Fehér köpeny suhog át a termen.
Fémesen kattan a tepsi zára.
Gumikesztyűt ölt a precíz Mester.
Fejest ugrik az autopsziába.
A szike ős anyag fátylába metsz.
Y-vágás. Feltárul a test.
Megszállottan kutat a két bonckéz.
Nem tudja a mikroszkópszem, mit néz…
Szervek. Szövetek. Erek. És Anyag.
Groteszk kémiai véletlenek.
Húsba égett értelmetlen szavak.
Végbe zárt rekurziós végtelen.
Sejthártyákba hímzett küldetések.
Néhány évre időzített bomba.
Vörös folyóban áramló méreg,
Bezárva pár kósza szénatomba.
A koponya. Csontpáncélban az agy.
Adatbázis. Nagy titkok tárháza…
Egymásba futó millió huzal.
Áramkörök… Száz satnya létvázlat.
Dögcédula. Rajta néhány adat.
Az Ok? Az meg ugyan kit érdekel?
Keresztrejtvény. Cikk egy folyóirat
Lapjain. Megfakult, vén filmtekercs.
Fejét csóválja a Mester bambán.
„Ugyanaz. Istenem, hány éve már?
Nyiszálhatok világok csonthalmán…
De hol marad végre a nagy talány?”
– A gumikesztyűt unottan dobja
Feltáró kezéről a kukába.
Fémes hang, szekrénybe tér a hulla.
Hűlt, véres asztal marad utána.
Fekete léptek a márványpadlón.
Dobban a Mester két fáradt lába.
Árnyék vonul át a folyosókon
S bezárul a Lét proszektúrája.
Sötét csend. Bámulja a hullaház
Fém fagyasztószekrények tükrében
Boncmesteri pontossággal magát.
,,Lesz még a kádáverségből élet?”
9 hozzászólás
Nagyon komoly!!!!Az uccsó versszak vhogy nem az igazi,de így is 99%-os!:)Emlékeztet a saját morbid verseimre. Balázs!Ne hagyd veszni a morbiditást és a cinizmust. Szükséged lehet még rá!üdv: egy korodbéli 😀
Köszönöm a kritikát… A cinizmus szinte minden versemben ott van, sajnos elég megkeseredett egy figura vagyok mostanság, pedig annyira nincs rá sok okom. A morbiditás pedig szintén lényemből fakad, sajnos.
Tudom milyen a cinizmus,én magam is gyakorlom.Már szinte gybeforrt a személyiségemmel.De hidd el,hogy pont ezek miatt a különc dolog miatt vagy te mégis különleges!
Szia!
Ez nagyon morbid, de nagyon tetszik is egyben. Nagyon tehetséges vagy, remélem tudod!!
Hát kösz az élményt.
Tetszettek a rímképeid, és az, hogy összehoztad a tudományt, és a költészete, olyan szépen, hogy a határ elhalványul.
Üdv:Szabcsi
Szia!
Ez nagyon morbid, de nagyon tetszik is egyben. Nagyon tehetséges vagy, remélem tudod!!
Hát kösz az élményt.
Tetszettek a rímképeid, és az, hogy összehoztad a tudományt, és a költészete, olyan szépen, hogy a határ elhalványul.
Üdv:Szabcsi
Üdv!
Úgy látom nem csak én választottam jobb híján az “abszurd” rovatot – mivel “szürrealista” nincsen ;). Szerintem inkább naturalista, mint morbid. Tetszenek az olyan képek, mint “fekete léptek” és Fehér köpeny suhog át a termen”. Magam egyébként biosz tagozatos vagyok/voltam, szóval bizton mondhatom, jól összehoztad a dolgokat. Kicsit, mint a József Attila-i Ódában (de csak kicsit, mert az szerelmesvers:)
Lenne egy kérdésem: mit jelent a “kádáverség” a vers végén, mert nem sikerült kibogozni, és így katarzis híján maradtam.
… nagyonis élénken el tudom képzelni, a maga természetes valójában ezt az egész jelenetet, jártam eleget boncteremben… egyébként is jól leírod, és én csak a 6.vsz "Az meg ugyan kit érdekel?"-jébe kötnék bele, nem illik ez a flegmaság oda, a többi rész nagyonis komoly, és valahogy másképp közönyös. Ez lekicsinyli, mindenhol máshol ránehezedik az emberre. …
Az a fura, hogy a filmekben meg itt is meg máshol a boncmestert mindig idősnek, és néha fásultnak máskor elmebetegnek ábrázolják, de mindenképpen a "túl sok halott kevés élő" nyomot hagyott rajtuk. Nálunk az anatómiaintézetben két fiatal srác a boncmester, nagyon ellentmondanak annak a sztereotíp figurának, akit szinte már szimbólumként használnak a művészetben. Persze ki tudja, mi lesz velük 20-30-40-50 év múlva… de inkább nem akarok belegondolni…
üdv…
Zsázsa
…megint kifutottam a keretből, bocsánat a hosszadalmas eszmefuttatásért és hogy meg se próbálom lerövidíteni, tessék a meglátásaim és gondolataim a témával kapcsolatban… 🙂
1. rész 🙂
Teljesen véletlen keveredtem ide megint, és kénytelen vagyok kijavítani magam… 🙂
Amikor a korábbi hsz-t írtam, még csak az anatómián jártam, ahol "régi" tetemekkel találkozhat a szorgos tanulnivágyó medikus; mostmár harmadéves vagyok és patológiánk is van – ezzel a szememmel azt hiszem, inkább a patológus-boncmesterről szólhat a versed. Újraolvasva azt gondolom, nagyon "élethűen" írtad le (ez elég morbid kifejezés a témával kapcsolatban…)
Ugyanakkor újabb megjegyzés a fásult patológusról: szerintem ugyanúgy nem szabad elveszítse az érdeklődését az iránt, amit csinál, mint más orvos, főleg, hogy (biztos tudod) nem csak a boncolással foglalkozik, hanem inkább a metszetekkel – ezek legtöbbje pedig élőből származik, és a beteg sorsa függ attól, mit találnak meg a piciny szövetdarabon.
A patológus amúgy "külön állatfaj" ahogy maga a gyakvezem mondta, mert kíváncsi arra, hogy mi történt – igen, a nagy talány… Akkor is tudni akarja, és le is írja, hogy pl volt ennek a bácsinak egy teljesen jóindulatú, semmit nem okozó kis daganata, ha annak a szegény bácsinak már mindegy.
A versről is, ha már íróklub: még mindig nagyon tetszik. Legjobban a biológia irodalmi megragadása tetszik, mint az ős anyag fátyla, meg a húsba égett üzenet és hasonlók. A dögcédulás vsz. továbbra is kirí a többi közül. Ami még fura nekem, az a szerkezet. Nem tudom igazán átlátni, mi a rendező elv. Rímel is meg nem is, van ahol szinte tökéletes (időzített bomba-szénatomba), másutt (érdekel-filmtekercs) nagyon fura. És nem is mindenhol abab. Rávilágítanál?? 🙂
Érdekes a boncmester megjelenítése a végén, ahogy világok csonthalmain – nyiszál… Valami nagy, fenséges és valami kicsi földhözragadt találkozik itt… és igen, azt hiszem ez lehet a kórboncolás lényege…
üdv
Zsázsa