Egy (másik) erkölcsös éjszaka V. rész

Nnnaa szóval! Ez igazán az ötödik rész. (Különbe’.) Gondolhatnánk, a boszorkányok már ránézésre is csúnyák, messziről felismerhetők, mert randák, de piszkosul ám! Na jó, na jó, így ismerkedhettünk meg vélük a klasszikus mesékben. Gondoljunk csak a Vasorrú Bábára! Ő volt az, aki mézeskalács házába csalogatta be e két semmit sem sejtő, ártatlan gyermeket. (Megsütögetésük, elfogyasztásuk céljából.) De győzött az Igazság! És elolvadt az a kis mézeskalács házikó – tűzvészből kifolyólag. Mindegy, ez egy másik történet.

De gondolhatnánk akár a „Gonosz mostohára” is; ő a patakban mosó Iluskát szapulta, megzavarva ezzel Kukorica Jancsi esztétikai élvezetét. Mert az árva juhászbojtár épp az árva kislány gyönyörű térdeit bámulta. Nem is csoda, hogy a nyáj közbe szétszéledt, átmenetileg hagyhatta a francba az egészet… De! Ott is győzött az igazság, a mesékben mindig szokott – mindegy, ez is egy másik történet.

„Boszorkányok pedig nincsenek” nyilvánította ki anno bölcs uralkodónk, dekrétuma valószínűleg csak legenda, különbe se volt igaza. Mert boszorkányok vannak és kész. És ez cáfolhatatlan tény.

Korunk boszorkányai nem randák, ó, egyáltalán nem azok ők! Szépek, gyönyörűek, varázserejük titka: szépségük, mellyel sokakat megbabonáznak. (Néha szándékosan, máskor meg nem. Mert néha nem tehetnek róla, úgy alakulnak szerencsétlen dolgaik.) Így esett az, hogy Vadkan elvtársat is elragadta a hév, a szerelmi önkívület. Na jó, na jó szerelemről esetében nemigen beszélhetünk, inkább önkívületről, de leginkább csak női nem iránti mértéktelen vágy mozgatta minden cselekedetében. És példátlanul falánk, telhetetlen ragadozó volt, nem ismerve lehetetlent. Most azonban tévedett, bűnös, elvakult vágya közben nem vette észre, hogy egy boszorkánnyal hozta össze végzete. (Egy igazi boszorkánnyal!) És arra se gondolhatott, hogy a boszorkány mellett áll még annak hős – igazság szerint kicsit beszari – lovagja.
Mindegy. Mari utasítására hűsünk levette pólóját, aztán kérdőn nézett; hogyan tovább.
– A gatyát is! Na jó az alsó maradhat – vihogott némileg idegesen Mari.
Mit volt mit tenni, a „lovagnak” vetkőznie kellett. Rendszerető ember lévén gondosan kezdte összehajtani pólóját, farmerját is.
– No ne már, ne idegelj!
Mert Mari kezdte berendezni a színpadot az előadás fináléjához. Hősünk pólóját összegyűrve az ágyra dobta, farmerjét a padlóra. (És még az övet se vette ki!) Aztán poggyászából elővett egy (amúgy) tiszta bugyit, gondosan összegyűrte, és az ágyra dobta. Melltartójával egyetemben. Táncos-tűsarkú cipőit úgyszintén a padlón dobálta szét, követve az aranymetszés szabályait. Ugyanis Mari belsőépítész is volt, többek között. Szóval a szoba kezdett úgy festeni, mint tájkép „csata után”.
– Milyen kár! Csak az alsógatyád hiányzik a díszletből. De ezt nem követelhetem tőled! Végük is szegény ember vízzel főz… Megtettük mindazt, amit meg lehetett tenni.
Utoljára az aranyos boszorkány még egy széttépett harisnyanadrágot is elhelyezett, aztán elégedetten nézett körbe a szobán. Elkészült a díszlet, kezdődhetett végre az utolsó felvonás.

/vége az (igazán) ötödik résznek/