Mikor eljegyzett, s magával vitt a halál,
Az ő országában félve, feszengve állsz.
Nem látod az utat, nincs csillag, nem vezet
Kétségek gyötrönek, vajh most hol a helyed.
Szuroksötét ölel, nincs ki fogja kezed
Tested már nincs, csak emlékkép vezet
Egykor mily boldogság és öröm volt
Mert ott volt veled ő, s lágyan átkarolt.
Most itt állsz a sötétben, nincs visszaút
Kiáltanál! Gyere! De nem enged! Visszahúz!
Bőröd érzékeli hideg tekintetét
Ajkadon érzed hűvös lehelletét.
Elvitt magával, csak magának akar
Hiába futsz, utolér s fogva tart.
Érzed hogy gyenge vagy, megadod magad
Nyújtod felé kezed, s te tudod, hogy övé vagy.
6 hozzászólás
Nagyon szép ez a versed, de miért vannak ilyen sötét gondaolataid.
Szia Gabi….
Ez egy válaszvers, valaki versére 🙂
Köszönöm, jól vagyok 🙂
puszika
Anikó 😀
Igen, szép vers, csak a témája szomorú, mint minden ami az elmúlásrol szól. Már nem írom, hogy ezen te gondolkodtál el, mert lehet, hogy megint másnak szól a versed. Nekem tetszett.
Szhemi kedves:)
Mikor Gabival elkezdtem a verspárbajt, erre gondoltam ami majd megjelenik.
Akkor írtam ezt a verset utána.
Ezüstös nyár. címmel.
Ezért teszem most fel, mert már csak egy verszak van hátra, és szerintem Gabi befejezi ma:)
Erre a versre írt valaki választ, ami az elmúlással végződik:)
és erreválaszoltam a halál orszáágban járva c. verssel 🙂
pusz
Anikó
Érdekes,hogy ahány ember,annyi halál-kép…
irodalomban úgy,mint zenében egyaránt.
Ha ilyen írásokat olvasok,mindig a requiemek csendülnek fel fülemben..
Nagyon szép ez a költemény!
Kedves gothicure:)
köszönöm, és örülök hogy tetszett, és igazán akkor jó valami, ha rögtön valamire inspirál 🙂
Ezzel én is így vagyok 🙂
Ha megérint valami akkor nem bírok a feltörő gondolataimmal…
üdv.
Anikó