Mintha hallanám szavaidnak selymét
lágy fuvalmain játszani a szélben
most, hogy odakint még zöldellőn a rét
reményén hont keres, ez árva télben.
Ebben kersem helyem idegenül,
ebben a ködlő származtatásomban,
mikor még a csendek hűvöse is hül
ábrándok közt', merengő nyugalomban.
Bennem rohanón száll feléd az alkony
nehezülő pilláján, a messzeség
bíborin játszó uszálya. S mint hallom
selymét hangodnak, mi kívánt menedék
nekem. Létemnek percnyi pillanatán,
felel a szélben zúgva, a vén platán.
3 hozzászólás
Kedves Zoltán!
Keresed helyed a némaságban,de abban amely beszélni is tud!
A hangfoszlányokban az üzenetet!
A szél elhaló csandba menö halk ritmusáan az üzenetet!
Minden üzen,minden beszél.csak érteni kell!
Szép napot!
Gratulálok:sailor
Kedves sailor!
Köszönöm szépen értő olvasásod, s elemző
gondolataidat!
Igen értenünk kell a kimondatlanul elrejlő
szavakból, mik szólnak hozzánk még az
ezredévek múltjából is mik a szótlanság
maroknyi honánán még az éj sötétjéből is
"kiáltanak" az embernek, hogy figyeljen, s
okuljon!!!
Elnézést kérek a késői válaszért!
Üdvözlettel köszönve látogatásodat!
Zoltán Kaposvárról 🙂
Mindenhol idegen és mégis otthon!
Az ábrándok közt élhetöt.
Az utak mindig egy felé mennek: