A motorkerékpár nekem mindig a szabadság szimbóluma volt. Rádőlni a mentszélre és húzni neki, a kanyarban megfektetni, félszemmel lesandítani és gyönyörködni az aszfaltot köszörülő kipufogó szikranyalábjában. Nincs ennél szebb dolog. Na jó, van, de nem sok.
Nem voltam még tizenkilenc, amikor szinte nélkülözések árán megvettem első Pannóniámat. Anyám hiába igyekezett lebeszélni róla:
– Egy évig hajtod, aztán be kell vonulnod katonának, a motorod két évig állásban is csak amortizálódik. Várjál vele, amíg leszerelsz, utána vedd meg.
Szinte értetlenül hallgattam anyámat, nem értettem, hogyan is gondolja, hogy huszonkét éves vén marha fejjel fogok én motorozni. Persze, hogy megvettem és bár nem volt kis feladat abban az időben egy Pancsit széthajtani, nekem azért sikerült.
Ahhoz képest, hogy akkor úgy gondoltam, az életnek csak tizennyolc és húsz év között van valami értelme, az első „rendes” motoromat csaknem négy évtizeddel később vettem meg.
Alaposan körbejártam a témát és egy Honda Schadow 750 C2-re esett a választásom, ami valahol a chopper és a túramotor között helyezkedik el, s a 46 LE teljesítményével és 161 km végsebességével megfelelőnek tűnt.
Két hónap várakozás után Zalaegerszegen vehettem át. Kocsival mentem le, amit aztán a fiam hozott vissza. Vagy négy óra tipródás után végre megkaptam a gépet. Két évtizede nem ültem nagy motoron, így elment egy negyed óra az ismerkedéssel: Megkerestem a gyújtáskapcsolót, világításkapcsolót, indexkapcsolót, szivatót, benzincsapot, annak a tartalék állását, kóstolgattam a kuplungot, fékeket, sebváltót, barátkoztam a 247 kg száraz tömegével, aztán végül bőrdzsekit föl, bukósisakot, kesztyűt föl és indulás az első benzinkúthoz. Szokatlan volt. Mindent keresni kellett, semmi nem ment rutinból. Valamikor két keréken komoly nevem volt. Talán a hírhedt helyesebb kifejezés. A tíz évvel fiatalabb sógoromtól tudom, hogy amikor 1962-ben az öreglányok meghallották a városban a motorjaink hangját, (Desicsét és az enyémét) akkor a tíz évnél fiatalabb gyerekeket beterelték az utcákról Kőszegen. Köztük volt ő is, ezért, ha látott, örült is nekem, meg nem is.
Ez a pillanatnyi fél béna állapot megalázó és idegesítő volt, de szerencsére gyorsan oldódott és hamarabb elmúlt, mint gondoltam.
A kúton, bukó le, kesztyű le, tankolás, fizetés, bukó föl és indulás haza. Valami homályos hiányérzetem volt induláskor, de azt hittem, hogy a kocsiban megszokott biztonsági öv bekapcsolásának beidegződött mozdulata hiányzott.
Az első úton nem akartam meghajtani, de azért röviden 120-ig megrángattam, hogy tudja a lelkem, mire számíthat a későbbiekben. Megelégedéssel nyugtáztam, hogy a fiamat, aki az avensissel követett, kétszer is sikerült messzire elhagynom. Apró szépséghibája a dolognak, hogy neki kétszer meg kellett állnia, hogy összeszedje a kesztyűimet, amit a benzinkútnál a hátsó ülésen felejtettem. Húsz kilométer után már néhány dolog nem igazán tetszett. A lábtartóim előbbre voltak, mint kívánatos volt, a felsőtestem természetes kartartással nem volt eléggé dőlt, így 120 km-es sebességnél akkora szelet kaptam, hogy majd elvitte a fejem.
Az út egynegyedénél elkezdett esni az eső. Azonnal tudtam, hogy esőben a sisakom sem megfelelő. Az eső egyre jobban esett. Megálltam, hogy a fiamtól átvegyem a kesztyűmet, amivel már korábban integetett, jelezve, hogy elhagytam.
Lehúzta az ablakot és „mosolyogva” megjegyezte:
– Kezdem érteni, hogy mit értesz a motorozás adta csodálatos, szabadságérzet alatt. Irigyellek! – mondta, és képtelen vagyok szebb szót találni, röhögött. Ült a jól fűtött autómban, ingben, és rádiózott.
