A fémes hidegből izzássá változik az üvegbe zárt tér. Az átlátszó falon keresztül vakító fénysugarak törnek ki. A pupillát kicsire szűkítik, fájdalmat okoz a nézésük. Nem is lehet sokáig elviselni, muszáj becsukni a szemet. A világosság ereje a szemhéjon keresztül is behatol az agyba, ahol mindenféle színes alakzatok kelnek életre. A káprázat lenyűgöző, villódzó fények a tudat színpadán. Minél tovább nézem ezt a fényszínházat, annál jobban belém ég a kép. Egy izzószál képe, ami egyenletes hullámzásával egy lágy szellő borzolta tavat idéz fel bennem. Hatalmas tavat, ami körülvesz engem. Lebegek. Fel-le, a hullámok hátán. Aztán egyre melegebb lesz, rájövök, hogy a hullámzást a forróság okozza, a forróságot pedig az elektromosság. Megrázkódom a gondolattól. Muszáj kinyitni a szemem. Felrobbanok a fényben. Eltűnnek a hullámok, a tó egy szempillantás alatt elpárolog, a tűz lobogva terül szét a mederfenéken, az ösztöntől vezérelve csukom be újra szemem, mielőtt megsemmisülnék. Megint a fényjátékot nézem, de most már vigyázok arra, hogy ne csapjon be. Amikor eljutok az elektromossághoz, engedem, hogy a borzongás kikerülje minden érzékemet. Nem nyitom ki a szemem, hanem megvárom, hogy a tűzhullámok lecsillapodjanak, a villódzás egyre gyengébb pulzálássá váljon. A világosság most már egyenletesen tölti be agyam mozivásznát. Megszületik a nyugalom, a nyugalomban pedig elkezd dolgozni a fantázia. Gondolataim szorgos méhkasként rajzanak ki az univerzum rétjeire, hogy begyűjtsék egy láthatatlan világ virágporos impulzusait. Ide-oda cikáznak, elrepülnek, visszatérnek, a kaptárban pedig pépesre gyúrják a világesszenciát, táplálékot biztosítva a neuronoknak. A lakoma alatt elkezdem érzékelni a mindent, ami megszünteti a körülöttem lévő valamit. De mielőtt meglátnám a minden arcát, mielőtt tudatosodna bennem, hogy mi is az voltaképpen, mindig történik valami. Álommal vonja be a tudatot, vagy úgy intézi, hogy egy halk kattanás kíséretében megszűnjön körülöttem az egyenletes világosság. Kiszakadok a nyugalomból, félek, hogy örökre elveszítem azt a másik világot. Újra a valóság parányi részletében kezdek létezni, és rádöbbenek, hogy valaki lekapcsolta a villanyt.
5 hozzászólás
Hm!
Olyan érzést keltett bennem az írásod, mint amit akkor érez az ember, amikor elszunyókál a kényelmes fotelben, de felébreszti valaki azzal:
" Menj és feküdj le az ágyadba aludni."
Amikor pedig szót fogadunk ennek a valakinek és elhelyezkedünk a megszokott ágyunkban, az már nem ugyanaz a varázs, amit ott a fotelben éreztünk.
Kedves Artúr!
Valami ilyesmi motoszkált az én fejembe is ennek a stílusgyakorlatnak a játékos írása közben. Igazából tárgyleírásnak indult, de a tárgyon elgondolkodva az objektivitást elnyomta a tárgy kapcsán keletkezett fantázia.
Jó játék volt! De mikor nem az a mondatok gyúrása? 🙂
Üdvözlettel:
Sanyi
Elnézést, ha félreérthető voltam. Azért írtam le a gondolataimat, mert ez jutott az eszembe, amíg olvastam a soraidat. A játék mindig jó. Nekem ez az eredmény tetszik. Lehet, hogy nem írtam le? Nem bizony! Akkor most leírom. Tetszik amit játszottál.
🙂
Tudod, addig jó, amíg az alkotó játszik, mert ha már munkának tekinti a "mondatok gyúrását", esetleg kényszerből görcsöl a sorok felett, akkor az már minden, csak nem művészet. Munka legfeljebb annyiból lehet, ha a helyesírást javítjuk. Esetleg finomítunk a szövegen. Az már nem az alkotás folyamata, de mindenképpen fontos része ennek a csodálatos hobbinak.
Szóval, játssz még!
🙂
Kedves Sanyi!
Gyerekkoromban én is belenéztem a villanykörtébe / pedig tiltották a felnőttek/, és élveztem, hogy utána a csukott szemhéjam alatt milyen színek, és formák villóznak. Előbb csak az izzószál spirális képe, mindenféle színekben, aztán szétesik, elfolyik, összeáll, újra meg újra! Gömböcskék lesznek belőle, vonalkák… Már egészen elfelejtettem ez alatt a néhány röpke év alatt :D, ezt. Most, hogy tőled olvastam, elkápráztatott újra, de ezúttal nem az izzószál, hanem a leírásod! Az utolsó mondatod is telitalálat, remek lezárás.
Judit
Kedves Judit!
Örülök, hogy az izzószál az alkotáson keresztül is képes elkápráztatni. 🙂
Hamarosan nekifogok bepótolni a még nem olvasott műveidet, így legalább nekem is kijut a káprázatos mondatokból. 😉
Üdvözlettel:
Sanyi