Kajtató ajándékaival és tanácsával sokkal könnyebb lett a kis csapat útja. Most már bátran haladtak előre, és az sem keserítette őket különösebben el, hogy eddig pont az ellenkező irányba mentek, jókora hátrányra téve ezzel szert.
Ritkábban voltak éhesek is. Ez a Kajtató tényleg nagyon érthetett a pakoláshoz, mert Csöppfi hátizsákja nem volt valami nagy, a kétszersült mégis sok napig elég volt. Meneteltek hát boldogan, és gyakran emlegették, hogy milyen jó lesz, amikor majd hazaérnek. Igyekeztek minél gyorsabban haladni, és nagyon büszkék voltak a sebességükre.
Az egyik nap aztán éppen egy virágos mezőn vezetett az útjuk, a cicó kicsit lemaradva szaglászott-bóklászott. Hirtelen ijedten nyávintott egyet, de mire hátranéztek, már nem látták sehol. Csak arra figyeltek föl, hogy az ellenkező irányba szalad néhány egérszerű állat, és valami apró cicóformát hurcolnak.
Kati és Zana az egerek után eredt, Csöppfi a terepet nézte át, hátha csak elbújt a cicó valahová.
Sajnos az egér elég fürge jószág, ráadásul hozzájuk képest nem is voltak valami kicsik. Azért tudták tartani a tempót, de az egerek, ahogy észrevették az üldözőket, gyorsítottak. Aztán eltűntek egy lyukban.
A lyukba Katiék nem fértek be, így csak meregették a szemüket, hátha látnak valamit. Sajnos azonban odalent sötét volt. Motoszkálás hallatszott, és elég halkan a cicó felháborodott hangja.
– Szóval itt van. De hogy lett hirtelen olyan kicsi? És kik ezek egyáltalán? – kezdte Zana.
– És hogy hozzuk ki onnan? – folytatta Kati.
– És aztán hogy növesztjük vissza? – fejezte be Zana.
Csupa-csupa nehéz kérdés. Megvárták hát, hogy Csöppfi is megérkezzen.
– Sehol sincs, pedig mindenhol megnéztem – huppant le melléjük.
A lányok vázolták neki a helyzetet és a problémasort.
– Ez baj. Ráadásul ezek biztos nem ismerik Rozi nénit, különben nem merték volna elrabolni a cicót.
Hát ebben csak félig volt igaza. Az elrablók konkrétan nem ismerték Rozi nénit, de hallottak róla, viszont nem tudták, hogy a célszemély pont az ő macskája.
Az elrablók főnöke – nyugalom, mindjárt megismerhetjük, – viszont pontosan tudta, ki az a Rozi néni, és a macskájáról is eleget hallott ahhoz, hogy rögtön felismerje, ahogy elé vitték. Így aztán borzasztóan lehordta a macskarablókat, hogy pont egy ilyen híres állatot loptak pont ilyen kényes diplomáciai helyzetben, még csak az kell, hogy a rivális banda fülébe jusson, és különben is, honnan szedték az eszüket.
Aztán megpihent kicsit, mert elfáradt a kiabálásban. És közben egyre jobban tetszett neki a gondolat, hogy Rozi néni macskáját kaparintotta meg.
– Volt valaki a macskával? – fordult enyhültebben a reszkető beosztottakhoz.
– Csak három fura tündér.
– Hm, ez nem valami jó. Jobb lett volna, ha egyedül van. Akkor simán letagadhatnánk az egészet. No, sebaj, megoldjuk, nemhiába nekem van a legcsavarosabb eszem a föld alatt.
– Ó, igen, neked van! Ó, te eszesek legeszesebbike! – búgott egy ájtatos kórus.
– Jó, jó, hagyjuk – legyintett hanyagul. A kórus elhallgatott. – Nos, akkor menjetek fel, és hozzátok ide azt a három tündért! Most!
A macskarablók lehajtott fejjel kihátráltak.
Katiék még mindig a lyuk mellett tanakodtak, hogy mitévők is legyenek, amikor két (sőt három) dologra figyeltek fel: megjelent mellettük a lyuk szájánál néhány egér, valamit rájuk szórtak, ezután pedig a környező világ nőni kezdett.
– Ó, ne! – gondolta Kati.
– Ó, ne! – gondolta Zana.
– Ó, végre bemehetünk! – gondolta Csöppfi.
– Szmirnisz, a Nagy már vár titeket – cincogták tiszteletteljesen az egerek. – Erre gyertek.
