1. JŐ A KIKELET
Odakünn mindenhol hó-borított táj,
faágon jégcsapok csillogása,
derült ég ragyog hófehér határra,
a fákra meleg napsugár csókja vár.
Sötét nappalok egyre hosszabbodnak,
sík lejtőn nesztelen síelők-szánok
s gyerekzsivaj tölti be a tájat…
oszlopon fekete varjak kárognak.
Csendben jő a kikelet, olvad a jég…
madár dalától lesz hangos a határ,
zöldül az erdő, felettünk kék az ég.
Kéményen fészket rak a gólyamadár,
a lélek ujjong, szívünkben szeretet,
érezzük: tavasz lesz – nemsokára már.
2. TAVASZÁLMODÁS
Tavasz lesz nemsokára, már érezem.
Meleg szoba ablakából kinézek
a tájra, mindenütt unalmas, szürkés
a Föld és Ég. Most még hideg van tél,
lábunk alatt csúszik a jég, künn a
szabadban zimankó, kedvünk igazán
nem jó. Gondolatom már messze száll,
érzi a jövőt, a testem zsibongva
várja a közelgő jó időt. Szellő
susogását hallom, érzem a nap
langy-sugarát harmattól ébredezik
az erdő, simogatja a tavaszi
eső. Álmos faágakon rügy fakad,
koronáit Nap melege élteti.
3.
Erdők fáit a Nap melege élteti,
rügy fakad, bimbó hasad, virágba-
borul az erdő, az ágak hajlongnak,
akácvirág illata langyos széllel
messze száll a hűs légben. Erdő telve
élettel, méhek ezrei vidáman
röpködnek egyik virágról másikra,
tavaszi zsongás magában titkot rejt.
Fák édes illatával megtelik az
erdő, a méhek virágporral telve
sietve szállnak vissza a kaptárba.
A szorgos méhcsalád munkája nyomán
a kaptárban készül el az aranyló
édes lépes-méz, minden gyerek álma.
4. JÖN MÁR A TAVASZ
Elkészült a méz, minden gyerek álma.
A bőrünkre hat, ha ránk süt a napfény,
s eloszlik a felhő, ó milyen élmény,
enyhül az idő, a kendő sem kell már,
érezzük jöttét a szép tavasznak,
az Ég is kékebb lesz fenn a magasban…
lebben az álom a dallamok szárnyán,
életre kelnek a száradó ágak,
rügyek pattannak már az ezüst nyárfán.
De várni a tavaszra könnyelmű még,
nemsoká virágba borul a határ…
langy’ levegőben kizöldül a rét…
kisüt a nap, álomban érezzük
akác illatát, vége a télnek.
5. ŐSZ VOLT, 2008. OKTÓBER
Akác illatát érezzük, álomban
Perzselő forrósággal elmúlt a nyár,
sok esővel-záporral. A naptár már
október elsejét mutat, de a Nap
langy’ sugarát még most este is ontja,
is melegen tűz ránk. Máskor az erdők
színesen tarkállnak, a rét dús füve
rég’ kiégett, az időmúlására
intve az embereket. De most a táj
forró nyarat idéz: lombsátra otthon,
fák ágai üde zöldben pompázik,
a vándor-madaraknak. A hajnalok
már hideg őszre emlékeztetnek,
s az emberek a szabadban már fáznak.
6.
Az emberek a szabadban már fáznak,
mikor sietve munkába indulnak.
A változatos évszakok, akár a
napjaink – hol derűvel, hol bánattal
telnek. Hová tartozom, magam sem
tudom, e csodás világot meddig
élvezhetem és szeretet helyett
a gyűlölködést meddig kell eltűrnöm?
Napjaimat szeretetnek áldozom,
s el nem feledem megköszönni a
Teremtőnek, hogy e csodás világban
munkálkodhattam, megtaláltam a
helyemet, ahol jó barátok között
telt az életem s jól éreztem magam
7. NYÁRI ÁRADAT
Jól éreztem magam barátok között.
Melegben nézem a kirakatokat,
dörgés ereje rázza meg a fákat,
a ruhámat ijedten húzom össze.
A derült kék Ég beborul felettem,
villám csapkod nagy fekete fellegből,
fal mellé húzódom a zord időtől,
ernyőmet a fejem fölé emelem.
Hideg szél süvít a világ tetején,
amíg valaki ifjan felé lépeget,
de a nagy zápor, mindjárt leteper,
semmit sem kímél. Hömpölyög az ár,
nem fél semmitől, mert merész ember!
Az árvíz mindent elönt percek alatt.
8.
