Üzen a rét és a gyors patak locsog
futva partok közt szelíd tisztáson át.
Sóhaján leng a messzeség, mi konok
idők bús őszén hallgatja szél szavát,
a semmit kergetvén szédült árnyak közt,
ahol vak homály kering nesztelenül,
hol még egy percre csillagos éj időz,
de már a hajnal bíbora elém ül.
Dereng a táj, felettem rigó dalol,
keresve őt tekintetem felmereng,
kutatva a hajnalt zörgő lomb alól,
míg a madár odafent egyre csak zeng.
Vén párja valahol messziről felel
és az ébredő rét vele ünnepel.
3 hozzászólás
Szép, hangulatos költemény.
Üdv.: Á.E.
Szép, hangulatos költemény.
Üdv.: Á.E.
Kedves Emil!
Köszönöm szépen hogy elolvastad versemet, s hogy elnyerte tetszésedet!
Üdvözlettel kívánva Neked minden jót! Zoli