A lyuk szájánál egy hosszú járat kezdődött, kimondottan egérre méretezve. „Nem csoda, hogy nem láttunk semmit” – gondolta Kati, ahogy a végtelennek tűnő járatban követte az egereket. Egy éles kanyar után aztán kibővült a járat, és egy nagy üregbe vezetett. Az üregben félhomály uralkodott, de már hozzászokott a szemük, így egész jól láttak.
Hanyatt is estek majdnem, ahogy körülnéztek.
Az egyik oldalon ketrecek tanyáztak, bennük mérgesen fújó, átkozódó apró macskákkal. Az üreg többi részét rongydarabok borították, rajtuk rengeteg egér, szemlátomást nagy kényelemben. Sok egér mellett vagy a mancsa ügyében apró, mogorva nézésű, ám hallgatag macskák.
És az üreg szemközti végében, egy minden másnál magasabbra halmozott rongycsomón egy jókora egér trónolt. A rongycsomó aljánál pofájukkal a nagy egér felé fordulva nyolc-tíz egér. Mellettük pedig kétoldalt egy-egy marcona kinézetű egér. Az egyik magától messze eltartva szorongatta a keserű képű, halálra vált, de még mindig rémesen dühös cicót. Az egéren látható volt néhány friss seb, karmolásnak látszottak…
– Szmirnisz vagyok, a Nagy – fordult feléjük a nagydarab egér.
– Ó, igen, Nagy vagy! És Eszes! És Szép! – búgott fel a rongycsomó lábánál a kórus.
– Talán már hallottatok rólam.
– Ó, igen, hallanotok kellett róla! – így a kórus.
– Nem, nem, most tárgyalok – intett a kórusnak Szmirnisz. A kórus elhallgatott.
– Én Csöppfi vagyok, ő Zana, ő pedig Kati – tért először Csöppfi magához. – És tájékoztatnánk, hogy az előbb félreértés történt. A mi macskánkat tévedésből lehoztátok ide.
– Ez a ti macskátok lenne? – nézett ravaszul Szmirnisz. – Be is tudjátok bizonyítani?
– Hát… ő is megmondhatja!
– Igen, igen, én az ő macskájuk vagyok! És azonnal engedjetek el, ti gonosz, büdös dögök! – és rúgott.
– Oh, oh, milyen tüzes kis macsek! – mulatott Szmirnisz. – De sajnos a gondozottak nyilatkozata nem fogadható el. Szegények nem beszámíthatók.
– Ha csak egy kicsivel nagyobb lennék, megbánnátok! – fújt a cicó.
– De nem vagy nagyobb! – villantotta a szemét rá Szmirnisz. – És ha nem hallgatsz el azonnal, te fogod megbánni!
Ez hatott. A cicó dühös hallgatásba mélyedt, csak a szeme villogott.
Látták, hogy nem lesz könnyű dolguk, de azért nem adták fel.
– Tehát, kedves Szmirnisz, továbbra is azt állítjuk, hogy ez a macska hozzánk tartozik, és nagyon örülnénk, ha visszaadnád.
– Megértem, hogy szeretnétek egy macskát, de ez sajnos az enyém, és eszemben sincs elajándékozni.
– Dehogy a tied! És azonnal add vissza, különben megbánod! – kiabált Zana.
Szmirnisz csak lekicsinylően mosolygott a nála valamivel apróbb termetű Zanára.
– Nem hiszem, kedvesem.
– De neked már rengeteg macskád van – próbált taktikát váltani Csöppfi. – Erre a macskára már nincs szükséged.
– Ó, ebben nagyot tévedtél, kedvesem! Az egérnek sose lehet elég ölmacskája.
– De… ez nem igazi ölmacska. Ez egy nagyon rossz természetű macska. Hidd el, mi csak tudjuk. – A cicó, bár sértette a megjegyzés, a saját érdekében buzgón bólogatott.
– Ó, talán csak nem bántatok vele elég hozzáértéssel. Nálam minden akaratos jószág kezes kis ölmacskává válik – mutatott körbe büszkén a gyűjteményén. – Tudjátok, ha valamelyik kitart a kis akaratossága mellett, hát… szóval nem zárkózunk el a cicahús fogyasztásától, adott helyzetben…
– Ó, de borzasztó! Hogy bánhattok így velük! – kiáltott fel Kati. A cicó egészen kicsire húzta össze magát, és a szeme villogását is igyekezett elrejteni.
