Henry van Dyke: A Child in the Garden

A Child in the Garden

When to the garden of untroubled thought
I came of late, and saw the open door,
And wished again to enter, and explore
The sweet, wild ways with stainless bloom inwrought,
And bowers of innocence with beauty fraught,
It seemed some purer voice must speak before
I dared to tread that garden loved of yore,
That Eden lost unknown and found unsought.

Then just within the gate I saw a child, —
A stranger-child, yet to my heart most dear;
He held his hands to me, and softly smiled
With eyes that knew no shade of sin or fear:
“Come in,” he said, “and play awhile with me;”
“I am the little child you used to be.”

Henry van Dyke

Gyermek a kertben

Az álmom (egy) régi kert felé sodort,
Jöttem késve, láttam (a) kapu nyitott,
S szerettem volna én újra belépni,
Az egykor virágzó kert izgatott.
Különös szépsége csalogatott,
(De) úgy tűnt, előbb egy tisztább hangnak kell beszélni,
Mielőtt e szeretett (régi) kertbe mertem (volna) lépni,
(S az) elveszett Éden kitárulkozott:

Kapun belül (egy) gyermek tartózkodott,
Egy idegen (gyermek) , de mégis kedves szívemnek,
Ki kezét nyújtva lágyan mosolygott,
S a két ártatlan szeme ragyogott:
„Gyere be, – szólt – velem kicsit játsszál,
(Az a) kisgyermek vagyok, ki régen voltál.”

Szalki Bernáth Attila