A csarnokba érve körülnézett, kereste Lacit a tekintetével. Arra gondolt, biztosan nem egyedül érkezik. Hoznia kell magával az asszisztens nőt is. Nem is volt már annyira biztos abban, azzal a szépséggel szeretne-e dolgozni akit a büfében látott. Félt attól, meginog benne az a határozottság, ami mindig is távol bírta tartani a nőktől. Végtére is, micsoda viselkedés lenne részéről, Ágnes Németországban dolgozik, ő pedig legénykedik. Mindig is az volt az elve, ha merész valaki, azt ne akkor tegye amikor a társa messzi van, legyen bátorsága megtenni a közelében. Elkalandoztak a gondolatai. Egy pillanatra oldalra fordította a fejét, és messze felbukkant Laci. Meg akarta dörzsölni a szemét, mint aki nem jól lát. Megpillantott mellette egy nőt. A gyomrát megemelkedni érezte, a látványtól. Egy a lábait gyorsan szedő, erősen gesztikuláló kövér nőt fedezett fel kollégája mellett. Valamit nagyon magyarázott, Laci megállt egy pillanatra, magához húzta és nagy nevetve átölte a nőt.
-Te jóságos ég!-fakadt ki belőle félhangosan a szó. Mindenre gondolt, csak arra nem, egy termetes asszonysággal fog lubickolni a munkában. Ez a csinibaba? Lehet, hogy fiatalabb korában az volt, de
elmúlt az, mint a nátha.
Nem tudta leplezni meglepettségét. Amikor odaértek hozzá közel, szinte villámokat szórt tekintete Laci felé. Egy erőltetett mosoly féle hagyta el a száját, de inkább egy biggyesztés volt.
-Szia Attila! Látom nagyon pontosak a fontos emberek.-viccelődött
-Szia Laci, csókolom!-igyekezett udvariasan üdvözölni, a hölgyet is.
-Azt hiszem nem ismeritek még egymást.
Nem is lenne baj, ha sosem ismerném meg. Szaladt át a fejében a gondolat.
Bemutatom a segédedet, Saroltát. Illetve Sarolta lesz az, aki a munkálatok szünetében elmosogatja az üveglapocskákat, az edényeket, és minden olyan eszközt amellyel dolgozol, dolgoztok majd.
Attila tágra nyitotta szemét.
-Csak nem azt akarod mondani, hogy..
-De igen!- -fojtotta belé a szót. Trió lesz itt kérem. Nem három a kislány, csak kettő, de ez a munka megérdemli azt, minden a leggördülékenyebben haladjon.
-Attila vagyok!-nyújtotta a kezét a hölgy felé.
-Én pedig Sarolta, de csak szólítson Sacinak egész egyszerűen, de csak a jó Isten tudja ezen miért is kellett gurgulázva nevetni?
-Ilyen vagyok ám, nevetek akkor is, amikor valaki a kisujját mutatja felém. Majd megszokják, csinálok én hangulatot.-nevetgélt tovább.
Ideje indulni a laborba, mert nem szeretném megvárakoztatni Mariannt.
-Ki az a Mariann?-kérdezte Attila. Remélve azt, nem egy következő súlycsoportban lévő hölggyel fog találkozni. Minden rossz után következik a jó, tartja a mondás. Reménykedett.
-Ki lenne? Ne csinálj nekem úgy mint aki nem tudja. Az asszisztensek gyöngyét fogom ajándékba adni Neked Kedves barátom.
Azzal átértek egy kisebb épületbe. A hosszú folyosón végighaladva, Laci megmutatta az étkezőt, a mosdót, a toalettet, és egy pihenő helyiséget, mely barátságosan volt berendezve. Kényelmes bőr ülőgarnitúra, egy kanapé, dohányzóasztal, televízió.
-Be is lehet ide költözni?-csillant fel Attila szeme.
-Ha elhúzódik a munka akár aludhatsz is, itt de szigorúan egyedül.-bökte oldalba barátját.
-Egyszemélyes itt minden, ha jól látom. Hogy miket képzelsz Te rólam? – kacsintott Lacinak egyet.
A következő ajtó előtt megálltak.
-Akkor meg is érkeztünk a tetthelyre. Abban a pillanatban kinyílt az ajtó, és Attilának Földbe gyökerezett a lába. Előtte állt egy nő, az a nő, akit a büfében megpillantva nagyon akart, ezelőtt fél órával pedig, hadakozott ellene gondolatban.
-Végem van azt hiszem… igen végem van!
6 hozzászólás
Kedves Marietta!
Nem csalódott az olvasó. Sem abban, hogy a büfében látott nő lett Laci asszisztense, sem Laci jellemében. Minden a várakozásoknak megfelelően alakult.
Ügyes megoldás volt a harmadik szereplő Saci megjelenése a laborban, így legalább van játéktere a történetnek!
Várom a folytatást!
Judit
Kedves Judit!
Igyekszem úgy írni, hogy ne érje csalódás az olvasót. Teljesen laikusan írok, nem tudok magam felé sem szabályokat felállítani, egyszerűen csak belevágtam. Nem könnyű, viszont én magam is, kellemes időtöltésnek szánom. Ami már a nehezebbik oldala, az időm, ami olykor közbe szól.
Köszönöm, hogy olvasol rendszeresen, és írsz hozzá ez fontos számomra.
Szeretettel:Marietta
Na tudtam hogy nem megy ez simán 🙂
Elolvastam ezt a fejezetet, hol is tartottam éppen? Igen, no egy kis kalamajka kell!:-)
Szeretettel:Selanne
Csak szólok neked, Mariettám, hogy itt tartok.
Nagyon jól megírtad, s az az érzésem, kezdenek összekuszálódni a szálak…
Így is van rendjén, ha regény, legyen regényes…:)
Nagyon tetszik, úgyhogy, majd igyekszem…
Szeretettel
Ida
Jajj, mindjárt beérsz! D
Örülök, hogy olvasod. Köszönöm!
Szeretettel:Marietta