Kell hozzá:
¾ kg jó (vecsési) savanyított káposzta, ½ kg füstölt sonka szeletelve, de jó másféle füstölt hús is darabolva vagy jól fűszerezett füstölt kolbász, 20 dkg füstölt szalonna vékonyra szeletelve, 10 nagy evőkanál rizs (30 dkg), só, bors, nagy adag jó tejföl.
Egy nagy lábast, vagy magas oldalú sütőtepsit-jénai edényt zsírral-olajjal jól kikenünk. Szalonnadarabokkal béleljük ki, és kissé összevágott káposzta felét szórjuk bele.
Utána az előre kissé előfőzött rizs felét rátesszük, sóval, borssal megszórjuk. Egy sor szeletekre vágott hússal beborítjuk, teszünk rá egy sor káposztát, rizst, szalonnát, s folytatjuk, amíg a készlet tart, a tetejére káposzta kerüljön, végül szalonna.
A tetejére egy nagy pohár tejfölt kenünk. Ha nagyon sűrű, kevés vízzel felöntve, jól összedolgozzuk, és úgy öntjük az étel tetejére.
Lefödve tesszük sütőbe, és lassan, puhulásig sütjük. A füstölt hús lassabban puhul, ezért kicsit tovább készül el.
Jó étvágyat hozzá!
2 hozzászólás
Nagyon guszta lehet. De mi lesz a vérnyomásunkkal? Üdv.
Attól csak jobb lehet!
Üdv. Kata