Az elsők tudattalanul néznek
szét az alattuk lévő világban,
odalent gyászosan szól az ének,
a haldoklók perverz mulatsága.
A fák bepálinkáznak a szélből,
kábán, cinikusan ringatóznak,
az ég alja kéken elsötétül,
a növények kihalt nyelven szólnak.
Őrült körző titkos középponttal
húzza betegesen a sötét kört,
mi a létet elemeire bontja,
vég felé elindulva a végtől.
Veszély-vesztett veszélyek kukkolnak szerte,
egykori díszes szerepükön elmerengve.
2 hozzászólás
Bár az utolsó két sort nem igazán értem, mégis, nagyon tetszik a versed. Aranyos a címben is szereplő sor, de tetszenek a többiek is.
Szia! Nem tudok már mit mondani…Imádom a verseid. Tehetséged van hozzá, félelmetesen jó abszurd verseid vannak! Grat!