Szösszenet

Nem minden arany, ami fénylik…

Az ember fia harácsoló szerzet. Nem elég, hogy van egy állandó munkahelye, esetemben már harmincnégy éve, ahol nem panaszkodhatom, tisztességesen megfizetik többirányú tevékenységemet, nettó hatvanháromezer-hétszáz forinttal, még többre vágyik!
Ebből – hajléktalan ismerősöm mondta – pompásan meg tudna élni. -Nekem nincs rezsi, közösköltség, bérlet, és még hosszasan sorolta.

Hacsak így nem!

Az ember másodállást vállal. Én, a Lakásszövetkezet műszakisa lettem. Engem ért az a megtiszteltetés is, hogy mint az első ilyen madár átvehettem a vadi új házat. Az itt dolgozó munkások, ha éppen nem a detoxikálóban szenderegtek, az építkezésen tankolták fel magukat a következő kijózanításra. A munkájukon lehetett lemérni, hogy melyik napon mennyit vedeltek, rövidet, sört, kocsis bort, vagy mindhármat turmixolva.
A lakók által összeírt hibalista kétszer körülérte az egyenlítőt!

Az emberekben egyre nőtt a feszültség, a düh. Ez egy regényben így lenne megírva, egyébként meg anyáztak, és tele volt a tökük.
Az első emelet hatból, Madách lakótárs egy rendkívüli közgyűlésen megjegyezte: „ Ember küzdj, és bízva bízzál…”
A felé repülő székek láttán jobbnak vélte, ha menekülőre fogja a figurát.
Aztán évekig állt a bál. Sokan vitustáncot jártak. Egyeseket évekig az idegosztályon kezeltek, mert annyira megviselte Őket a hosszú albérletet követő új kéró állapota, meg a javításnak csúfolt barkácsolások.

Végül mindenki beletörődött. Mit volt mit tenni!

Jöttek a Gondnokjelöltek, a felkínált másfélszobás lakás óriási csáberővel bírt. A feladatokat elolvasták, elégedettnek mutatták magukat az amúgy nem túl magas fizetés hallatán.
Minden szép, minden jó, csak Ők lehessenek a szerencsés kiválasztottak.
Ez egészen addig tartott -általában- amíg le nem telt a próbaidő. Utána tunyulni kezdtek, majd semmi sem lett jó abból, amit akkor, ott, bevállaltak. Egyedül csak lakni szerettek!
Ezért gyakran volt szereplő válogatás. Az esetek ismétlődtek. Sőt, volt eset, hogy a Gondnok, miután lement kutyába, érezvén, hogy ki lesz ebrudalva, felmondott, és annak rendje módja szerint be is perelte a Szövetkezetet. Olyan indokokat kreált, hogyha nem minket érint, még röhögtem is volna.
Ő azt állította, hogy nem csak a munkaidejét dolgozta ki, nagyszerűen, de minden piros betűs ünnepen is eszméletlen mennyiségű munkát végzett!
Nem vagyoni kártérítést is kért a szexuális kapcsolatának nagymértékű elmaradásáért. Ugyanis az élvezetek közben is állandóan zaklatták a lakók!

A tárgyalás, ez ügyben kissé hosszabbra sikeredett, mint az Al Capone per.

Úgy kell nekünk, ha mi mindenképpen Gondnokot akarunk…