– Na de kedvesem! Hogy bánnak ők velünk! Mielőtt boldog gyűjteményem részeivé váltak volna, tudod te, hány egeret ettek meg? – mutatott körbe az ölmacskákon.
Kati meghökkent. Ez is egy szempont. De a cicó akkor is kell.
– De ez a macska Rozi néni macskája.
– Ó, az előbb még a tietek volt, ha jól emlékszem.
– Igen, igen, de Rozi néni adta mellénk, hogy vigyázzon ránk.
– Nem tarthatja valami nagyra a biztonságotokat.
– De igen! Mert mindenki tudja, hogy a cicó az ő macskája, és mindenki tiszteli Rozi nénit! Nem veheted el a cicáját!
– Nos, hát Rozi néninek talán mégsincs akkora hatalma, mint gondoljátok. – Kicsit hallgatott, és simogatta a hasát. – De tudjátok, mit? Szmirnisz nemcsak szép és okos, de jó is. Nektek adom ezt a macskát…
– Ó, köszönjük!
– … cserébe A Sajtért.
– Mi?
– Tisztességes ajánlat. Ti elhozzátok A Sajtot, én nektek adom a macskát.
A kis csapat összenézett. Mindegy, úgy tűnik, nincs más esélyük.
Megint Csöppfi vitte a szót.
– És, kedves Szmirnisz, milyen sajtot szeretnél? Mekkorát?
– Ó, te kis bohó! Sajtot bármikor szerezhetek! Nekem A Sajt kell!
– És az milyen?
– Ó, A Sajt! Hát az valami felséges! – Áhítatos kifejezés jelent meg a képén, és a rongycsomók közül is apró sóhajok szálltak fel. – Az íze mámorító! A szaga csodás! De ami a legfontosabb: sose fogy el! Akármennyit is harapunk belőle!
– Én még sose hallottam ilyen sajtról – kottyantotta közbe Zana. – Te ugratsz.
– Tájékozatlan vagy – pillantott rá lesajnálóan Szmirnisz. – A Sajt történetét minden egér már kölyökkorától jól ismeri. A legendák szerint Ihtiusz, a hatalmas és bölcs egér egy templomban lakott, és egyik útja alkalmával szerezte meg A Sajtot a Hatalmasoktól. Attól kezdve népes családja nagy bőségnek örvendett. Szaporodtak, kövéredtek, nem volt párjuk a világon. Azonban egyik ük-ük-unokája, a sajnálatos módon rozoga jellemű Jana beleszeretett egy rivális egércsalád ifjú sarjába, Egonba, és fecsegett neki A Sajtról. Egon és a bandája pedig nem tétlenkedett, alattomos tervet eszeltek ki, és megszerezték A Sajtot. Ihtiusz családjára nehéz idők köszöntöttek be. Hiszen ismeritek a mondást, nem? Szegény, mint a templom egere.
– Nem mondod, hogy innen ered? – nézett Kati kétkedően.
– De igen. A Sajtot azóta is Egon családja őrzi, és a vezért mindig Egonnak hívják, a „dicső” – itt köpött egyet – ős tiszteletére. Hát tőlük kell megszereznetek.
– És hol találjuk őket?
– Közel vannak, észak felé kell mennetek a harmadik tölgyfáig, utána van a bevezető lyukuk.
– Biztos, hogy nem adod vissza nélküle a macskát?
– Bolondnak nézel?
– Jó, akkor megszerezzük A Sajtot. Gyertek, lányok, induljunk.
– Ne félj, cicó, visszaszerzünk! – bátorította Kati a macskacicót, bár fogalma se volt róla, hogy viszik véghez a tervet. – Nem leszel örökké ölmacska!
– Ja, – szólt utánuk Szmirnisz – jó lesz, ha siettek. Ti, a macskával ellentétben csak az ideiglenes picítőporból kaptatok. Kábé öt órátok van, mielőtt visszanőtök. Több port pedig nem szánok rátok. Viszlát! – és elfeküdt a rongycsomón, és megvakargatta a borzadó cicó füle tövét…
4 hozzászólás
Kedves Inesita!
Az egerek ölmacskát tartanak? Eredeti gondolat. A Sajt története is tetszik.
Szeretettel: Rozália
Kedves Rozália!
Hát igen… egyszer elgondolkodtam, mi lehet a macskám rémálma, és arra jutottam, hogy ez 🙂
Köszönöm, hogy olvastál!
Szia!
Nagyon jó lett. Várom a folytatást.
Maristi
Kedves Maristi!
Köszönöm, készül, bár az iskolakezdés lelassít…