2026. március 5., csütörtök
    Véletlenül
    Új írás létrehozása Fórum
    elmélkedés

    A fájdalomról II.

    PoppyBy 26 hozzászólás1933 megtekintés

    Emlékszel?

    Régen kijártunk
    a Ligetbe
    üvölteni.

    Ha nagyon fájt.

    Most megint
    feszít belülről
    a sikoly.

    Tombol bennem a fájdalom.

    Csak én
    – még –
    nem vertem ki ököllel a dupla ablakot.

    Mert könnyebb nosztalgiázni,
    mint cselekedni.

    Mert mindegy, hogy az ereidet
    vagy anyád
    ruháit
    vágod fel.

    Csak tégy végre valamit!

    Valamit,
    amitől
    életre kelsz.

    Share.

    26 hozzászólás

    1. Rozán Eszter on

      Kedves Poppy!
      Az egész versed egyfajta kiáltás, sikoly. Végig áthatja a szenvedély, a fájdalom okozta düh. Az a düh, amelyik bármikor kitörhet. Nagyon jól végigvezeted ezt az állapotot, amit a tagolás még jobban nyomatékosít. Nekem nagyon tetszik.
      Szeretettel: Rozália

    2. jerrynostro on

      Kedves Poppy!

      Hát nálam nagyon betalált ez a versed, mert körülbelül ugyanezek az érzések játszódnak le bennem az utóbbi napokban.
      Te leírtad "helyettem is".
      Jól passzolnak az indulataidhoz a rövid verssorok, tetszik a tömör, direkt, lényegre törő megfogalmazás.
      Jó, hogy nincs elhúzva, így sokkal hatásosabb a mű.
      Gratulálok neked és köszönöm, hogy elolvashattam.

      Üdv.:Tamás

    7. Finta Kata on

      Kedves Poppy!
      Mindenkivel előfordul, hogy kitör benne a vihar, amikor jó lenne törni-zúzni, s akkor talán megnyugodna!
      Gondolom, ilyen hangulatban írtad le ezeket a sorokat. Remekül sikerült ilyen rövid sorokban is kimutatni lelkiállapodat.
      A szokatlan forma is ehhez illik. Azt hiszem, leghíresebb elődeink is voltak időnként formabontók.
      Szeretettel: Kata

    8. Zágonyi Mónika on

      Szia Poppy!

      Én most… kicsit "kegyetlen" leszek 🙂

      Az, hogy személyes írás, számomra nagyon átjön… minden egyes során keresztül… már csak azért is, mert én egy szörnyen nagyon "érzelem-ember" vagyok 🙂 de… nagyon szeretem a technikát is…

      Azt látom, hogy ez költemény… szabad formában. A "baj" csak annyi, hogy így tőmondatok vannak benne, ami nem igazán "elegáns", és például a "mert" egy kötőszó, amivel nem igazán kezdünk mondatot 🙂

      Én átformálnám… faragnék belőle egy prózaverset, vagy egy körmondatot (van ilyen műfaj, Hanga például profin műveli 🙂 )

      Megmutatom, hogyan… a következő "kockában", mert szerintem ide már nem fér, 🙂 és vedd figyelembe légyszi, amit írtam, azaz azt, hogy tényleg nagyon "érzelem ember" vagyok, és ez meglátszik az írásaimon, stb… nem biztos, hogy Neked oké lesz, de azért megmutatom, én mit gondolok 🙂 Folyt.

    9. Zágonyi Mónika on

      A következőt "művelném" vele 🙂 :

      "Emlékszel? Régen kijártunk a Ligetbe üvölteni…. ha nagyon fájt… s most megint feszít belülről a sikoly, tombol bennem a fájdalom…. csak én (még ) nem vertem ki ököllel a dupla ablakot, mert könnyebb nosztalgiázni, mint cselekedni; mert mindegy, hogy az ereidet vagy anyád ruháit vágod fel, csak tégy végre valamit…valamit, amitől életre kelsz…"

      Nagyon tetszik a sodrása a gondolataidnak… és így érezném teljesen rendben lévőnek nyelvtanilag és mondatszerkesztéssel kapcsolatban… 🙂

      Üdv: barackvirág

    10. Zagyvapart on

      Kedves Poppy!

      Azért mert személyes egy vers nagyon is értékelhető, ha meggondolod valahol minden vers így, vagy úgy személyes.
      Ritmusa jó, szerkezete érdekes, kicsit hiányoltam a rímeket, ez nyilván az én hibám.
      Szenvedélyessége viszont nagyon tetszett!
      Üdv.: Zagyvapart.

    11. zsike on

      Hogy mennyire értékelhető? …kérdezed a megjegyzés rovatban.
      Csak annyira, amennyien azt gondolták, hogy a maximum
      pontszámot érdemli ez a fantasztikus versed.
      Rímekkel, vagy anélkül , mindegy. Mindenképpen hatásos, elgondolkodtató
      és nagyszerű verset írtál.

      Köszönöm az élményt.

    12. Poppy on

      Kedveseim!
      Köszönöm az eddigi dícséreteket és a kritikákat.
      Barackvirág, nem voltál kegyetlen :), a tőmondatokat más is szóvátette, de nekem ezek nélkül már nem lenne ugyanaz. A szaggatottságot, a gondolatok egymás utáni feltörését nekem ez jobban kifejezi, mint az a forma, amit javasolsz.
      Remélem, még meglátogattok.
      Poppy

    15. Hanga on

      Sikoltani, vagy a régi, kitörő sikolyokon nosztalgiázni nem ugyanaz. Én a helyedben kiengedném azt a gőzt 🙂 Az emlékek meg nem régi ruhadarabokban lakoznak, hanem benned. (Elárulom ám, hogy én is "gyüjtögető" vagyok 🙂
      Szerintem érezhető a versed. Bár ez meg nem volt igazi értékelés.
      Pusza!
      Hanga

    16. Jessirose on

      Talán én vagyok az egyetlen, aki minden szavát megélte a versnek, de akkor is nagyon megijesztesz. Szerintem igenis teszel valamit, talán azonban nem elég "intenzíven". Ahogy említettem, ezt a "szabadidőt" talán azért kaptad a sorstól, hogy végre lezárd a múltat. A jövő első napja ma kezdődik, nézz előre.
      P: Jessyrose

    18. Horák Andrea Kankalin on

      Kedves Poppy!
      Megrázott ez a vers az őszinteségével. Egy kicsit meg is ijesztettél vele, mert az apukám egyik bölcs gondolata jutott eszembe rögtön: "Aki csak az emlékeiben él, az már halott."
      A versből számomra egyszerre sugárzik a reménytelenség és a tenni akarás. Mivel azóta eltelt két hónap, remélem az utóbbinak sikerült felülkerekedni! Néha bizony ordítani kell!
      Szeretettel: Kankalin

    20. T. Pandur Judit on

      Kedves Poppy!
      Inkább a mama ruháit, mint az ereket!
      Bármilyen szörnyű, letaglózó és kibirhatatlan egy fájdalom, van egy jó tulajdonsága: elmúlik.
      Bár ez üres frázisnak hangzik OLYANKOR.
      Aztán lassan, lassan mégis elsimul, csak a mélyben mozdul meg néha valami…
      Remélem már egyre kevesebbszer és egyre kevésbé fáj.

      Judit

    Leave A Reply