Tóparti nyaralás (2)

Út a Nagyihoz

A Tót család, még a sarokig nem jutott el, mikor Balázs elkezdte piszkálni testvérét, mintha Zsunak nem lenne más dolga. Persze, ez nem tetszett senkinek, így hamar kitört, a családi krízishelyzet.
– Tegyük ki most, míg a városban vagyunk. – javasolta Zsu.
– Nem tesszük ki az öcsédet, téged sem tettünk ki, mikor, te voltál ennyi idős. – mondta Anya.
– Reggelizned kellett volna. – okoskodott Apa.
– Miért nem állunk meg, egy gyors étteremnél? – kérdezte Zsu, kézenfekvő megoldásként.
– Mert Ti nem fogtok olyan káros ételt fogyasztani. – mondta Anya, kicsit idegesen. – Hátul vannak a szendvicsek.
– Azt hiszem, hogy pont a Te hátad mögött vannak Zsuzsi. – mondta Apa, a pakolás nagy mestere.
– Itt nem találom. – mondta Zsu, háttat fordítva a menet iránynak.
– Árpád, biztos, hogy nem legalul vannak, a szendvicsek?
– Igen, Melinda, teljesen biztos vagyok benne. – mondta Apa, egyre idegesebben.
– Pedig, én itt még mindig nem találom. – motyogta Zsu, az orra alatt.
Hírtelen, fékcsikorgásra lett figyelmes, a Tót család. Zsu neki esett Anya ülésének. Apa hatalmas slunggal szállt ki a kocsiból, és csapta be maga után, az ajtót. Hátra ment, és felnyitotta a csomagtartót, senki sem, mert szólni, egy szót se. Apa, csak pakolta, kifele a bőröndöket, az útra. Zsu halkan, visszaült a helyére, és bekötötte a biztonsági övét. Apának, belekerült, 2 percébe, míg mindent kipakolt, és a csomagok alatt megtalálja, a szendvicseket, amik, állítólag a csomagok tetején voltak. Mikor végre megtalálta, visszapakolta a bőröndöket, és elindult a vezető ülés felé. Ám nem ment el odáig, megállt, Balázs ajtajánál, kinyitotta, és beadta a szendvicseket.
– Tessék.
– Köszönöm Apa. – mondta Balázs, kicsit megszeppenve.
Apa beszállt a kocsiba, és becsatolta magát, és mint ha mi se történt volna, megkérdezte:
– Most már mehetünk tovább, mindenkinek, meg van mindene?
– Igen. – hangzott az egyhangú, gyors, és egyértelmű válasz.

– Apa. – szólalt meg Zsu.
– Igen.
– Bekapcsolod, a rádiót?
– Igen. – mondta Apa, és elkezdte tekergetni, a rádiót. – Melyiket szeretnéd hallgatni?
– Mindegy, csak ne beszéljenek, rajta. – mondta Zsu, és ezzel hátradőlt az ülésén.

– Tehenek!!! – üvöltött fel Balázs, orrba vágva Zsu – t
– Köszönjük, most már mi is tudjuk, ha eddig nem tudta volna, valaki a kocsiban, de mi lenne, ha megállnál, és kiraknál, egy táblát, hogy mindenki lássa??? – érdeklődött Zsu, könnyes szemét törölgetve, és orrát befogva, nehogy elinduljon a vére.

– Apa. – szólalt meg Zsu.
– Igen.
– Megállhatnánk, egy percre, valamelyik pihenőnél?
– Persze, melyiknél szeretnél, amelyik mellett elmentünk, vagy amelyik 10 kilométer múlva lesz?
– Mindegy, csak gyorsan. Ja, és kérhetnék egy adag pzs – t???
– Minek az neked Zsuzsikám? – kérdezte Anya hátrafordulva.
– Mondjuk, mert Balázs, megint orrba vágott, és szeretném megmosni, az arcomat, meg persze, lecserélném, a pólómat, nehogy, a Nagyi szívrohamot kapjon idő előtt. – magyarázta Zsu.
– Mindjárt odaérünk, még 1 – 2 perc.
– Rendben.
– Látod, innen már csak 500 méter.
– És te látod, azt a kocsisort, előttünk??? – érdeklődött Zsu, előre mutatva.
– Ezen gyorsan átmegyünk, és hamarosan ott leszünk. – okoskodott Apa.
– Ez biztos? – kíváncsiskodott Anya.
– Igen, Melinda, biztos lehetsz benne.

– Gyere, Zsuzsi, elmegyünk odáig, a lábunkon. – javasolta Anya.
– Rendben.
– Még jó, hogy hamar átmegyünk rajta, igaz Apa? – érdeklődött Balázs.

