Végzetes vágy

Dübörögnek a hangfalak, feszítik a húrokat, verik a bőrt. Az ereimben lüktet a zene.
A színpadon négy izzadt férfi, elborult elmével játszik. Hatalmas sikoly, ütemes ugrálás. Valaki átkarol reflex szerűen lendítem a karom, de erős szorítást érzek, hátra nézek, egy ismerős arcot látok érzem a szívem gyorsabban ver, a pulzusom égbe szökött. Egy gyors mozdulattal a nyakába ugrok. Két keze a derekamon egyre erősebben szorít, teljesen magához ránt érzem a leheletét minden kis szuszogását és apró mozdulatát. Tudom, hogy nem lehet, de hagyom , hogy a vágy vigyen. Az arca egyre közelebb kerül az enyémhez, szenvedélyes csókban forrunk össze. Mellettünk mindenki ugrál, a színpadon zúzás majd búcsúzás. Talán ezzel mi is búcsúzunk. De ekkor karon ragad és végighúz a városon, kinyitja az ajtót nekilök a falnak és vágytól duzzadva harapdálja a nyakam már nincs erőm felmenni a lépcsőn, átkulcsolom lábaimmal a derekát most átvettem az ő szerepét, csókjaimmal kényeztetem. Az ágy előtt , jön az érzés, hogy ez tiltva van, leállítom őt is ,átölel és fülembe súgja:
-kellesz nekem, nem érdekel, hogy véges, nem számít hogy tiltva van.
Tudom, hogy nincs igaza de gyenge vagyok a nemre. Látja a kettős érzést –Lazíts egy kicsit –súgja halkan. Az asztalon meglátom a tűt érzem, hogy édes méreg. Pár perc és az önuralom véges. Az ágyon fekszem ő fölöttem, ütemes mozdulatok és mosoly a szájon, de a világ elsötétül. Mellém zuhan már nem lélegzik, nem mozdul, segítenék de már engem is húz a mély, homály a láthatár, hideg a kéz.