Hülye ez a gyerek, gondoltam, nem ért ez a világból semmit. Indultam tovább. Az eső egyre jobban szakadt. Még legalább 40 km volt előttem hazáig. Az eső 80-90 km sebességnél is úgy bökdöste a képem, mintha kötőtűk szálltak volna velem szembe. A sisakomnak nem volt plexi ellenzője, az viszont megnyugtató volt, hogy a mérete akkora volt, hogy ha gondolt volna egyet az 56 éves fejem és úgy dönt, hogy hipp-hopp két számot nő, még akkor sem szorított volna. Ennek következtében minden gödröcske után meg kellett táncoltatnom a fejemen, hogy ne csak egy szemmel lássak ki belőle, vagy az orromról visszatessékeljem a helyére.
Ha meg kellett volna határoznom az arckifejezésem a mosoly és a vicsorgás szavak kizárólagos használhatóságával, hát a mosolyra nem lett volna nagy szükségem.
Hazáig volt időm gondolkodni: A gép kiválasztása előtt bejártam a fél országot, vártam rá két hónapig, kifizettem érte 1,7 millió forintot és most végre megvan, amire vágytam.
Bevallom, azokban a percekben, amikor elnéztem, hogy a gyerek a kocsiban kényelmesen hátradőlve, rádiózva, balkezében a kormány, jobb kezében cigaretta, (már megint elfelejtette, hogy az én gépemben nem dohányozhat senki) kicsit elbizonytalanodtam azt a kérdést illetően, hogy ki itt a hülye valójában.
Aztán haza értünk. Próbáltam felszabadult, vidám képet vágni. Nem biztos, hogy sikerült. Bezzeg a família vidám volt. Nem igazán értettem. Nekem van új motorom, és ők örvendeznek.
Fél órába telt, amíg átöltöztem. Az előszoba tele lett a vizes gönceimmel.
– Na, hogy tetszik a motor? – kérdezték érdeklődve, vihorászva.
– Szuper! Tökéletes kis gép.
– A szabadságérzeted?
– Mi van a szabadságérzetemmel?!
– Érdeklődünk, hogy megfelelő szinten volt-e a semmi mással nem gerjeszthető szabadságérzeted?
– Na befejezni! – mondtam nem túl vidáman és bevallom elég hülyén éreztem magam.
De másnap újra sütött a nap és rendbe jött minden.
Ez az esemény már tíz évvel ezelőtt volt. Időközben végigfertőztem az unokáimat a motorozás talán csak az ejtőernyőzéshez hasonlítható mágiájával.
Már évek óta alig van esélyem arra, hogy egyedül gördüljek ki a kapun. Valamelyik, mint a bogáncs, rendszerint rám akaszkodik.
Ha fölhördül a 46 lóerő és a szokatlanul nagyra méretezett nyomaték, ami a kamiont is arrébb rúgná, s kilő minket a cáki völgyből, s érzem a derekamon a hét közül valamelyik unokám kezének szorítását, el tudom hitetni magammal, hogy csináltam én már nagyobb marhaságokat is az életemben, mint vénségemre ez a motorvétel.
17 hozzászólás
Kedves antonius!
Megértem a szereteted és szabadságvágyadat a motor iránt.
Nekem is a motor és a sólyom jelképezi ezt a nagyszerű érzést!
Remek az írásod, még az olvasóban is felkelti az érdeklődést
e "macik" iránt. Gratulálok írásodhoz!
Csilla
Csilla kedves! Köszönöm, a kedves szavaid és hogy olvastál.
Üdv. a.
Kedves Antonius!
Milyen érdekes, régebben még autóztunk "csak úgy", az autózás kedvéért. Most már csak akkor ülünk autóba, ha céllal megyünk valahová. Motorozni még mindig motorozunk "csak úgy", a motorozás kedvéért. A motor megadja neked az a fizikai szabadságot, amire vágysz. Olyan, mint régen a lovaglás, csak a motor "engedelmesebb".
Judit
Kedves Judit!
Köszönöm, hogy időt szakítottál rám. Igen, az egy más világ volt. Nem volt olyan nap, hogy föl ne karikáztam volna a Szabóhegyre, vagy Velembe.
