak a szájuk jár, hanem az egész testük beszél, rikácsolva, nagy hangon… Jajjj, közben megfeledkeztem a piskótáról, még szerencse, hogy nem égett oda, s az is szerencse, hogy véget ért a capriccio, mert különben ki tudhatja?…
Na, ezt most megúsztam, nekifuthatok a következőnek, mert hát jó nagy torta kell, legalább 14 tojásból sütöm… Már a nyitány megy, a Hattyúk tavából. Ezt is nagyon szeretem, előre várom, hová visz el, de a lelkemre kötöm, nem szabad megfeledkezni a tésztáról!
Nem lesz gond, nyugtatgatom magam, hiszen más dolgom sincs, mint, hogy rá figyeljek.
Aztán a zenével magam is elindulok… Belépek a Duna-parkba, majd a lépcsőkön megyek lefelé egyenesen a hattyúk tavához. Sokat hoztam ide a gyerekeket kicsi korukban, itt sétálgattunk, meg gyönyörködtünk a szépséges hattyúpárban, vagy amikor kiköltötték a kicsinyeiket akkor figyeltük milyen gondosan nevelik, tanítják őket… Kacsák is úszkáltak a kis tóban, mindig vittünk valamit magunkkal, amivel etethettük a kacsákat, a gyerekek nagyon élvezték… Most, hogy vissza gondolok rá, magam is nagyon élvezem. Most jut eszembe, itt dolgoztam a közelben, itt van a Rádió épülete! Amikor a barátnőm várandós volt, minden nap kijöttünk ide egy fél órát sétálni. Marija szlovák nemzetiségű volt, ő szlovákra tanított engem, én őt magyarra, a közös nyelv természetesen a szerb volt. A lelkére kötöttem, hogy minimum fél órát sétálnia kell naponta munka közben, ülő munka mellett, feltétlenül!… Persze egyedül nem akart, így hát „feláldoztam magam”, s vele tartottam minden nap… Itt sétálgattunk, tervezgettük a jövőt!… Marija megígérte, hogy majd ha én leszek várandós, akkor ő is elkísér engem ilyen sétákra, ahogyan én most őt!…
Már véget ért a nyitány, s én is elindulok kifelé a parkból, csak egy másik kijáraton, ami éppen a Duna utcába torkollik. Szeretem a hangulatát ennek a kis utcának, üzletek, butikok, cukrászdák váltogatják egymást, itt-ott be lehet menni az udvarokba, a szép kis parkosított udvarokban meg lehet pihenni, de ott is apró üzletek sokasága veszi körül az embert. Itt mindig jönnek-mennek az emberek, magával ragad ez a forgatag. Ha a másik irányba fordulok, akkor kijutok a Duna partra. Az is közel van. A túlsó parton a Péterváradi Vár… Ó, igen, amikor húsz év után ellátogattunk Újvidékre, akkor ott a Duna parton született „A Dunánál, húsz év után” című versem… Bőgtem! Annyira feltörtek bennem az emlékek… Eszembe jutott József Attila „A Dunánál” című verse. Fennhangon kezdtem el mondani, megdöbbentett mennyire igazak rám most ezek a sorok… Csak az első versszakot tudtam, tovább nem jutott eszembe. Folytak a könnyeim, mondtam tovább a saját gondolataimat. Aztán gyorsan elővettem a kis füzetem, tollam, s írtam. Ott megírtam a tíz versszakos verset, azaz csak kilencet, mert az első hiányzott, hiszen József Attilával kezdtem. Az elsőt már itthon írtam meg, azt írtam utoljára… Nem, most inkább nem gondolok rá… már szorongatja valami a torkomat… meg kell néznem a piskótát! Nos, csak egy tűpróba!… Igen, készen van ez is, szép magasra sikeredett!
Hátra van még a finom csokikrém. Elég hosszadalmas, ha gőz felett kevergetem, de most már ráérek, ezzel véget vetek a sütögetésnek. Elégedetten nézek körbe, jó néhány doboz megtelt már süteménnyel, jut belőle a téren kéregető idős bácsinak is, meg majd viszek a szomszéd néniéknek, ha ugyan elfogadják. Idős, kisnyugdíjas házaspár, nincs senkijük, a nyugdíjukat elviszi a rezsi meg a gyógyszerek. Mindketten betegeskednek, negyven-ötvenezer kell csak gyógyszerekre, hát ennivalóra már nem igen jut, annyi biztos! Csak hát olyan konokok, nem fogadnak el senkitől semmit, mert már nem tudják viszonozni.
