Leomlottak a falak
melyekre a próféták írtak
megjövendölve az emberiség
sorsát.
Eltűnt a fény, sötétségbe
borult az egész Világ
új erőre kaptak a gonosz
szárnyai.
Nem törődnek semmivel
eszeveszetten csapkodnak
össze-vissza kapkodnak
és mindent lerombolnak.
"Hol a fény, hol a Világosság
Hol vagy Isten?" – kiált
ilyenkor az ember, ki a
Végtelenbe.
Nincs egy kép nincs egy hang
egy megnyugtató szó
mely ilyenkor segítene, és
megértene.
Leomlottak a falak,
melyekre a próféták írtak
Nem tudjuk mi lesz a végünk
mert úgy látszik
Becsuktuk a szemünk.
Nem törődtünk már semmivel
Csak az önzés, az önös
érdek vezérelt már csak
minket.
De van még remény
lesz újra fény
Nem kell tenni érte semmit
csak nyissátok fel
szemeiteket.
Lássatok újra tisztán
Szeressétek egymást,
S, ahogy erőre kapott
úgy fognak letörni
szétporladni a gonosz
szárnyai.
4 hozzászólás
Gratulálok Zsolt! Nagyszerű verset írtál! Apokaliptikus kezdet, reményteljes befejezés. Ez igen!
Üdv!
Davey
Csatlakozom Davey-hez nagyon jó vers! Remélem lesz "újra fény" – az emberiségnek kell még egy esély:)
Gratulálok!
Valami egésze más tőled. A sok reménytelenség mellett itt már a remény is megjelenik. Jó!
Kedves Zsolt! Azt hiszem, érted, mi zajlik körülöttünk és tudod, mi a megoldás. Azt hiszem, mi itt pontosan (nagyon sokan közülünk) ezt tesszük. Szeretjük egymást azzal, hogy odafigyelünk a másikra, segítjük. Példát mutatunk és azt hiszem, sokan tanulhatnak tőlünk. Nagyon megfogott a versed, fantasztikus! Andika