Idegenben érik az embert meglepetések, és mindent meg kell tudni oldani, még a lehetetlennek látszó dolgokat is.
Amikor tetőzik a gond, akkor ember legyen a talpán az, aki megtalálja józanul a kiutat belőle, bár még sosem fordult elő, hogy ne lett volna valahogy.
Számtalan esetet le tudnék írni ezekből. Mégis most ezt az esetet ragadom ki a sok közül. A legfrissebb, és még lüktet az ereimben a megtörtént események áramlata.
Minden eszköz rendelkezésemre áll akkor, amikor dolgozni indulok. Laptop, mobiltelefon, nem is egy kettő, aztán minden lakásban manapság van már házi telefonkészülék. Aztán van valahol, egy adott városban, nem is egy, hanem számtalan telefonfülke is, csak egy bazi nagyvárosban ismeretlenként, tű a kazalban szindróma. A gond akkor kezdődik, amikor valami okból lecsap Isten ostora, és mit sem ér a sok szerkentyű, kütyü, nevezze mindenki, aminek akarja. Én hogy minek neveztem őket, inkább hagyjuk.
Történt ugyanis, hogy elfoglaltam a szép reményekkel teli új munkahelyemet. A mami, csak annyira beteg, hogy fogalma sincs arról, merre van éppen, de sajnos saját környezetével sincsen tisztában. Ez a kisebb gond, hiszen azért kellek én oda, hogy gondoskodjam róla, és ezt nagyon szeretem tenni. Ellenben a nyomában kell lennem, mint az árnyék, mert olyannyira intenzív, hogy külön rejtvény volt a második nap után, hogyan legyek egyszerre a konyhában is, vagy másutt, és vele is. Tanultuk egymást. Ő mindannyiszor rám csodálkozott, amikor meglátott, egy pillanat után is miután visszaemelte a tekintetét rám, hogy ott vagyok, és mindannyiszor dobott egy kedves hellót nekem. Én pedig rácsodálkoztam minden alkalommal, hogy mennyire bírja a futamokat,/ mert én így neveztem el/ hiszen estére már alig vártam, hogy vízszintesbe tehessem magam. Szerencsére ez minden nap hat órakor megtörténik.
Megérkezésemkor közölték velem, még nincsen internet, pár nap, és jön az internetes Mann, és pillanatok alatt készen is lesz. No, egyből köszörültem a torkomon, ugyanis ismerem én a Német mentalitást. Volt benne részem. Egy álló hónapig azt hallgattam, hogy jövő héten, aztán letelt a kiküldetésem, az internetecske pedig nem csalingázott én felém.
Kibírtam, hiszen írok éppen, és mivel volt teló is, csak-csak túléltem, különösebb elvonási tünetek nélkül.
Mobilt kettőt hordok magammal, azért, ha az egyik megadja magát, semmi para, van máááásik, mint zenebohócéknál. Bohóc igaz még nem voltam, de sosem lehet tudni kkkhhhmmm.
A Német nyelvtudásom is kicsit kíván még maga után némi fejlesztést, de hellyel közel szépen megértek mindent, kivéve, amit nem. A nagy gond az, amikor a lényeges dolgok nem érnek el a fejemben lévő fordítóirodába, és kicsit másként rakom össze a dolgokat. No nem teljesen fordítva, de éppen annyira, hogy üljek egy telefonhívás után, és nézzek nagy bután magam elé. Felvázolva egy-két verziót. Egyik általában bejön. Vagy teljesen más, na jó, ez csak vicc volt.
Szóval csörög a telefon, a vezetékes, mami lánya csicsereg bele, örül nekem, hallotta milyen jól dolgozom, nyugodtnak érzi magát e téren, a váltóm biztosan elmondott mindent, amit tennem kell, ő pénteken jön. A hívás hétfőn volt. Gondoltam is magamban, ő nagyon siet. Mert elhihetik, ha egy héten belül idejön, akkor siet. Elmondom én is a magamét szépen, minden rendben van, tegye csak a dolgát, és majd várom pénteken. Kicsit hangosabban a dátumot is mondtam, nehogy ne találkozzam vele egy pénteken sem, mert az utolsó héten, csütörtökön, én már lelépek.
Az internetről is esett pár szó, pontosítani akartam, ezt is csak az érdekesség kedvéért, dátum szerint. Hát azt nem tudja pontosan, de ideszól előtte. T- com vonal lesz. Nem is értettem, miért hangsúlyozza ki, én az okos kis fejemmel nem kérdeztem rá. később néztem rá a telefonra, aha, ez egy másik szolgáltatóé. Nálunk általában egy szolgáltatónál van teló, net, de itt lehet másként is. Gondoltam én.