Hm, ismerős dallamok. Elgondolkodom, vajon mi is ez a zene, s honnan olyan ismerős. Ja igen, már tudom, Delibes Coppélia című balettjének zenéje. Izgalmas előadás volt… Valahogy éppen decemberben lehetett, a fiam még nem töltötte be a negyedik életévét… Akkor adták Újvidéken az új Szerb Nemzeti Színházban. Gondoltam, erre az amúgy is meseszerű bábjátékra el lehet már vinni ekkora gyereket, főleg, ha ilyen okos, komoly kisfiú, és szófogadó gyerek. Hát, próbáljuk meg! Elmeséltem neki, hogy miről fog szólni az előadás, mit fog látni, érdekli-e, van hozzá kedve? Még mennyire, hogy van – volt a válasz. Hát belevágtunk. A második sorba kaptunk jegyet, az fontos, hogy lásson a gyerek, talán a képek lekötik – ez amúgy is látványos darab – és nem lesz nyűgös, reménykedtem!
Aztán, amikor elfoglaltuk a helyünket, a környezetünkben ülők mind bennünket bámultak. Kérdezgették, hogy hány éves a kisfiú? Még jobban kezdtem aggódni, ezek mind attól félnek, hogy a gyerektől nem nézhetik nyugodtan az előadást, félnek, hogy zavarni fogja őket. Nagyon izgultam magam is.
Elkezdődött az előadás. A gyerek felállt, beállt az előtte ülő két néni feje közé, s onnan nézte csendben. Aztán időnként hozzám hajolt, suttogva kérdezett valamit, amit nem értett. Tágra nyílt szemekkel, érdeklődve nézte csendben az előadást. A szünetben ő volt a sztár! Mindenki arról beszélt, hogy ez a pici fiúcska milyen csendben, érdeklődve nézi, senkit nem zavar… mindenki őt csodálta! Na, akkor kezdett az izgalmam alábbhagyni, s így a második felvonást már magam is élvezhettem. Még másnap is élvezettel mesélt a darabról, hogy mennyire tetszett neki az öreg Coppéliusz bábműhelye, aki csodálatos bábokat készített, s azután hogyan kelt életre Coppélia…
Akkor már kezdtem sajnálni, hogy az izgalmak miatt nekem kimaradt az első felvonás, viszont kárpótolt mindenért a gyerek, aki ragyogó szemekkel mindent pontról-pontra elmesélt nekem, olyan élvezettel, amit előző nap még magam sem hittem.
Azt hiszem, ez még az előadásnál is feledhetetlenebb élmény maradt számomra.
Közben a tortával is elkészültem. Egészen felvillanyoztak az emlékek, s az ünnepi torta is jól sikerült!
18 hozzászólás
Kedves Ida!
Sok minden eszébe jut az embernek, ha monoton munkát végez. Úgy érzem írásodból a sütés örömöt szerez neked. A zene kinyitja fantáziád világát.
Gratulálok szeretettel: Ica
Jól látod, kedves Ica. Élvezem a sütögetést, különösen zenével együtt. Aztán ki tudja, hogy a zene, vagy az illatok csalogatják elő az emlékeket. Talán a kettő együtt!
Köszönöm, hogy olvastad.
Szeretettel
Ida
A zene csodákra képes. 🙂 . Én a karácsonyi sütéseket a legnagyobb áhítattal végzem minden esetben. Akkor állok mindig neki, amikor besötétedik, és imádom tenni a dolgomat.
Ja, és a dió torta!!! Nem hiányozhat. Fel is fogom tenni, az én csupa diós tortámat:-))
Szeretettel:Marietta
Valószínűleg a zene és az illatok együttesen teszik, hogy milyen emlékeket idéznek meg az emberben. Én is élvezettel csinálom…
Várom a diós tortádat!