Az erdei tornapályán tanultam, olvastam. A benzin nem volt számottevő költség. Ma annál inkább.
Örültem Neked. a.
Kedves antonius!
Nagyszerű hobby-d van!
Nincs is jobb, mint száguldani ( persze ésszel) és világot látni!
Ne sajnáld, hogy megvetted a motort, mert ezt az örömet
úgysem pótolhatta volna más! :)))))) Gratulálok mindenhez! Motor , hobby, írás! :))))
napsugárka
Nagyon szép élmények ezek, mikor az ember kopaszon, ősz hajjal visszagondol mondjuk az első motorjára.Akkor még élmény volt a motorozás, ma már kissé megkopott, de szerintem te ma is szívesen motorozol, igaz, a hajad már nem lobog.Tetszik az írás és a stílusa is. üdv:ruca
Kedves napsugárka!
Köszönöm, hogy (némi bujkálás után) újra rám ragyogtál.
Üdv. a.
Kedves ruca!
Na igen. De ez a motorozás már nem ugyanaz.
Köszönöm, hogy olvastál.
Üdv. a.
Szia Antónius!
De volt egy idő, egy helyzet és egy motor, amikor valamit, ami neked jó volt, megcsináltad.Arra lehet csak emlékezni, ami megtörtént.Ami ne,, arra csak ahítozunk! Nekemk is van egy 37 éves 110-s skodám,remek állapotban van és irtózatos büszkeséggel ülök bele! szia:ruca
Szia ruca!
Ja. Volt. Te, én egy irigy dög vagyok, de ez a 110-s skoda valahogy neem…
Amikor "irtózatos büszkeséggel" ülsz benne, akkor a családod nem szokott aggódni érted?
Na és azok a szemét szomszédok, nem fuldokolnak a röhögéstől? 🙂
Na, de azért én értelek! Üdv. a.
Heló Antónius!
Na most figyelj:A skoda 10 ezer km-el került hozzám 14 éves korában! Lehet szuper módon bánni vele,mint a kutyusokkal, emberi módon.De ha gondolod, küldhetek egy fotót. De viccet félre: persze van mellette egy Mazdám, a skodát csak veteránként városon belül használom.Ja igen-háromszor vezettem suhanc koromba motort és " abból" kétszer mejdnem meghaltam, ezért mondtam le a motorrol.A szomszédok inkább azt gondolom irigyelnek érte, főleg amikor a veterán találkozós képeket megmutatom, ja és a múltkor a tv-ben is zerepelt a kicsi-kocsi. Aggódás:nem, mert tudom, hogy melyik autó mire való,és a több évtized alatt rendőr sem büntetett meg.Szia:ruca
Még valamit At!
Én azok közé tartozom, aki figyelik az úton a motorost, lehúhódom, jelzek neki,hogy mehet pajtás!-és láss csodát visza szoktak köszönni.Értem én a motorost-téged is-de csak motorral közlekedsz??
Szasz ruca!
Lesütött szemmel bevallom Neked, hogy nem csak motorral karikázom, hanem még egy Corolla Versó és egy Dethleffs Globetrottler lakóautó van megverve velem. Az első autóm 1968-ban (most figyelj!) egy 1960-as Skoda Felicia (cabrió) volt. Abban az időben az utjainkon az iker karburátoraival szinte verhetetlen volt. Visszagondolva a „szép időkre”, kisebb csoda, hogy élek. Nagyon jó kis autó volt. Az „új korban” Toyota Avensiseim, és Hondáim (Civic és HRV) voltak. Mélyen fejet hajtok a Japán munka minősége előtt.
Üdv. a.
Kedves Antonius!
Soha nem volt motorom, az autó praktikussága, kényelme miatt, de megértem a motorozás varázsát, és szabadságát. Erről most kitűnő írásodból is megbizonyosodhattam.
A szolíd öniróniád külön is nagyon tetszett. További jó motorozást kívánok.
Zagyvapart.
Kedves Feri!
Köszönöm, hogy ismét megtiszteltél és olvastál tőlem. Hogy tetszett, az külön öröm nekem.
Üdv. a.
Nagyon jo.Betekintést nyertem egy motorrajzba, egy élménybe és külön tetszik az önironiád.Amugy én is imádom a motrokat, bár nekem nem szabadságot nyújt annál inkább élvezetett.
Köszönöm figyelmed, kedves szavaid. a