Egy (másik) erkölcsös éjszaka, I. rész

Kedves olvasóim közül bizonyára sokan ismerik Makk Károly Hunyady Sándor novellájából készült csodálatos filmjét – parádés szereposztással.
A történet egy másik, úgyszintén erkölcsös éjszakáról szól. Egy olyan éjszakáról, melyet hősünk aranyos kolleganője társaságában töltött el egy vállalati továbbképzés során, annak hotelszobájában. És a szereposztás itt (is) rendkívülinek bizonyult.
– Bejönnél hozzám ma éjjel? Mert nagyon számítok rád – kérdezte Mari, és hősünk a kérdéstől némiképp összezavarodott.

Akkor tán kezdjük történetet elejéről. Marival közös irodát birtokoltak anno, jó pár éven át. Együtt dolgoztak az „ügyeken”, kiegészítve egymást, mint két olajozottan működő fogaskerék a hivatal gépezetében. Volt abban az irodában egy öreg PC, közösen használták. (Mert régi történet ez.) Néha Mari felsóhajtott, máskor meg sikított, olyankor hősünk tudta mit kell tennie, segített megkeresni azt a fontos fájlt, amit kolleganője lementett, csak éppen nem tudta hova. Máskor Mari halkan dúdolgatva pasziánszozott a gépen. Ilyenkor nem volt szabad zavarni a szeplős arcú, kék szemű vöröshajú, gyönyörű „boszorkányt”. Mari ilyenkor halkan dúdolgatott, miközben a felbukkanó kártyákat bűvölte. Különben ilyenkor leginkább valamilyen hivatali probléma megoldásán gondolkozott, leginkább sikerrel. Mert volt gond ott, abban az irodában éppen elég.

Hűsünk egy alkalommal megemlítette Marinak, hogy nem meri megzavarni pasziánszozás közben a „vöröshajú boszorkányt”, Mari meg csak vihogott. Szóval elvoltak jól, lettek barátok, ők ketten. Falaztak egymásnak, elsimították egymás lógásait, stiklieit, vigyáztak egymásra. Mari válófélben volt akkoriban, néha elsírta magát. Hősünk nemigen tudott mit kezdeni a helyzettel, olyankor leginkább hallgatott.
De híre ment aztán a hivatalban az ügynek, jöttek a bejelentkezők, a potyázni szándékozók, dongtak, mint legyek, darazsak a véletlen kinn felejtett mézesüvegre. Na szóval támadt nagy „húha”. Leginkább egy idősebb bonviván tette tiszteletét gyakran, kezében hatalmas bukétával. Mert sokat invesztált már a Mari-projektbe. (Bukéta-ügyileg is.) Mari felhívta hűsünk figyelmét, na nehogy már kettesben hagyja őket, a világért se! Világosan megmondta, ha hősünk netán kimenne cigizni, esetleg egy melegszendvicsre a büfébe, vissza se jöjjön! (Mert akkor úgyis megfojtja majd.) Ismerve Mari habitusát, hősünk inkább maradt az irodában.
Bukétás bajtárs rendszeres látogatásai során sűrűn vetett szemrehányó pillantásokat hősünkre, jelezvén, hogy hűsünk mekkora egy tapintatlan bunkónagy paraszt, hogy gátat vet bimbózó, remélhetően hamarosan szárba szökkenő, várhatóan közös érzelmeiknek. Hősünknek a szerep nem esett igazán nehezére; bunkó volt egész életébe. Különbe’ is félt Maritól, no meg a várható retorziótól.

(Amúgy abban a földszinti büfében igazán meg kellett harcolni a jó melegszendvicsért. Mert hősünk nem szerette, ha a ketchuppal együtt melegítik szendvicsét. Ugyanis a megmelegítettre szerette, ha a büfés asszonyság arra csöppenti a szűken mért ízesítést. Lehetőleg a csípősebb fajtából. Mindegy, ez egy másik történet.)

Továbbképzésen volt a csapat. Előadások, este tánc, ismerkedés. Étel, ital, tánc. (Meg nők!) Későre járt, lanyhult a hangulat, a pincérek unottan ásítozva kívánták „valahová” a társaságot. Italrendelés sem igen volt már, a csordultig telt hamutartókban meg bűzölögtek a rosszul elnyomott, félig szítt cigaretták. (Füstszűrőikkel egyetemben.) Páran azért még táncoltak; a zenekar egyre álmosabban, unottan játszotta a lassúzósokat. Közbevetőleg néhányan egyeztették már csak szobaszámaikat, „további ismerkedés” céljából…
– Akkor jössz? Kérlek! Nem láttad, hogy csak velem táncolt, és a fenekemet markolta!
– Biztos felbiztattad! Különbe’ meg tudom érteni.
– Hülye! Mindezt láttad, és vigyorogtál! Ahelyett, hogy lekértél volna!
– Tudod jól, nem tudok táncolni, nem ittam eleget.
– Tudod csak az a baj, hogy az illetőnek komolyabb tervei is vannak. Célozgatott is már, hogy este meglátogat.
Eképp zajlott kettőjük párbeszéde, aztán Mari lezárta azt.
– Gyere minél előbb, igazán nem fogod megbánni! Mert különleges élményben lehet részünk.

Na puff neki. Lehet ilyenkor nemet mondani??? Közbevetőleg az az illető (mármint a fenékmarkoló) személy (közismert nevén) „Vadkan elvtárs” volt odafentről a magas minisztériumból. Hűsünknek volt szerencséje meghallgatni délutáni előadását. Melyben a nemzetgazdaság további célkitűzéseit, a gazdasági növekedés eszközeit, a kiemelt projektek támogatási lehetőségeit taglalta többek között. Továbbá elemezte a minket fojtogató államháztartási hiány radikális csökkentésének lehetőségeit. (Azokat is, többek között.) És hősünket ez némileg bosszantotta. Kétórás előadás szünet nélkül??? És mindez egy kiadós ebéd után? (De más oka is volt felháborodásának. Sajna a szálloda mindkét teniszpályája foglalt volt már azon a délutánon, no meg a fedett uszodát is bezárták a piszok szervezők a továbbképzés idejére.)

/folytatása következik/