Szeretettel
Ida
Szeretem írásid kedves Ida, mert közvetlen vagy és nem felülről nézel az emberre, mint ahogy ezt sokan itt teszik. Jó étvágyat mindenkinek, mert becsszóra nagyon éhes lettem. Szeret: István
Mennyire sajnálom, hogy nem kínálhatlak meg a sütivel, ha már így megéheztél, István…:)
Legfeljebb virtuálisan… de tudtommal azzal még senki sem lakott jól.:)
Amúgy meg, tudod, én inkább fel nézek mindenkire, ugyanis, elég alacsony vagyok!:)))
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
A karácsonyi sütés valahogy más, mint a többi. Akkor az ünnep közeledte emlékeket idéz, és várakozással teli.
A lányom szokta mondani, hogy a karácsonyi illatok nélkül nem is lenne igazi a karácsony.
Sütés közben én is zenét szoktam hallgatni, mert akkor nem érzem a fáradtságot, elrepül az idő, és velük a teendők a zene szárnyán. 🙂
Sütis írásaidat olvasva, úgy látom ezek a dolgok közösek bennünk!
Judit
Kedves Judit!
Jól látod! Ilyenkor szinte örülök, ha egyedül maradok itthon. Valószínűleg, a zene és az illatok együttes hatására, olykor olyan emlékeket élhetek újra, ami már-már feledésbe merült. Így nagyon élvezetes a sütögetés… Egy újabb közös pont… Írásaidat olvasva, már számtalan közös dolgot fedeztem fel bennünk.:) Remélem, hogy a guba-sütést is megtanulod. Csak bátran vágj bele, részletes leírását ma töltöttem fel.
Ida
Kedves Ida!
Köszönöm a szép napot,
írásod tette azzá!
Csodaszép elmélkedések,átélések!
Szeretettel gratulálok:sailor
Kedves Sailor!
Nekem öröm, hogy írásom széppé tette a napod!
Köszönöm, hogy olvastad!
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Érdekesen, jól tudod párosítani a nagy sütéseket zenével, a régebben történt eseményekkel, emlékeiddel. Igazán jól szórakoztat az írásod, s lám többünket is arra késztet, hogy eszünkbe juttassa saját különleges sütményeinket.
Nekem is van egy finom, diós-tornyos-torta receptem, amit a családunkban általában különleges események, összejövetelek, főleg esküvők alkalmával szoktunk sütni, mivel bármilyen nagy a társaság, ahhoz lehet arányosítani. Ide is föltettem korábban.
Örülök, hogy itt jártam.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata!
Örülök, hogy jól szórakoztál, s hogy emlékeket ébresztett benned is írásom.
Ez a diós-tornyos-torta nagyon jól hangzik, feltétlenül megkeresem.:)
Megtiszteltél látogatásoddal. Köszönöm szépen!
Szeretettel
Ida
Tévesen írtam a torta címét, helyesen mogyorókrém tortáról van szó!
Bocs" a tévedésért!
Köszönöm, kedves Kata, így már megtaláltam.
Hm, nagyon jól hangzik, alkalomadtán ki is próbálom.
Köszönöm kedvességed!
Szeretettel
Ida
Kedves Ida, szívesen olvastam emlékező soraidat. A nőknek sok étel sütése-főzése juttathat eszébe érdekes, emlékezetes epizódokat az életéből, örülök, hogy Te írtál is ezekről.
Öröm volt olvasni…
Én meg örülök, hogy elolvastad! Főleg ha még örömet is szerzett.:)
Szép estét Neked!
Ida
Kedves Ida!
Sütés közben örömmel kisértelek végig a gondolataid között. Szeretem az írásaidat, mert olyan közvetlen természetességgel nyitod ki a lelkedet, ahogy azt csak kevesen tudják. Élveztem minden kalandozásod, és jólesett, hogy átélhettem azokat.
A sütésről csak annyit, hogy én a sütemények mellé túrótortát készítettem, mert az a nejem kedvence.
Szeretettel:
Millali
Kedves Millali!
Köszönöm, hogy velem kalandoztál, s örülök, hogy jól érezted magad. 🙂
Gratulálok a feleségednek, hogy ilyen remek férje van, s kedvenc tortájával lepi meg ünnepekre.:) Bizonyára ő is megérdemli ezt a kedves gesztust.
Köszönöm, hogy itt jártál. Ahogyan írásomat méltattad, az már hab a tortán!:)
Szeretettel
Ida