Szervusz kedves barátom!

F.A. : Carl Adams
Anglia, London (1896)
Monday drive 11/a
1587

Igen régen írtam már neked, de meg van az oka. Történt velem egy-két említésre méltó dolog az utóbbi néhány hónapban. Az első és talán legfontosabb, hogy elhagyott a feleségem. Tudom, most felmerült benned a kérdés, hogy miért, hisz annyira jól megvoltunk és szerettük egymást. Hát igen sajnos 30év házasság után kiderült egy nagy titok, ami miatt nem tudott tovább élni velem. Hogy mi volt az? A rák. És azért nem mondta el, hogy ne kezeljem betegnek őt. Ebbe egy kicsit belebetegedtem, és azóta sem tudok eszmélni. Hogy mi történt még? A gyerekek látogatóba jöttek, és végre megpillanthattam a legfiatalabb unokám végre kezemben érezhettem az ifjú trónörököst. Ö volt az örömöm ebben a bánatokkal teli időszakban. Most itt lakik velem a fiatalabb lányom, hogy ne érezzem magam egyedül, de félek, mert lassan ö is kirepül, és akkor egyedül leszek. Ja képzeld, eladtam végre a vén öreg tehenet, a Karolát. Nem sokat kaptam érte, de elég volt a temetésre. (néma csend, sírás) De képzeld egy hete újra munkába álltam és miden nap a hivatalba járok. Mert ugye tudod, már meséltem, hogy én vagyok a falu polgármestere és ugye a munkát folytatni kell. Ezzel kapcsolatban szeretnék még mesélni neked. A minap ugyan úgy, mint eddig mindig, mentem a munkába, még igen friss volt az idő. Bár nem volt hideg, de minden deres volt és finom hajnali illatok suhantak a levegőben. Egy férfi lépett oda hozzám, alig egy utcára a munkahelyemtől. Tüzet kért. Én adtam neki és tovább mentem. A napom többi része igen kellemesen telt. Mindenki a kedvembe akart járni azért, hogy könnyebben túl tudjam tenni magam a tragédián. (ismét csend, újabb sírás) De amikor elindultam hazafelé, ismét összefutottam a reggeli férfivel. A probléma csak az volt, hogy nem volt egyedül. A barátait is hozta magával és már nem tűz kellett neki, hanem a pénzem. A földre rántottak és ütlegelni kezdtek. Én csendben, némán tűrtem. Egy hangot sem adtam és erre felhördülve még, jobban és jobban rugdostak. Az egyikőjük kést szegezett a nyakamhoz és csak azt hajtogatta, hogy hol a pénzed, miközben a másik kiforgatta a zsebeimet. A táskámra mutattam minden erőmet összeszedve és suttogó megtört hangon mondtam. – Ott van. – Megtalálták és elmenekültek onnan. Engem természetesen otthagytak vérben ázva. Minden fikarsznyi erőmet összeszedve jutottam haza, hol a lányom riadtan rohant elém a kapuba, és segített bemenni. Ott lefektetett az ágyamra és kihívta az orvost. Ö ott helyszínen nem tudott rajtam segíteni és azt tanácsolta vigyenek kórházba. De mivel nem voltam szállítható állapotban, ezért a reggelt meg kellett várnunk. Az éjszaka keserves szenvedéseket hozott nekem. A reggel? Csak a hajnali első fényre emlékszem. Utána sűrű sötétség és a fény. A fény mejtöl menekülni akartam, mondván, hogy dolgom van még a Földön. De nem a fény szorosan átölelt és nem engedett el.
Hát ez az én történetem, öreg barátom. Az utolsó, amit elmeséltem neked.
A viszont látásra.
És nagyon vigyázz a családodra.
Őszinte üdvözlettel a te legjobb barátod.

John Johanson
Németország, Berlin
Krüffel strasse, 53
8745