Régen volt, tán igaz sem volt,
Sok-sok év telt el azóta.
Hogy megnyitottunk,
Azért még ennyien maradtunk.
Büszkék voltunk, s fiatalok,
Sokszor, sokat gondolkodtunk.
Sokszor sokat is dolgoztunk,
Sikeres is lett a boltunk.
Szép dolgokat, s nehezeket,
Együtt éltünk meg veletek.
Örültünk a forgalomnak,
A hiánytalan leltáraknak.
Inspiráltak a sikerek,
A kudarcot nehezen éltük meg.
Összetartó csapat voltunk,
Egymást mindig támogattuk.
Örültünk, ha volt minek,
A terv teljesítésinek’.
A leltár eredményeknek,
A szilveszteri pezsgőzésnek.
Örültünk egymásnak,
A jó kollektívánknak.
Az éves Sztár buliknak,
A holnapnak, a biztonságnak.
Aztán megváltozott minden,
A biztonság is eltűnt innen.
De mi itt maradtunk,
S most emlékezni itt vagyunk.
S azt kérem, hogy érezzük jól magunk!
2 hozzászólás
Kedves Feri
Nagyon jó emlékezni, ami a múltból emlékezetedben megmaradt.
Bizony voltak korábban is ó idők, amikor nyugodtam lehetett
dolgozni, s annak visszaemlékezve örülni. Én is átnézem a írott
hagyományokat, örülni tudok annak, amire szeretettel emlékezhetek
vissza. Azonban voltak rossz, kellemetlen emlékek is, de én apámtól
tanultam, hogy a korabeli rossz időket legjobb elfeledni.
Tetszett a versed. Szeretettel olvastam:
Finta Kata
Kedves Kata!
Ez a vers a szolnoki Sztár Áruház megnyitásának 45. évfordulójára íródott, ennek az áruháznak sok évig voltam az igazgatója, és most az évfordulót egy összejövetellel ünnepeltük meg. Nagyon jól sikerült, a volt kollégák már tervezik a következőt.
Köszönöm, hogy elolvastad, és külön köszönöm értékes hozzászólásod!