Hiába hát a gondolat, ha béna
karoknak adja át magát a jel,
e bárdolatlanul kegyetlen éra
lehúzza és a pamlagán hever.
Ha táltosoknak induló zsiványok
vigadnak éjjelente peckesen,
hiába, hogyha rajta minden átok
fogást találva folyton ott-terem.
A híg agyak között sosem fogan meg,
csupán kiebrudalva lődörög,
s e gyűlölet gyötörte rettenetnek
magát eladva fojtja szürke köd.
De vajh, maradt-e mára boldog elme,
ki érte mámorodva ölre kelne?
2 hozzászólás
Kedves Imre!
Maga a cím csoda jó!
Nagyon tetzsett ihletes írásod
Grazulálok!
Barátsággal:sailor
Szép napot!
Kedves sailor!
Örülök, hogy tetszett.
Barátsággal, Imre