– Na végre, hogy ide értetek, már 10 perce, arra várunk, hogy ide érjetek. – panaszolta Anya.
– Mi siettünk, ahogy tudtunk. – mondta Apa.
– Meg ahogy Apa nyomta a gázpedált… – motyogta Balázs.
– Nem érdekel, csak had vegyem át, a véres pólómat végre.
– Keresd meg, ott van, a piros bőröndben. – mondta Apa.
– És mégis, melyikben, 6 darab van itt.
– A nagyobbikban, ráírtam a nevedet, abban vannak benne a cuccaid.
– Inkább gyere ide, mert nem tudom, hogy hova tetted.
– Tessék. Ez az.
– Ez tényleg az, megyek, és átveszem, a fölsőm.

– Kész vagyok, mehetünk.
– Akkor szálljál be, és már is indulunk, az előbb elment a dugó is.
– Rendben, bent vagyok.

A Nagyi innen már csak fél órára volt. Mikor odaértek, már meg volt terítve, és az ebéd is az asztalon volt. Olyan forró volt, hogy még a nagy melegben is látszott a lábosból áradó gőz felhőcske.
– Sziasztok Drágáim. Hogy utaztatok? – kérdezte Nagyi.
– Szia Nagymama. Nagyon jól utaztunk, Apát egyszer föl húztam, Zsuzsinak bevertem az orrát, és ömlött belőle a vér, és még a pólóját is lecserélte, aztán meg ideértünk, és láttam tehenet, kecskét, birkát, lovat, és egy szamarat mellettem. – újságolta Balázs.
– Balázskám, Te semmit sem változtál, még mindig olyan nagy a fantáziád, mint tavaly. – mondta a Nagyi.
– Szia Nagyi. Tényleg így történt. – igazolta Zsu, öccse állítását.
– Szia Nagyi. Jól vagy?
– Igen, Drágám, jobban nem is lehetnék.
– Szia Nagyi.
– Szia Árpád. Milyen volt a forgalom?
– Remek, csak egyszer kerültünk dugóba, akkor is a sztrádán.
– Fantasztikus. Gyertek enni, mielőtt kihűl az ebéd.
– Mi van ebédre Nagyi? – kérdezte Balázs, kíváncsian.
– Mintha nem tudnád, Anya vagy ötször mondta el, hogy húsleves, és grill csirke van hasáb burgonyával. – magyarázta Zsu.
– Hmm. Azt szeretem.
– Tudjuk…
– Üljetek le, és mindjárt szedek nektek, ki mit kér? – kérdezte Nagyi.
– Én csak tésztát, zöldséget, és levet. – mondta Zsu, a tányérját a fazék felé nyújtva.
– Én husikát. – mondta Balázs, utánozva nővérét.
– Én mindent kérek. – mondta Apa, és ő is oda nyújtotta a tányérját.
– És kezet mostatok már? – kérdezte Nagyi, érdeklődően.
– Hát azt nem. – motyogta Balázs.
– Én igen, mikor megálltunk, és azóta nem fogdostam semmit. – vigyorgott Zsu, még mindig a tányérját szorongatva.
– Árpád, Te mostál kezet? – nézett körül Nagyi. – hól van Apátok?
– Nem tudjuk. – mondta Zsu.
– Én igen, bent van a fürdőben, éppen kezet mos. – mondta Balázs, dicsekedve.
– Akkor nektek is nyomás, addig nincs ebéd.
– Megyünk. Na gyere öcskös.
– Szóval, – ült vissza az asztalhoz Apa, és emelte föl a tányérját. – Én mindent kérek.
– Rendben. –mondta Nagyi, és elvette Apa tányérját, jól teli rakta, majd visszanyújtotta. – Tessék.
– Köszönöm.
– Te mit szeretnél, Szívecském?
– Minden mehet bele.
– Tessék, jó étvágyat.
– Jó étvágyat! – mondta Zsu és Balázs egyszerre.

– Köszönjük, az ebédet, nagyon finom volt. – mondta Anya, lerakva, a kanalát.
– Köszönöm, az ebédet. – mondta Zsu, és egy puszit adott a Nagyinak. – Nagyon finomat főztél, megint.
– Köszönjük.
– Köszönjük.
– Egészségetekre. Maradtok még egy kicsit?
– Sajnos nem tudunk, át kell venni a kulcsokat, 2 – kor. Szia Nagyi
– Sziasztok.
– Szia Nagyi.
– Szióka Nagyika.
– Szia.