Halvány képek vannak,
Egy gyűrt kartondobozban,
Egy elfelejtett fiókban
Az íróasztalomban.
Nem gondolok rájuk,
Már nem is léteznek,
Nem mutatnak semmit,
És nem is kérdeznek.
Egyszer, majd egyszer
Rájuk találok
S a feltett kérdéseimre
Már választ nem várok!
Rájuk nézek,
Lassan életre kelnek,
Vannak melyeket az emberek,
Sosem felednek.
Örök emlékként,
Afejünkben élnek,
Elrejtheted őket
de majd előkerülnek.
Megjelennek újra
S előbújnak könnyeid,
Új erőre kapnak
Az elfelejtett szörnyeid.
Képek mindig voltak,
Képek mindig lesznek
Egy elfelejtett fiókban majd
Lassan tönkremennek.
De az elmédben élnek
Semmitől sem félnek,
Tudják,hogy az életben
el nem felejtődnek!