Az árvíz mindent elönt percek alatt,
tengervíz bezúdul a otthonokba,
s elönt mindent, ami útját állja,
mint rémálom, rombolja a házakat,
nagy tömegek fedél nélkül maradnak.
A föld a sok vizet hogy bírná nyelni,
ami mindent tarol könyörtelenül?
Jajkiáltás hangzik szerte hazában,
új tanyára hol lelünk, mi lesz velünk?
Olyan az élet, akár nyári zápor,
odafentről csapkod ezernyi villám;
körül se nézhetünk, itt tombol már,
hirtelen támad az ár, rettegnünk kell
viharosan tör ránk, gyorsan elsodor.
9.
Viharosan tör ránk, gyorsan jön az ár.
Senki sem érti, mért büntetik a
népet? Miért sújt le ránk haragos
Istenünk? Noénak vízözön után
megígérte, hogy reánk nem bocsát
soha többé özönvizet! Igen, meg-
ígérte az emberiségnek, hogy nem
lesz többé vízözön a Földünkön…
de mindez olyan régen történt, talán
lehet, már ő is feledte, vagy ki
tudhatja? Annyi gazság történt már,
a gonoszság ostromolja az Eget, s
nincs bűnbánat. Ezért az emberek
Isten büntetését megérdemlik!
10. A FÖLD PUSZTULÁSA
Emberek a büntetést megérdemlik!
Nyugovóra készül fáradt napsugár,
az Ég kékje mindjárt ón-szürkére vált;
napkorongból maradt csak falatnyi.
Sziklák mellől enyhe szellő fúj felénk,
fák lombja közt madár félve felrebben,
fészket keres, halk neszekre felfigyel,
féltve fiókáját – élelmet remél.
Sötét felhők közelednek, vihar van
készülőben, villám csapkod a fákra,
meg-megrázza ázott lombsátrukat.
Elcsendesül minden közel s távol,
szél tördel ágakat, jajgatnak a fák…
kakukk szól, éles hangja csendre vár.
11.
Kakukk szól, éles hangja csendre vár.
Az eső eláll, vihar nem csendesül,
villámok csapkodnak mindenfelől,
széltől ágak megszáradnak, nagy a kár…
Félelmetes mennydörgés után lecsap
a villám, lobban száraz gallyak lángja,
fák közt felcsap és terjed a tűzláng,
ég az erdő, földre ér a tüzes ág,
s ropogó tűzvészben nagyot koppan.
Félve menekül – most nem vadászik,
veszélyt lát – sebesen fut minden állat,
megfeszítve reszkető izmaikat,
– most a kígyók se jelentnek veszélyt,
földön kúsznak, – a farkas sem vadászik.
12.
A kígyó kúszik, nem vadászik farkas,
az ember sem; minden állat remeg, fél,
minden élő véges életét félti,
kísérteti alkonyatban nincs harag.
Hiába volt ott eddig sűrű erdő,
ma a helyét mindenütt por és hamu
ellepi, s bűnösöket istenátka
eléri – itt a vég! Ez még nem elég!
Földrengés rombolja a falakat, majd
mindent söpör a vihar, ami maradt,
nincs ’ki lakja a házakat! Megadott
az Isten mindent, ami kellett: földet-
vizet s élőlényt, teremtett embert,
aki mindezt nem érdemelte meg.
13.
Ember a javakat nem érdemelte,
mert a Föld vagyonát pazarolta el!
Nem vigyázott a csodás természetre,
s Isten parancsát nem teljesítette!
Haragos Isten ezt megelégelte!
Hiába szólt; akaratát az ember
nem értette. Gonosznak nyújtva kezét,
elutasította minden követét.
Csak a gonosz szavát hitte igaznak.
S hallszik az Úr hangja: „Késő a bánat,
a napjaitok már megszámláltattak…
azt szabom reátok büntetésül:
néznetek kell a Föld pusztulását,
fájó könnyekkel kell megsiratni.
14
Fájó könnyekkel kell megsiratni most,
mit nektek megvédeni kellett volna!”
Tenger partján emberek sokasága
bámulja a jéghegyek olvadását:
álmukból ébredve ártatlan medvék
járják a tájat, élelmet kutatva.
Hiába már, a jéghegyek olvadnak,
nem jut jó falat a jegesmedvéknek,
csupán sok kilométer távolságra
lelnek élelmet, emberlakta helyet,
vándormadár a helyét nem találja.
Ember! Az éltető Földdel mit tettél?
Nincs kegyelem! Meg sem érdemlitek,
hogy tovább éljetek e Földtekén!