Eltelt pár nap, itt még a madár sem járt, nemhogy a T com – tól valaki is. A családommal beszéltünk azért, nem is voltam olyan, mint az árva kismadár.
Tegnap csörgött a telefon. Ismét a mami lánya, hogyvagyokénésamami stb. Jön pénteken, csak kicsit később, mert fodrász, hajfestés sokat dolgozik, nincs rá idő most szánta rá magát. Persze tudom, jól dolgozom, nyugodt emiatt… Nehogy lehessen egy fél nap szabadidőm, a keserves életbe ebbe-abba gondolom. Az internetről is hablatyolt valamit, hogy pénteken, és ende, meg majd lesz skypem. Na, itt akadtam el. De olyan gyorsan búcsúzkodott, hogy mire észbe kaptam, már csicseregte is, hogy pá, akkor pénteken. Bumm vége, letette.
Én csüccs, és gondolkodóba estem. Igyekeztem minden erőmmel visszakoncentrálni. A mami közben a banánhéjat akarta éppen bekebelezni. Kizökkentem, és végképp elveszítettem a fonalat. Korosodom én is. Remélem nem lesz egyhamar tünet együttes rajtam is.
Gondoltam este közlöm a kis családommal, pénteken már látjuk is egymást nem csak halljuk, és tettem a dolgomat szépen tovább. Nem is törtem a fejem, még megárthat a sok gondolkodás nekem is. Egy kicsit furcsa volt, hogy senki nem keresett egész délután, de mindenki elfoglalt, betudtam annak. Amikor lejárt a munkaidőm, felmentem a kis rezidenciámba. Felvettem a fenti házi telefont. Tök süket. Gondoltam tegnap nem jól helyeztem vissza, és lemerült. Lekeccseltem a lenti telóért, az is tök süket. Nem tudtam mi a szar lehet most. Még véletlenül sem kezdtem el gondolkodni. Illetve megállapítottam magamba, valamiért nincsen hálózat. Majd lesz. Visszabattyogtam a szobámba. Bekapcsoltam a tv-t de engem senki azóta sem keresett. Fogtam a mobilomat, és hívást
kezdeményeztem. Volna, ha engedte volna. Azt hallottam minden esetben” Ön az adott irányba nem kezdeményezhet” Ezt a dumát még sosem hallottam. Megpróbáltam ellőni egy sms-t. Arra azt írta ki, nem sikerült elküldeni. Megpróbálja még egyszer? Meg hát! Na, gyerünk harmadszorra már visszaválaszoltam hangosan. Anyád próbálja meg!
Kikaptam a kártyát belőle, majd visszaraktam. Semmi. Közben jött egy üzi. Mi van velem? Én mint aki nem az előbb káromkodott, visszaírom, ami van. Persze, hogy nem küldte el. Minek erőlködöm, én nagy mafla?
Elővettem a másik telót, mert mire gondol az ember, biztosan megadta magát a mostani. Azért közben felkaptam a süketet is, hátha…. persze, hogy néma volt. Belepakoltam a kártyát, és vártam. Jött egymás után két sms is. Kicsit másabb szövegkörnyezetben a kérdés, mi van velem? Kezdett cifrább lenni minden. Én pedig a tehetetlenségtől kipirult arccal járkáltam fel-alá. Az utolsó esti sms-nél odáig jutottam, ha jó lett volna a telefon sem válaszoltam volna. Olyan szépeket kaptam.
A megvilágosodás kb este 10-kor ért. Összeraktam a délutáni telefonhívás hiányos részleteit. Tehát szolgáltatóváltás, és az ende arra vonatkozott, hogy ma késő délutántól vonal, one. Egy kis sakk-matt helyzet. Izgalmas mert se net, se vonalas teló sem mobil, mert behányt minden, és egy szomszédot sem ismerek. Telefonfülke pedig hol a bánatban van, azt nem tudom. Elindulni sem mertem, mert úgy eltévedtem volna, hogy bolyonganék, míg egy bolygóhollandi. Ki tudja hová vinnének be éjjel, pláne ha a szuper nyelvtudásommal ecsetelném, a helyzetet. És még kitérnék arra is, hogy ápoló vagyok. Ugye kitalálták, hová?
