Szeretem az embereket, és ők is szeretnek engem. Azt hiszem egy jó embernek születtem. Nem hiszem, hogy a világnak változnia kellene. Minden olyan szép, olyan kedves. Főleg tavasszal. Szeretem a tavaszt. Minden békés. Sétálni is szeretek. Jó ilyenkor az idő. A minap a házunk előtt járkáltam. Kinyíltak az első virágaink. Az első nárciszok. A nárciszt is szeretem, anyám kedvenc virága.
A szomszéd is arra sétált. Véletlenül nekem jött, de nem lehetett szándékos. Jó ember. Kedvelem őt. Mindig kedves. A suliban is sokan ismerik, és a szüleimmel is jóban van. Főleg apámmal. Tegnap is együtt golfoztak. Remek emberek.
A suli… Oda is nagyszerű srácok járnak. Rengeteg barátom van. Igazából mindenkit szeretek. Ők is engem, azt hiszem. Kedvesek velem, én is az vagyok velük, legalábbis azt hiszem.
Szeretem a tavaszt. Minden olyan szép, és kedves ilyenkor. Ilyenkor nyílik anyámmal a kedvenc virágunk, a nárcisz. Olyan békés most minden. Olyan szép. Kedves…
A pszichológus kilépett egy teremből a folyosó rideg csempéire. A neon derengő, jeges fénye mindent halálosan bágyadtra és haloványra színezett. A fehérre mázolt fal monotonságába csak pár helyen vittek életet a vakolaton szürkéllő lyukak. A doktor végigsimította borostás állát, unottan kongatta lépteivel a folyosó falait. Ez az egész jelenet olyan álmosítóan szürke volt, mégis meghitt. A férfi tollát zsebébe süllyesztve lépett a mélyen barázdált arcú öregúr elé, aki a fal mellett, egy széken ülve várakozott.
– Nem hiszem, hogy az unokája valaha is felépülhet – közölte váratlanul. – Mondja, mikor haltak meg a szülők? – Az öregúr neonos arcán megmozdultak a ráncok. Szomorú hangon szólalt meg:
– Már öt éve. – A pszichológus hümmögött egyet, majd bólogatva, ugyanolyan közönyösen folytatta:
– Mindenesetre a fiút nem engedhetjük vissza az emberek közé. Ismét ölhet, közveszélyes. A legjobb lenne itt tartani. Klinikán. Majd felírom a gyógyszereit. – Ingzsebéből cigarettát halászott elő, és már-már groteszkmód lassú mozdulatokkal meggyújtotta. Csontos kezeivel és aránytalanul hosszú lábaival egész hórihorgas alakja kísérteties volt, kissé földöntúli. Odakint villámlott.
– Ronda egy tél lesz – fújta ki a füstöt. Gépies mozdulatokkal megindult a folyosó másik vége felé. Hirtelen megfordult, véres szemeivel az öreg arcát kezdte fürkészni.
– Mondja csak, milyen ember a szomszédjuk? – Az úr meglepetten nézett vissza az orvosra, és úgy felelt:
– Tíz évet töltött börtönben gyilkosságért. Alkoholista. – A pszichológus nagyot szippantott cigarettájából, és sóhajtva fordított hátat.
– Sejtettem.
7 hozzászólás
nagyon jó 🙂
Nagyon szépen köszönöm 😀
Kedves Christopher!
Már Szandi felhívta Rád a figyelmemet 🙂
Olvastam, s ne csak ezt.
Szürreál, a javából. Nem tudom, olvastál-e Cortázar-t, engem több epizódja az ő írásaira emlékeztet.
Én is azt mondom, hogy valóban jó. Ám, ha őszinte kritikát is írnék, azt írnám, hogy:
– hiába novella, illetve, szinte egyperces, a jellemből gyakorlatilag nem láttatsz
– a történések ki lettek dolgozva korrektül, de néhány helyen zavart az, hogy közhelyesnek éreztem a leírásokat. Figyelj: szerintem SOHA ne írj le olyat, ami az olvasmányélményeidből táplál. Egyedibb legyél. Néhol akár meghökkentő. Használj olyan hasonlatokat, amelyeket még senki nem használt.
Emellett hozzátenném, hogy 18 évesen én közel nem tudtam így írni, mint Te, tehát, előtted, előttetek a jövő. Csiszolódj, az olvasmányos élményeid mellett a saját személyiségedből fakadóan, és meglásd: nagyon jó leszel.
Komolyan.
Köszönöm szépen az elismerő kritikát! 🙂 Igazából nem olvastam még avantgárd irodalmat, a zene nagyon sok időmet leköti, és ezért sajnos keveset olvasok mostanság, ha tehetem, akkor pedig igyekszem J. D. Salingert olvasni, mivel tavaly nyáron kedvenc írómmá lépett elő. 😀 Köszönöm a tanácsokat is, most készülök egy kisregény megírásához nekilátni, még ötletgyűjtés folyik, de mindenképpen oda fogok figyelni ezen intő szavakra, mert így visszaolvasva talán tényleg nem elég egy oldal ahhoz, hogy megmutassam magamból is azt, amit akartam. A készülődő kisregény (vagy hosszabb novella?… Nem tudom még, lesz, ami lesz…) egyébként is hasonló műfaj lesz, mint a Szétszaggatva c. novellám, amit nem tudom Szandi mutatott-e, ha esetleg nem, akkor elmondom, hogy eddig az a legelrugaszkodottabb írásom.
… Igazából az is áll hozzám a legközelebb, illetve sokkal személyesebb, az eddigi legjobbnak érzem. Ez a mű végtelenül nagy kihívást fog jelenteni, hiszen a történeténél (?) fogva az írás elejétől kezdve meg kell szabadulnom a saját személyiségemtől, teljes mértékben. Izgalmasnak ígérkezik, annyi szent.
Egy szóval tényleg köszönöm a tanácsokat, és a biztató szavakat, mert nagy szükségem lesz rájuk ennél a nagyobb szabású munkánál.
Apropó, elolvastam még most este egy Cortázar-novellát, és rendkívül tetszett, azt hiszem folytatása következik. 🙂
Tetszetős, bár nekem kissé rövid. Sok minden benne van, amit talán boncolgathatnál még. Mondjuk fél oldal terjedelemben, s akkor többet láttathatnál a felszínes emberi jellemekből.
Ez a legelső novellám, még akkorról, mikor kezdtem szokni egyáltalán a novellák betűinek vetését, és annak minden csínját-bínját. Így hirtelen ennyi gördült az ujjaimra, mikor befejeztem anno. 🙂
De örülök ha tetszetős így elsőre, és köszi a kritikát, meg hogy olvastál!