15. MESTERSZONETT – Élet és halál a Földtekén
Odakünn mindenhol hó-borított táj,
Tavasz lesz nemsokára, érezem már.
a Nap melege élteti, Erdők fáit
Elkészült a méz, minden gyerek álma.
Álomban éreztük akác illatát…
Az emberek a szabadban már fáznak,
Barátok között jól éreztem magam.
Árvíz mindent elöntött percek alatt,
rettegnünk kell, gyorsan elsodor az ár.
Emberek a büntetést megérdemlik!
Kakukk szól, éles hangja csendre vár.
Ember a javakat nem érdemelte,
fájó könnyekkel kell meg sirathatni!
Nem érdemlik meg, hogy itt éljenek!
*-**-*
7 hozzászólás
Drága Kata!
Mondig élményt jelentenek a szonetteid olvasása.
Szeretettel gratulálok: ica
Drága Icuka!
Őszinte köszönet számomra, hogy a hosszú koszorúimat elolvasod.
Szeretettel köszönöm jó egészséget kívánva: Kata
Drága Kata!
Szonettkoszorúd elején, gyönyörű tavaszt festettél elénk, majd aztán hirtelen váltás következik, árvíz, földrengés, a Föld pusztulásának jövendölésével folytatod és zárod a koszorút. Nagyon húsba vágó így egyszerre elérni oda, (ami felé tartunk), hogy elpusztul a Föld.
Még az is különös, hogy volt egy rémálmom a közelmúltban, amit megírtam, és éppen az imént töltöttem fel, de valami hasonló ahhoz, amiről Te is írsz.
Mindig megcsodálom koszorúidat.
Szeretettel,
Ida
Drága Idám!
Te is hiányoztál nekem, örülök, hogy ismét itt vagy. Szeretettel megköszönöm, hogy érdekelnek és elolvasod a hosszú koszorúimat. Ez a rész természeti, tehát van benne szép és jó és azok is, aminek nem szabad lett volna megtörténnie. És egyre jobban láthatók azok, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténnie.
Most is milyen – eddig nem ismert – napokat kell átélnünk. Nem vagyok babonás, de mégis eljön már a világvége? Lám, Te is milyen álmokat láttál! Jó lenne, ha az mégsem történne meg, ami felé tartunk?
Érdekel, milyen volt a rémálmod, amint megjelenik, elolvasom, nagyon érdekelnek az íásaid.
Szeretettel: Kata
Drága Idám!
Te is hiányoztál nekem, örülök, hogy ismét itt vagy. Szeretettel megköszönöm, hogy érdekelnek és elolvasod a hosszú koszorúimat. Ez a rész természeti, tehát van benne szép és jó és azok is, aminek nem szabad lett volna megtörténnie. És egyre jobban láthatók azok, amelyeknek nem lett volna szabad megtörténnie.
Most is milyen – eddig nem ismert – napokat kell átélnünk. Nem vagyok babonás, de mégis eljön már a világvége? Lám, Te is milyen álmokat láttál! Jó lenne, ha az mégsem történne meg, ami felé tartunk?
Érdekel, milyen volt a rémálmod, amint megjelenik, elolvasom, nagyon érdekelnek az íásaid.
Szeretettel: Kata
Kedves Kata! Az ember megérdemli Isten büntetését, mert pusztítja a Földet, eltékozolja kincseit! Ez a vezérfonala, és az eszmei mondanivalója ennek a nagy műgonddal elkészített versednek. Tetszenek a megoldások, ahogy a saját érzéseidet, gondolataidat érzékelteted. Így válik intimmé, személyessé, élményszerűvé. Én nagy élvezettel olvastam minden sorát. Újra csak azt kell mondanom: szeretem az alkotásaidat, mert úgy vannak megírva, h még én is megértem. Nem beszélsz rébuszokban, nem kell keresztrejtvényt fejtenem, h eljussak a mondanivalóhoz! Szeretettel olvastam: én
Kedves Laci!
Arra nem gondoltam, hogy Te leszel az, aki szorgalmasan olvassa a szonettkoszorúimat. Hálával tartozom érte, és számomra nagy öröm az, hogy tetszenek a hosszú verseim. Nem könnyű ezt művelni, azonban én ezzel a saját szokással – hogy saját verseimet előbb szonetté alakítom és – fajtánként elkülönítve azokból állítom össze a szonettkoszorúkat. Olyan is van köztük, amelyeket nem az előírások szerint készítettem, mivel érdekelt, hogyan lehet ott is a mester-szonettet elkészíteni. Kiváncsivá tett engem, érdekelt, hogy mi lesz az eredmény.
Köszönöm, hogy ismét megtaláltál.
Üdvözlettel: Kata