Mit tehettem mást, elraktam magam másnapra. Persze álom nem jött a szememre, mert aggódtam amiatt, hogy értem aggódnak. Hajnalban keltem, olyan fáradtan, mint akit agyonvertek. Bekászálódtam a fürdőbe, no, nem hidegzuhanyt venni, azt kaptam este eleget. Töprengtem, mit is tegyek? Napközben nem hagyhatom magára a mamit. A boltba is úgy megyek, mint egy sprint bajnok, és pakolok a kosárba szélsebesen, amit felírtam. Tegnap az egyik eladó a szemüvege mögül olyan furcsán nézett. Jó, hogy nem vagyok gondolatolvasó.
Dolgom végeztével rálestem a telefonomra, kissé messzebb tartva, mintha tartanék attól, kinyúlik egy kéz, és kapok egy jó nagy sallert, hogy mit szórakozom, az otthoniakkal. Volt rajta üzike, ilyenek, hogy „Most azonnal írjam meg mi van velem, mert aggódik mindenki. OKÉ???” Oké hát, dünnyögöm, de hogy abba a búbánatosba tegyem. Kikapcsoltam, mielőtt még földhöz vágtam volna. Most jött el az ideje annak, hogy becsöngetek egyik szomszédhoz. Szépen a kezembe fogtam a mobilt, a cetlit, amire felírtam a tel számokat, tudom fejből is, csak ilyenkor képes az ember megzavarodni.
Nagy levegő becsöngetek. Várok. Egy kutya bentről veszettül ugat, /na, azoktól félek/ de nem jön senki. Várok tovább. Végre hallok valami csüszmörgést. Kitotyog egy öregasszony, mit öregasszony, vénséges vén anyó. Néz rám, mint a vett malac, én elmondom a mondókámat. Figyelmesen végighallgat, majd kijelenti, összehúzott szemöldökkel. Nem! És úgy becsukja az orrom előtt az ajtót, mint a sicc. Gondoltam magamba, hogy ….
Visszamentem a lakásba. A mami addigra aktivizálta magát, úgyhogy mese nem volt nekiálltam a feladataimnak.
Később, egy életem egy halálom alapon, becsöngettem a másik szomszédhoz. Jó bemutatkozás mi? Köszönés, és kéregetés. Majd csak valaki jól elküld melegebb éghajlatra. Ide már a német főnököm telefonszámával sündörögtem, mégiscsak belföld, nem Magyarba kérem a hívást, mert azért azt tudom, hogy sok Garas Dezső lakik kint.
Eredménnyel jártam. Kaptam egy kis okos telót, és pörgettem, ütöttem a számot, és imádkoztam, hogy a főnökön vegye az adást. Sikerült is, a feleségével beszélnem. Megkértem, hogy értesítse a drágaságaimat, hogy semmi bajom, ez, és ez van, de ne bombázzanak különféle kedvesebbnél kedvesebb üzenetekkel, mert különben dühbe jövök.
Volt egy kis szépséghibája is azért a dolognak. Miután visszaadtam a telót a kedves asszonynak, minden igyekezetemmel meg akartam köszönni. Majd a szemébe nézek kedvesen, és a következőt mondom.
Bitte Schön! Rám néz kerek szemekkel, / nem is értem miért/ és közli. Nem!
Akkor esett le a tantusz, hogy én újból kérek! Danke Schön, danke, korrigálom magam, és megkönnyebbülve, mosollyal az arcomon távozom.
Egy óra múlva csöngetnek. A főnököm állt az ajtóban. – Hát te? Mit keresel erre? – viccelődtem vele, már megkönnyebbültem.
Azért a dolgok a helyére kerültek. Netem, ugyan még nincs, a telefonok süketek, de megismerkedhettem a szomszédokkal. Amúgy, egyáltalán nem vagyok szomszédolós típus. Minden rosszban van valami jó. A roaming, ha elcsesződik, az automata visszaállítása csillag 104 kettőskereszt majd hívás. Jó tanács!
12 hozzászólás
Kedves Marietta!
Érdeklődéssel olvastam kalandjaidat. Hát nem unatkozol az már biztos! Értem én, hogy miért adtad a "Helyben járás" címet, de én inkább vesszőfutásnak éreztem a történetedet.
Így utólag, lehet, hogy már vicces a sztori, de – gondolom – akkor nem volt az.
Judit
Drága! Már át is neveztem a címet. Igen, sokkal jobb így, töprengtem mi legyen, aztán mivel nem jutottam előrébb a dolgok terén, így adtam az előző címet. 🙂
Bizony, kaland van, és minden nap történik valami érdekesebb, izgalmasabb. Kihívásokkal teli meló ez. Nem unatkozom valóban. Amúgy én magam is pörgős vagyok, aki ismer tudja ezt. 🙂
Köszönöm, hogy jöttél!
