Ma is pörgette a Facebookos hírfolyamot, a sok zagyvaság, vegyes témájú hír lefárasztotta, szeme kiszáradt, majd könnyezett, alig látta már a mobil képernyőt. Imént csatlakozott egy csoporthoz, várta a jóvá hagyást. Azonnal írt, egy kis röpke vázlatot életéről.
-Tizennégy évet éltem nárci anyukámmal az ő halála előtt, nagyon mély szenvedéseken mentem keresztül. Gyerekkoromat is elrontotta, magányos voltam kiskoromtól, szorongtam, magamba fordultam. Nem éltem meg a fiatalságomat, egyik életkorban sem azt éltem, amit átlagban kellett volna. Kimaradt a sok barátság, közösséghez tartozás, szerelmek, gyerek, férj. Apu suliban korrepetált engem, mert hülye voltam szerinte, ez ordítás, vicsorgás volt, én meg tehetetlenül néztem, nem sírtam, nem szaladtam ki a szobából. Anyu kötekedett, veszekedett. Szemét vagy mint az apád, ezt mondta, ha kértem, ne bántson, azt mondta, ha nem tetszik, mész apádhoz. Apu meg azt mondta, olyan hülye vagy, mint az anyád. Érettségi után nagyihoz költöztem. 21 évig éltem vele, a nagybátyám ellenem fordította, az örökség miatt, nagyi teljes lakást rámhagyta volna. Nagybátyám anyu tesója pszichiátriai osztályon diagnosztizált pszichopata, láttam a zárójelentést. Apu azt kézelte, lehallgatják, kamerák vannak a lakásában, az öccse köröz autóval a ház körül, és onnan figyeli őt. Meg a házban lakik két férfi, aki figyeli őt. Apu gyerekkorában első gyerek volt, és kérte anyját, ne legyen kistesó. De lett, és ez törés volt apunak. Agresszív volt, verte anyut, és a harmadik feleségét is, aki meghalt, önkezűleg. Apu a válás után is zaklatta. Apunál láttam, hogy aranyos, amíg megszerzi a nőt, és lassan bontakozik ki, hogy bántja őt. Anyu minden nárci módszert tudott, csodálkoztam is, hiszen nem olvasott róla, nem tanulta, szerintem nem is tudta, hogy van ilyen, hogy ő ilyen, mégis mindent tökéletesen csinált. Két éve haltak meg szüleim, és az életem során sok bántalmazóm volt, 76 %-ban rokkant lettem. Egy lista a betegségeim. A legújabb a véralvadással kapcsolatos, ha műtenének, kell adni valamit, hogy ne vérezzen nagyon. Nemsokára kórházba megyek. Nagyon fáj, hogy nem lett gyerekem, de nem volt alkalom, mindenkor a túlélésre ment az időm. Depressziós is voltam, 2006.-ban meg akartam halni, nagyi halála után. Most, hogy leírtam ezt, újra felidéztem, ezek csak kis részletek, nem jó érzés.
Ahogy feküdt, lehunyta szemeit, puhán, lassan lélegzett, mintha nem is élne. Sokáig maradt mozdulatlan…
-De ez az én életem. Ott találom magam öt évesen, emlékeimben, régi, szeretett lakásunkban, játékaim közt, a szürke csíkos fotel, érdes szövetén végig húzom ujjaimat, testemben érzem a bizsergést. De hiszen élek, és mindennel együtt. Kiengedem magamból a rossz érzéseket, nem neheztelek, könnyű a lelkem. Egy pillanat emléke gyerekkoromból. Megléptem újra, míg ezeket felidéztem. Az a bizsergető érzés új életre keltett. Semmi gond…ugyan! Ne sírjatok, nem, nem. Ártatlan gondolataimba férkőztetek, megrontó szándékkal, ti ott tetteitekkel, de én megoldottam, nem vesztem el. Képes voltam rá. Egy utam lehetett, az értelem útja. Az elbukás helyett.
2 hozzászólás
Keedves Rita!
Hihetetlen amiken átmentél!
Szerencsére ahogy írod.
“de én megoldottam, nem vesztem el. Képes voltam rá. Egy utam lehetett, az értelem útja. Az elbukás helyett.”
A legjobbakat!
Gratulálok:sailor
Szép napot!
Szia Sailor! Köszi 🙂