Hol is kezdődött? Persze, a közepén. Manapság, e kaotikusnak mutatkozó jelenben az ember helyből nem emlékszik az elejére. Az is igaz, hogy lehetőségeihez képest – s lehetőségei igencsak széleskörűek e tekintetben -, le is tagadja, ha némi szikrája maradt volna még benne az emlékezésre való hajlamnak. Önvédelemből.
Emberünk – nevezzük mondjuk Pistának – egyszer csak arra ébredt hétköznapi zombi-álmából, hogy elvesztette identitás-tudatát. Ne higgyük, hogy e tudat valami kiterjedt és határozott volt, s tovább tartott volna a másodperc törtrészénél, de tudat volt. Villanásnyi, de volt, volt és elveszett. Még ez is!
A pszichológusok szerint ez érték, mármint az identitás-tudat. Az átlag ember értékrendje persze sok-sok más értéket tart számon, de ha ezen tulajdonának mindegyikét szépen sorban látnia kell elveszni, e csipetnyi különlegesség hirtelen eltűnése felteszi a pontot az „i”-re. Kifosztottnak érzi magát, s kegyetlenül dühössé válik. Idővel aztán a düh is szertefoszlik (hűtlen fajta az is), s valami mélységes üresség veszi át a helyét…
Pista nem rég még tudta, hogy Nős, két fiú Apja, Munkanélküli és Albérlő.
Pár hónappal azelőtt: kiváló (gyomorfekélyes) Szakmunkás volt, jóllehet, 2o-a után már csak filléreit számolgatta, s bonyolult, több ismeretlenes egyenleteket kellet megoldania, ha enni akart.
Még korábban: – már alig emlékszik rá, talán nem is vele történt -, Lakástulajdonos volt, Középosztálybeli. Minden nap finom ebéddel, vagy vacsorával várta őt haza élete párja. Nyáron még sör is volt az asztalon. Halványan derengeni véli, mintha akkoriban boldog is lett volna…Vagy ezt csak így utólag gondolja? Mert most nem az!
Most mi is?
Vad nem lehet, mert senki nem néz rá csodálkozó szemmel, hogy mit keres itt? Egyébként, a legutolsó vadnak is van valamiféle hovatartozása…
Ember? Ködösülő fogalmai szerint az ember két lábon járó, beszédképességgel rendelkező, tevékeny élőlény, civilizált(?) lakhellyel és többé-kevésbé tiszta ruhával.
Ő? Gyomorfájdalmai és több napos koplalása miatt már csak mászva közlekedik, azt is keveset. Tevékenység? Ugyan! Mit? Hogyan? – Minek?
Lakhely? Bokoralja. Tiszta ruha? Eső már két hete nem volt.
S itt a beszédképesség témája is…
Sok-sok nappal ezelőtt, mikoris megtudta, hogy neje elhagyta, s nincs hol laknia sem, iszonyú, kétségbeesett düh fogta el. Torkából artikulálatlan üvöltés tört fel hirtelen, majd hamarosan elhalt. Szavak azóta nem léteznek a számára…
Most itt ül a járda szélén, felhúzott lábakkal, combjait gyomrához szorítva, térdeire hajtott fejjel. Tudata fokozatosan becsukódik.
Előtte nyitott és üres nylonzacskó…
10 hozzászólás
Nagyon szomorú történet egy ember lecsúszásáról. Sajnos, egyre többen vannak, akik önhibájukon kívül elvesztik emberi mivoltukat, és állati vegetációra kényszerülnek.
Igazi kőkemény magyar valóság. A stílus nagyszerűen passzol a hangulathoz. A zárókép fantasztikus. Mármint az ábrázolása. A nylonzacskó miatt szinte (élesen) láthatóvá válik az egész jelenet. Nagyon jó és hatásos befejezése. Gratulálok!
Kedves Rozália!
Naponta látok utamon min. három ilyen embert. Az egyik még nem vesutette talán el a hitét: harmonikázik és kap is a tokba pár forintot érte. Ő még képes tenni.
A másik ül, kiabál, viccelődik vagy szitkozódik…Féllábú.
A harmadik: ő az ihletője e kis írásnak, csak ül lehajtott fejjel, két kezét imára téve össze. Mosdatlan, ápolatlan, mellig érő “mákostészta-színű szakállal és hátközépig érő hajjal. Sosem láttam még a szemét. Őrjítő látvány…
Köszi, hogy olvastál!
Üdv.!
Kedves eszesg!
Nagyon köszönöm elismerésed! Naponta rendít meg ennek az “életformának” a rohamos elterjedése. Írásom nem ennek indult, de bizonyára annyira mélyen bánt e dolog, hogy ez lett belőle.
Üdv!
Kedves wryan!
Két nagyobb egység, ezért külön is szólnék hozzá:
A tudatvesztésről:
Mennyire eltalált! Semmi nagy, semmi katarzis, vagy “negatív halleluja” – úgy kopik ki, mintha nem is számítana, soha nem is számított volna. Egy szál hajunk, egy lereszelt köröm, egy kiesett tejfog. Egy villanásnyi épp elég az eszméléshez – baj van! A megoldáshoz több kellene, így csak azt érzi az ember, itt “valami történt”.
Joseph Heller Valami történtje motozott bennem, miután elolvastam, ezért az idézőjelesdi. Valami történt. De mi? Hol? Mikor? Miért? És hol az a vonal, mely elválasztja az “akkort” a “mosttól”?
Azt hiszem az első szakasz minden mondata a Tőled már megszokott, elgondolkodásra késztető kérdéshalmaz egy-egy újabb eleme. Inkább filozófiai kérdések, mint naturálisak – ezért is olyan erős a váltás a 4. szakasztól!
Pistáról, aki előtt nyitott és üres a nylonzacskó:
Tömör rész, minden mondatával új információt közöl. Szűkszavú visszatekintéseiddel csak erősíted a “valami dereng” érzését.
Magát a jelenséget nem nagyon kommentálnám: sok ilyen van, és jól megragadtad az “elgondolkodóbb” rétegének belső problémáit, az eddigiek is inkább irodalmi véleményezések…
A zárszó tökéletes!
Eltalált írás! Gratulálok hozzá:
Kuvik
Kedves Kuvik!
Köszönöm elismerő szavaidat! Örülök, hogy tetszett.:)
Üdv.!
Nagyon jó! És tényleg az utolsó sor az egészet (és az olvasót) még egyszer megrázza!
Kedves Inesita!
Köszönöm figyelmed s poz. értékelésed!:)
A látvány, ami írásra késztetett, s az okok lehetőségeinek átgondolása engem is többször megrázott. Örülök, hogy át tudtam adni.
üdv.!
hm… elég mélyreszántó. lényegretörő, összefogott, csiszolt. és láttató. ami nem hátrány. gratulálok!
Kedves Berill!
Köszönöm pozitív kritikád! 🙂
Üdv: Ria