"Szélcsönd van. Ilyenkor arany fürtjeit
nem libbenti a szellő, fehér vállán
nyugszik a fonat; mosolyát elrejti,
úgy hajolja át szelíden a párkányt;
vajon rólam szövi merengő álmát?
S a kedves dalt mintha most is hallanám,
suttogják az ithakai ligetek,
hűs árnyékuk csalogat, mint hajdanán,
bár fehér habok vesztébe sietek,
s ez a bús táj, messze onnan, idegen.
Most új partok tűnnek fel, magas falak,
a megbűvölt halál képe vár talán?
S vissza se térek, ég veled Ithaka!"
Így szólt a hős, látta az örök hazát,
míg Trója alá tört a görög naszád.
3 hozzászólás
Hát ideértek; a járást tudták rég. A hajójuk féltestével a szárazföldre szaladtak ki egészen, úgy siettek, úgy hajtották magukat a derék evezõsök."
"Kedves Lányom", ismét lenyűgöztél, és örülök, hogy végre olvashattalak.
Ismét nehéz téma, tökéletes versedben.
Nagyon nagy grati!
U.I: remélem már elfelejtetted a csalódást, a múltkori kirándulásért!
Szeretettel üdvi: d.p.
Köszönöm Dinipapa:)
Kedves Henkee! Látom szívesen merítesz témát a mitológiából. Szépen, kifejezően írsz! Gratulálok!
Üdvözöl: Noémi