Csendes tavasz gyere el végre hozzánk! Most még tél van, márciusi hideg, hiába lestük a bokrok, fák bimbóit, nem születtek meg. Csalókán süt a nap az égen, csalogat minket a szabadba és meg is tesszük az első, határozott séta-lépéseket, mint a gyermek, mely először indul önálló útjára, édesanyja féltő érintése nélkül. Becsapódunk, keserűen adjuk fel a kirándulást, mert élesen vág a szél a hajunkba, felkapja, kitépi kezünkből az útikalauzt. A Duna viszi tovább Vác nevezetességeinek részletes leírását, bánatosan nézünk utána a fagyban, összekacsintunk szomorúan; nem akarta az ébredező természet, hogy betolakodjunk.
Egy asszony nem fázik a székesegyház mélyén, pedig nagykabátban ül, és árulja portékáját, idősen is szép mosolya napfényt csal a szemünkbe, visszacsillogtatjuk, nem győzünk hangok nélkül hálálkodni érte – Istennek. Gyermekeink kezébe nyom egy-egy mini-plakátot, „tetszeni fog nekik, Jézuska van rajta” – mondja, és mi tudjuk, hogy így van ez.
Láttunk hajléktalanokat, kis kordéjukon nagy rakás fát cipelve, erősen leromlott állapotban voltak és mi fejünket lehorgasztva kullogtunk el mellettük. A szívünk érezte, hogy valahogy segíteni kellene, de mégsem tettük, suták voltunk nagyon, nem tudtuk, hogyan fogjunk hozzá a jócselekedethez a görög templom aljában. Elakadt a tákolmány, káromkodtak a férfiak és gyermekeinket a meleg autó felé terelgettük. Később forró teát ittunk és hálát adtunk Istennek, hogy melegben lehetünk, van hajlékunk, családunk és hova tartanunk. Haza térve éreztük az összes csontunkat, mely átfagyott, mint élő jégcsapváz tartott össze minket, amíg fel nem engedtünk egy szívet-gyomrot melengető ebéd mellett.
Jó itt a szoba kellemes hőmérsékletében, a gyermekeim kocka-sportcsarnokot építenek, a férjem elpilledt, az ágyon szundikál éppen, mert az ablakon át odasüt a tavaszi napfény. Milyen felemelő lenne, ha nem fújna a szél és végre hosszabban bevehetnénk a természet szépségeit, mert kiéheztünk a hosszú tél alatt a színek látványára, a csillogásra és alig várjuk, hogy pulóverben szaladgálhassunk a parkban.
Gyermekek vagyunk mind, csodaváró apróságok, ilyenkor egyformán kortalanok mind az öten, egy test, egy lélek; összefonódott Tiringer-massza, kibogozhatatlan összevisszaság.
4 hozzászólás
Kedves Tündi!
Írásod olvasása közben hiába emlitetted a hideget, mégis mintha felmelegedtem volna tőle. A befejezés különösen szépre sikerült! Gratulálok! Szép tavaszt!
Bartsággal Panka!
Drága Panka!
Úgy örülök neki! Megérte feltenni!
őszinte barátsággal:
Tündi
Kedves Tündikém!
De jó látni itt Téged a Napvilágnál. Ritkán jössz mostanában. A rebbi tavaszváró anyagodat olvasom el, mert már késő van, holnap majd a másikra is kerítek időt.
Kedves gondolatokkal ajándékoztál meg. Bizony, hideg volt még akkor, amikor megírtad, de ma már egész nyáriasan sütött a nap. Én is kiültem a teraszra a leandereim árnyékában élveztem a nap finom melegét.
Szeretettel: Kata
Drága Kata!
Olyan jó megint a "hangodat hallani"! Sok minden történt velem, ami "kifogyasztotta a tintát a tollamból", sajnos. De, azért itt vagyok, vagyogatok! Az írás elkísér, csak néha átalakul. A célközönségem változott sokat az elmúlt években: úgy hozta az élet, hogy sok-sok mesét kellett főként szóban elmondanom, enyhítve ezzel gyerekbánatot, felszárítani gyerekkönnyeket . Hálás, de nehéz feladat, amibe belefogtam, nem a magam feje után, Isten kegyelméből. De, azért néha ide is bekacsintok ám! És ilyenkor, amikor kedves írásodat olvasom (és a többiekét is), akkor hálás vagyok, hogy vagytok!!!
Köszönöm!
Tündi