Ölellek:Marietta
Kedves Marietta én ajánlanám, hogy a legközelebb néhány postagalambot is vigyél magaddal! Szeretettel: István
Tééényleg! 🙂 Postagalamb. Hogy nekem ez még nem jutott az eszembe :-))))
Köszi, hogy meglátogattál.
Marietta
Kedves Marietta!
Nem kis kalamajka lehetett, de ti Nők feltaláljátok magatokat, mint az ábra is mutatja. Aranyosan írtad meg. Természetes és átélhető lett az írás. Örömmel olvastam. :))
Szeretettel
Zoli
Szia! Na ja, a nők. Hát bevallom megkeveredtem egy kicsit, és az oka, mi lenne más mint a modernség, a kényelemhez, kommunikációhoz való idomulás. Amikor én kislány voltam, vártuk a híreket levélen keresztül, türelmesen. Most ha azonnal nincs válasz, nincs lehetőség, káosz alakul ki.
Megkockáztatom, ez is egy streszhelyzetet vált ki. Ami nem jó. Nyírjuk saját magunkat is, pedig csak egy max két nap és amúgy is megoldódik minden.
Mondja ezt az a nő, aki nyugtalan lett a szituációtól, és olyankor józanabbul mérlegelni, ühüm, nem könnyű. 🙂
Az, hogy jöttél öröm, és válasz odaátra amit írtál a versed alá hozzám, arra válaszom a következő. A feltett írásaimat bármikor el lehet olvasni, hiszen itt csücsül. Én sem írok sok helyre kommentet, pedig sokat olvasgatom itt. 🙂 Azért igyekszem, mint te is. 🙂
Marietta
Kedves Marietta !
Sajnos, ma már internet nélkül, nehezen kommunikálunk.
Emlékszem még a régi szép időkre, amikor annyira vártam a postást, ugyan kapok-e
levelet.
Egyetértek Judittal, inkább "vesszőfutás" !
Az emberi találékonyság pedig mindig átsegíti az embert a nehézségeken.
Örömmel olvastalak, tetszett az írásod:)
Szeretettel: Zsu
Hozzászoktunk az eszközökhöz.:-)
A cím igen, így frappámsabb. Az első cím, amit adtam, és amiért adtam, csupán az miatt, mert a toporgás, a helyben járás, volt jellemző, azokra a napokra.
Ezért is jó, hogy írunk egymáshoz, mert a jó tanácsok kellenek.
Köszi, hogy időt szakítottál rám. 🙂
Marietta
Jó írás Kedves Marietta!
Mit lehet csinálni. Ilyen ez az internetes világ, nem csak nálunk fordul elő magyarban.)))
Szeretettel olvastalak: Ica
Olyanníira jó, hogy mégjobb, hogy végre megoldódott minden. 🙂 Hát ez az? Mit lehet csinálni? Oly sokat a várakozáson kívül nem nagyon. Az internet zökkenőmentessége nem is elvárt, de hogy a telefonok, szóval minden megadja magát, és egyszerre? No itt volt a gubanc, és a történések halmozódása akasztott meg. 🙂
Örülök neked, hogy olvastál!
Marietta
Ez tényleg jó kis kaland volt! :)) Voltam már a másik oldalon, azaz vártam már üzenetet külföldről úgy, hogy nem tudtam, hogy a másik félnek éppen nem működik a mobilja… hát, nem volt egy felemelő érzés… 🙂 Próbáltam bizonygatni magamban, hogy minden rendben van, csak lehet, hogy elhagyta a telefont, vagy akármi… és szerencsére ott is csak műszaki hibáról volt szó… Jó találmány azért az internet és a mobil, hiszen jelentősen megkönnyíti, felgyorsítja a kommunikációt, de tény, hogy nagyon megszoktuk a kényelmet és a pozitívumokat, amiket nyújt…
Jó olvasni a történeteidet, mert olyan természetesek, közvetlenek 🙂
Szeretettel: Mónika
Mónikám, ez tényleg volt valami. 🙂 Most már mosolygom ám, de akkor, hajajj. 🙂
Általában az ember hajlamos egy idő után rosszat sejteni, és beképzelni olyant is, ami nincs. Én mindig azt mondom, bizonytalanságnál minden értelemben a bizonyosság a jobb helyzet. Még akkor is, ha bárkire nézve kellemetlen is.
Örülök, hogy olvasol, annak meg pláne, hogy tetsszik is. Kell ennél több? Nekem nem, az bizti.
Szeretettel:Marietta