és egy kicsit tovább aludtam,
nem is akartam felkelni
mert olyan gyönyörűt álmodtam.
Otthon voltam, ott Óbecsén
ott lenn a szőke Tisza partján,
egy vadgalamb ott turbékolt
ott egy szomorúfűzfa lombján.
A fűben hanyatt feküdve
felettem a felhőket néztem,
álmodoztam a jövőmről
's a jó Istent csak egyre kértem.
Adjon nekem szárnyakat, hogy
a felhőkkel nyugatra szálljak,
hol csokoládé a fala
minden egyes kis svájci háznak.
Már régen itt élek Svájcban
ötven éve lesz, hogy itt lakom,
gyorsan folyó Aare vize
csobog szemben a túloldalon
Most itt fekszem kinn a fűben
és nézem a házak oldalát,
szimatolok, de nem érzem
sehol a csokoládé szagát.
Itt is a felhőket nézem
melyek most keletre repülnek,
's most is Istent arra kérem
hogy még egyszer haza kerüljek.
Valóra vált álmom, sajnos
boldogságot nekem nem adott,
valóság az sohasem szebb
mint egy álom lenni szokott.